Száz éves kolozsvári filmből kerültek elő jelenetfotók


-A A+

Első világháborús témájú, száz éves kolozsvári filmből kerültek elő fényképek, hívja fel a figyelmet a Filmtett portál. Az 1917-ben forgatott, Hotel Imperial című kolozsvári némafilmet Janovics Jenő rendezte.

A film teljes egészében elpusztult, csak néhány jelenetfotó maradt fenn belőle, a most előkerült fényképek közül azonban csak egy volt ismert. A fényképeket a Hangosfilm portál hozta nyilvánosságra.

A Hotel Imperial Bíró Lajos azonos című, nagy sikerű színdarabjának első megfilmesített változata, ősbemutatója 1918. november 2-án volt a kolozsvári Egyetem-mozgóban. A híres kolozsvári színházigazgató és filmgyáralapító Janovics Jenő rendezte, a főszerepet Várkonyi Mihály játszotta. A jeleneteket Szamosújváron, Désen és a kolozsvári New York szállóban forgatták.A film érdekessége nem csak az, hogy az első világháborút kortárs eseményként dolgozta fel, hanem az is, hogy a magyar katonaságot az 51. közös gyalogezred katonái, az oroszokat pedig gyalui orosz hadifoglyok alakították. 

A film cselekménye, adatlapja és jelenetfotói a Hangosfilm portálon érhetőek el.








EZT OLVASTA MÁR?

X