Négy könyvet mutattak be a 8. Nagyváradi Könyvmaraton első napján. Az idei rendezvény újságíró- és Marosvásárhely-központú, hangzott el a megnyitón.

Az egybegyűlteket a szervezők – a Várad kulturális folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület – nevében Szűcs László főszerkesztő és Simon Judit szerkesztő köszöntötte. Kissé újságíró-centrikusra sikeredett az idei könyvmaraton, hiszen több meghívott is újságíróként dolgozott vagy dolgozik, bár ebben nem volt szándékosság, a Marosvásárhely-központúságban azonban igen, hiszen az idei meghívott a Lector Kiadó mondta Szűcs László.Simon Judit arra hívta fel a figyelmet, hogy mindig nagyon fontosnak tartották, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak a fiataloknak. Megemlékeztek a könyvmaraton egyik alapítójáról, a közelmúltban távozott Both Abigélről is, és az is elhangzott: szombaton 10.45-kor a Rulikowsky temető főbejáratánál várják mindazokat, akik Kinde Annamária sírkövének avatásán részt kívánnak venni.

Irodalomtörténet, novella, sport

Elsőként Bakó Endre, a Hajdú-Bihari Napló volt főszerkesztője Irodalmi őrvárosok – írások és írók Debrecentől Nagyváradig című irodalomtörténeti munkáját mutatta be Molnár Judit közíró. Szó esett a „statikus” Debrecenről és a „dinamikus” Nagyváradról, és arról is, hogy mind a „kálvinista Róma”, mind a „Pece-parti Párizs” kifejezést annak idején ironikusan használta a két városra Kazinczy Ferenc és Ady Endre.

Karácsony Benő gyűjteményes novellakötetét Dinnyebefőtt címmel jelentették meg a Karácsony-sorozat lezárásaként, mondta Szűcs László, aki szerint a tragikus sorsú írónak a legnagyobbak között lenne a helye. Karácsony Benő novelláit főleg lapokban publikálta, azért sem írták a kötetre az „összes novellája” kifejezést, mert vélhetően lappanganak még Karácsony-novellák. A címadó írás egyébként 1920-ban jelent meg, mondta Szűcs László, aki azt is hozzátette, hogy a kötetben is szereplő Ember a csillag alatt című elbeszélés meglepő módon valódi tudományos-fantasztikus írás.A szünet után sporttal folyatódott a könyvmaraton, Móra László volt sportújságíró Kovács István – a futballpápa, Jenei Imre – úriember a pályán című portrékötetét mutatta be Szűcs László. A szerzővel és Jenei Imrével folytatott beszélgetés alatt szóba került a szerző harmadik kötete, a Károlyi Béla – Dikta-torna című is, és természetesen sok szó esett a sportról, azon belül értelemszerűen a futballról is.

„Fölírtam anyámat a Pozsonyi útra”

Az első nap záró momentumaként Sándor Erzsivel beszélgetett Simon Judit az Anyavalya című könyvről. Sándor Erzsi keresetlen őszinteséggel beszélt az őt apa nélkül felnevelő édesanyához fűződő kettős viszonyáról, többek között arról, hogyan szembesítette édesanyját azzal, hogy édesapja nem érdeklődik irántuk. „Öncsalás és teljes szereptévesztés, mikor valaki egy másik ember helyébe próbálja magát beleképzelni, és felruházza őt azokkal a gondolatokkal és érzésekkel, amelyekről szeretné, ha a másik érezné.” – mondta ennek kapcsán a szerző, akinek édesanyját behívták az óvodába, mert a gyermek azt mondta: megölték a nagyszüleit. „Anyámnak egyrészt volt egy állandó bűntudata, hogy nem tudta megmenteni a családot a deportálástól, őt magát nem deportálták, nem tudjuk miért nem” – mondta a szerző, aki azt is elmondta, édesanyja testvére, nagynénje hazajött és mesélt a történtekről.

A „vidéki színésznőség” számára azt jelentette, hogy ha szerepet kapott a Családi kör című sorozatban, többen felismerték, mint mikor eljátszott színpadon három főszerepet. Váltás következett, 18 év színészet után bekerült a rádióba, és elkezdte élvezni a rádiós munkát, azt, hogy beszélni kezdtek hozzá az emberek.Édesanyja boldog volt attól, hogy ha neki valami színészként vagy újságíróként sikerült, hangzott el, majd Sándor Erzsi elmondta „„A mi kettősünknek az esszenciája az volt, hogy idén augusztusban a Park kiadó jóvoltából kapott a könyv egy nagy plakátot, és ez a nagy plakát a Pozsonyi út közepén, a Szent István parkban, a trolibusz-megállóban három hónapon keresztül kint volt. És ennek a könyvnek a borítóján az anyám ült, és ott volt az én nevem. És mikor megláttam, egyszerűen arra gondoltam: hogyha ezt a muter megérhette volna, hogy ő a korpuszának a legjobb formájában ott virít a zsidónegyed közepén, ahová egyébként soha nem ért volna el, mert státuszilag ő sokkal lejjebb volt, mint a Pozsonyi út, ő soha nem üldögélhetett volna a Pozsonyi út közepén csak így, ahogy én oda írtam. Ez volt a mi kettősünknek a legjelképesebben kifejezhető formája, mert voltaképpen ez történt: felírtam anyámat a Pozsonyi útra.”