Elkezdődött az Interferenciák színházi fesztivál


-A A+

Csütörtök este a ljubljanai Szlovén Nemzeti Drámai Színház Faust című előadásával hivatalosan is elkezdődött az 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett fesztivál alcíme az Idegen odüsszejája. 14 ország 20 meghívott előadása, valamint a kolozsvári színház két előadása szerepel a programban, amint arról már beszámoltunk.

Az idei kiadáson a nyitóelőadást rendező, nemrég tragikus körülmények között elhunyt jelentős szlovén rendező, Tomaž Pandur mellett olyan kiemelkedő alkotók előadásait láthatja a kolozsvári közönség, mint Armin Petras, Andriy Zholdak, Declan Donnellan, Michal Dočekal, Helmut Stürmer, Jaram Lee, Andrei Șerban, Jurij Kordonszkij, Bodó Viktor, Hajdu Szabolcs, Margarita Mladenova és Ivan Dobchev, valamint Jarosław Fret.

A fesztivál történetében először lesz látható Kolozsváron orosz, ír, macedón, luxemburgi és szlovén társulat, de visszajáró társulatokkal, művészekkel is találkozhat majd a közönség, ilyen például a harmadik alkalommal fellépő koreai pansori-előadó, Jaram Lee, aki ebben az évben egy Marquez-feldolgozást hoz el Kolozsvárra.

A színházi előadások mellett a társművészetek is képviseltetik magukat: Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című színdarabjának filmváltozatát is vetítik például, egyéni kiállítása nyílik Részegh Botond grafikusnak, akinek munkája a fesztivál reklámanyagain is látható és a Tranzit Házban több esti koncerten is lehet majd lazítani: fellép a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjaiból álló Loose Neckties Society, vagy például a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film alkotóinak együttese, a VAN filmzenekar.

Az Interferenciák fesztivál teljes programja itt böngészhető, illetve ebben az évben először a FestivApp telefonos applikáció segítségével is elérhető.








EZT OLVASTA MÁR?

X