Véget ért az 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron


-A A+

Vasárnap este a budapesti Vígszínház Jóembert keresünk című előadásával zárult az 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál. A találkozó tizenegy napja alatt tizennégy ország összesen huszonegy társulatát látta vendégül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A kétévente megszervezett színházi találkozóra idén Dél-Koreától az Amerikai Egyesült Államokon, Németországon, Franciaországon át Oroszországig érkeztek társulatok. A fesztivál központi témája az idegen odüsszeiája volt, melynek jegyében összesen harmincegy előadást játszottak Kolozsváron a meghívott társulatok.A fesztivál előadásai nagy érdeklődésnek örvendtek a kolozsvári és a világ minden tájáról idelátogató közönség körében. Legtöbben a Vígszínház, valamint a bukaresti Bulandra Színház Brecht-előadásaira voltak kíváncsiak, a fesztivál OFF-programjai – koncertek, könyvbemutatók, beszélgetések – pedig szintén számos érdeklődőt vonzottak a TIFF Házba és a Tranzit Házba - áll a színház közleményében.

A különböző programok a város összesen hét különböző helyszínén zajlottak, melyek közül a Remarul – 16 februarie gyár, a REACTOR kortárs művészeti tér, valamint az Erdélyi Néprajzi Múzeum először látta vendégül a fesztivál programjait. A fesztiválprogrammal párhuzamosan két workshop is zajlott: Declan Donnellan angliai rendező a fiatal színészeknek, Diana Damian pedig a fiatal kritikusoknak szóló műhelyt vezette. Az Európai Színházi Unió Konfliktuszónák programjának keretében pedig az UTE fiatal újságíróinak találkozójára is sor került.Az Interferenciák zárásaként Tompa Gábor fesztiváligazgató megköszönte a közönségnek a kitartó érdeklődést, és elmondta, ez a tény arra biztat, hogy 2018-ban a 6. Interferenciák Fesztivált is megszervezze a kolozsvári színház.

Az Interferenciák fesztiválról írt anyagaink itt olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X