Magyar film is versenyez az Arany Medvéért a Berlinálén
Négy év után ismét versenyez magyar alkotás a Berlinálén: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotásának világpremierje az A-kategóriás filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában lesz.
A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első filmes főszerepe. A férfi főszereplője Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben feltűnik még többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.
Az Inforg-M&M Film gyártásában készülő produkció leírása a következő: „Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?" Magyar film utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinalé versenyén, akkor Fliegauf Bence Csak a szél című filmje a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el.
A február 9-én kezdődő Berlinálé zsűrijének elnöke Paul Verhoeven, az Elemi ösztön, a Robotzsaru és az Elle rendezője lesz.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni