A nagy érdeklődés miatt egy hónappal meghosszabbították a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató budapesti kiállítás nyitva tartását. A tárlat így 2016. január 31-ig lesz látható a budai Várban.
Gazdag programsorozattal, egyebek mellett konferenciák, középiskolai szavalóverseny, kiállítások, tehetségkutató pályázatok, versszínházi műsor és rendhagyó irodalomórák szervezésével készül az 1956-os forradalom 60. évfordulójára meghirdetett emlékévre a Magyar Írószövetség - mondta Szentmártoni János, a szervezet elnöke hétfőn Budapesten.
2016. január 6-án, szerdán 18 órától a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii/Majális u. 5.) Kovács Flóra Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban (Komp-Press, Kolozsvár, 2015.) című tanulmánykötetét mutatja be a szerző jelenlétében Balázs Imre József, a kötet szerkesztője.
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa pályázatán kaptak anyagi támogatást. A Forrásközpont kezdeményezte program célja Hargita megye néprajzi értékeinek bemutatása filmes eszközökkel. Az idei hét alkotás között portréfilmek, a székely konyhát, babonákat, víz hajtotta szerkezeteket megjelenítő alkotásokat találunk.
Az idei karácsonyi gyűjtés is sikeresnek bizonyult – tájékoztatta szerkesztőségünket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, amelynek magyar és román tagozata decemberben folytatta az elmúlt években megteremtett adománygyűjtési hagyományát. A segítőkész nézők és a két társulat tagjainak jóvoltából Pál atya árváinak, valamint a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság gondjaiban élő gyermekeknek sikerült jelentős adományt összegyűjteni.
Skovrán Tünde kolozsvári színművész lesz 2016. január 7-én, pénteken, délután 5 órától, a Nyitott szemmel című sorozat legújabb vendége Kolozsváron.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben írók, művészek, szerkesztők, ismert személyiségek javasolnak olvasmányt a hideg, korán sötétedő szabadnapokra, ha már az előrejelzések szerint nem sok havazás várható.
Többek között orosz avantgárd, Picasso-, Modigliani- és Ország Lili-kiállítások nyílnak jövőre a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), melynek a Szépművészeti Múzeummal újraegyesített anyaga jelentős külföldi múzeumokban is bemutatkozhat - mondta el az MTI-nek az intézményt vezető Baán László.
Zenés vígjátékkal búcsúztatja az óévet a Csíki Játékszín társulata. A Schneider család és új lakájuk, Hippolyt története az 1931-ben készült második magyar hangosfilmnek köszönhetően széles körben ismertté vált.
Január elsején hagyományteremő céllal rendezik meg a Virtuózok újévi koncertjét a Zeneakadémián, az eseményt a Duna televízió élőben közvetíti – olvasható az MTVA közleményében.
Idén is ünnepi műsorkínálattal jelentkezik Karácsonykor az Erdélyi Magyar Televízió. December 24. és 27. között meghitt vallomásokkal, vidám pillanatokkal és szívből jövő jókívánságokkal várjuk nézőinket.
Kern András nemcsak rendezője, hanem főszereplője is a Vámos Miklós-novellán alapuló filmnek, amelyet januárban mutatnak be. A Bár című novelláskötetében megjelent Halhatatlan című novella adta az ihletet a színésznek.
Több mint 20 ezer lej gyűlt össze a hétfő este Csíkszeredában megszervezett Novák-gálán. A Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok által megálmodott jótékonysági hangversenyen két kisfiún segítettek az adományozók.
Sepsiszentgyörgy új Főtere az ősz folyamán megtelt élettel, kulturális programokat fogadott be, bebizonyítva, hogy igazi közösségi helyszíne tud lenni a városnak. December 23-án, szerdán, 19 órától újból megszólal a klasszikus zene a főtéren.
Versben és prózában válaszolhatták meg november 30-ig a csíkszeredai Székelyföld folyóirat pályázatára jelentkezők: kik ők? A kedden nevesített első három helyezett, akiket kedden nevesítettek, 1000, 750 illetve 500 lejes pénznyereményt is kaptak az elismeréssel.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjével búcsúztatja az ó-esztendőt. A produkcióban 60 ember lép színpadra, színészek, muzsikusok, táncosok, kóristák és hatalmas stáb dolgozik a háttérben is, hogy egy igényes előadás jöjjön létre egy igényes közönségnek.
Ezekben a napokban zenétől és tánctól hangos a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, hiszen javában zajlanak a szilveszteri produkció, az Úrhatnám polgár próbái. Sardar Tagirovsky fiatal rendező a sepsiszentgyörgyi színészekre és a mára írta át a Moliére szöveget, így az óév utolsó napján bemutatásra kerülő előadásban lesz divatbemutató, élő zene és barokk-sci-fi jelmezek is.
Jönnek az ünnepek. Ha már tele vagyunk töltöttkáposztával, elvonult a vendégsereg és minden széttépett csomagolópapír a szemetesbe került, jól eshet bekuckózni a kanapé sarkában, és elővenni azt a bizonyos könyvet, amit már hónapok óta készülünk elolvasni. Körbekérdeztem író-, színész-, szerkesztő-, művészismerőseimet: milyen könyvet javasolnának Önöknek, a Maszol olvasóinak ezekre a hideg, korán sötétedő szabadnapokra.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata elvi okok miatt nem óvja meg az Európa Kulturális Fővárosa cím pályázati előválogatásának eredményét. Antal Árpád polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta: Sepsiszentgyörgyöt is megkeresték azok a vesztes városok - Marosvásárhely, Craiova, Brassó, Brăila és Iaşi - akik tiltakozó jegyzéket küldtek a művelődési minisztériumba, kérve az előválogatás megismétlését.
Sepsiszentgyörgyön különleges adventi és karácsonyi koncertprogramra hívják az érdeklődőket ma, december 21-én 19 órától a Krisztus Király római katolikus templomba, amelyen elhangzanak egyházi dallamok, népdalok, magyarországi szerzők kompozíciói, valamint énekelt versek.