A magyarországi jazz nagy nevei lépnek fel Nagyváradon


-A A+

Zajlik Nagyváradon a Posticum jazz-sorozata: a tíz koncertből még nyolc van hátra. A szervezők a négy őselem köré építik a következő négy „jazz-évadot”, a 2017-es fellépők így a „föld hangjait” szólaltatják meg.

Az előadók maguk által választott zenésztársakkal lépnek fel. Szombaton este héttől a magyarországi jazz, világzenei és underground rockélet kiemelkedő alakja, Ágoston Béla koncertezik Nagyváradon. Meghívottjai Rubik Ernő Zoltán zongorista és Bágyi Balázs dobos.„Ágoston Béla szaxofonon, basszusklarinéton, gitáron és szájharmonikán játszik, hozzá, ha kell, énekel. Nagy teherbírású, karakteres muzsikus, nyitott és fogékony minden színvonalas produkcióra, hogy ez mennyire így van, íme a legfontosabb formációk, melyben majd két évtizedes pályafutása alatt közreműködött: Mecseki Free, Kispál és a Borz, Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, Vízöntő, Kampec Doroles. Meg hát ott vannak a saját zenekarok, az Ágoston Kvartett, az Agostones és a mostanság oly népszerű Zuboly” – olvasható a szervezők közleményében.

Ágoston Béla a klezmer-feldolgozásokat játszó Gauditorium zenekarával járt Kolozsváron, a fellépés után készült interjúnk itt olvasható.

A Posticum jazz-sorozatának további fellépői:
Március 4., szombat
Baló István (Baló István, Pozsár Máté, Ajtai Péter)
Március 25., szombat
Dresch Mihály és meghívottjai
Április 8., szombat
Szőke Szabolcs Trio Squelini (Szőke Szabolcs, Váczi Dániel, Szalai Péter) & Rohmann Ditta
Április 16., vasárnap
Grencsó István (Grencsó István, Dukay Barnabás)
Április 29., szombat
Dés András Dés András Trió (Dés András, ifj. Tóth István, Fenyvesi Márton)
Május 13., szombat
Mizsei Zoltán és meghívottjai
Május 21., vasárnap
​Papa Jazz
 

A sorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Cseh Tamás Program keretében valósul meg, további információk a Posticum internetes oldalán olvashatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X