A népdalt nem múzeumi tárgyként kell kezelni, mondja Ágoston Béla, a klezmer-feldolgozásokat játszó Gauditorium zenekar vezetője, a Zuboly alapítója, akivel kolozsvári fellépése után többek között az erdélyi klezmerről, a zene divathullámairól beszélgettünk, de arról is, hogy miért kedveli az Aviciit. A Gauditorium zenekar a Tranzit Házban muzsikált a Kolozsvári Zsidó Napok rendezvénysorozat keretében.

Milyen volt a koncert, hogy érezték magukat?

Mindig nagyon megható dolog egy régi épületben játszani, főleg, ha ez egy zsinagóga. Egyrészt tudjuk azt, hogy itt milyen hittel, gondolatokkal gyűltek össze emberek, hogy a világról filozofáljanak és gondolkodjanak, még akkor is, ha ez egy valláson keresztül jelent meg. Nagy tisztelet nekünk, hogy itt játszhattunk és ezért ez ünnepivé varázsol minden egyes pillanatot, amit az ember itt eltölt. Az elképzelés eredetileg úgy szólt, hogy egy jó bulis koncertet adjunk, ezért a repertoárt is úgy válogattam össze, hogy aki akart volna, táncolhatott volna, de úgy látom, hogy ezt nem csak Magyarországon nehéz elvárni a közönségtől, hanem itt is, de szerintem ez nem rajtunk múlott. Az már az első pillanatban kiderült, hogy amit mi csinálunk, az nem zsidó táncház, hanem a világzenének egy olyan fajtája, amelyben számomra fontos találkozási pontokat jelenítünk meg. Így lehetett például feldolgozni a Marica grófnőből a Szép város Kolozsvárt, hogy ilyen érdekes foglalatban hangozzék el, de a koncertprogram többi darabjáról is ezt mondhatom el: olyan értéket próbálunk modern nyelven megfogalmazni, ami abban az időben, amikor megszületett, a jelenről szólt, a jelent reprezentálta. Gondolok itt arra, hogy nem szeretem a magyar népdalokat úgy előadni, mintha fölnyitnánk egy konzervet vagy bemennénk egy múzeumba, ahol nem is érhetünk hozzá egyes darabokhoz. Igenis úgy érzem, hogy hozzá kell nyúlni dallamokhoz, hangulatokhoz, érzésekhez, hogy ezt naprakészen tudjuk átadni azzal az energiával, érzelmi telítettséggel, ami szerintem ezekben létezett akkor is, amikor megszülettek.

Köztudott, hogy nagyon sok zenei műfajhoz van köze. Hogy jött a képbe a zsidó zene iránti érdeklődés? Hogy kezdett el foglalkozni vele és miért?

Sokáig nem is tudtam, hogy van zsidó zene. Akárhányszor a zsidó szó elhangzott a családomban, félelmet éreztem, de félelmet éreztem akkor is, amikor a katolikus szót meghallottam. Nem felejthetem el azt, hogy 1989-ben még senki nem tudta, hogy mi lesz 1990-ben. 1988-ban úgy felvételiztem a főiskolára, hogy egyáltalán nem tudtam, hogy rendszerváltás lesz, hogy itt minden megváltozik. Egy olyan világban éltem, ahol nagyjából lehetett arra számítani, hogy „kisfiam, ez van, ez lesz és ez így megy tovább, amíg meg nem halunk”. Tehát volt egy félelem a családomban a vallási dolgok iránt, ezért a kellő zűrzavar is megvolt a fejemben, a szívemben. Ahogy ez a köd szertefoszlott és oszladozni kezdett, akkor én is fölocsúdtam, hogy mi minden van a világon. Gyakorlatilag a szabadságnak egy olyan szele csapott meg, amibe az is belefért, hogy ezek a vallásos érzelmek is nyugodtan átjártak és ilyen szempontból reveláció volt, amikor 1991-ben meghallottam a Klezmatics együttes zenéjét. Magyar népzenével akkor már foglalkoztam és a cigány zenével is voltak olyan találkozásaim, amelyek azt a fajta lehetőséget jelenítették meg, hogy a magyar népzene kötöttségéből valamilyen módon ki lehet szabadulni. Ez az a cigány zene, amelyben magyar népdalokat játszanak sajátos stílusban. A klezmer zene valahogy feltette az i-re a pontot, egész egyszerűen azt érzem – ami számomra a népzenét jelenti – hogy ezeket az ősi dallamformákat szabadon lehet kezelni. Ilyen szempontból a klezmer egy nagyon jó lehetőség arra, hogy ebben az érzésben elmerüljek.

Mit lehet tudni a klezmer zene erdélyi vonatkozásairól?

Erdély olyan olvasztótégelye az itt élő népek zenéjének, ami szerintem egyedülálló ebben a térségben, de a hasonló határterületek mindenütt ilyenek: ahol több nép, több nemzetiség él egymás mellett, ott óhatatlan a keveredés, hiszen ha más nyelvet is beszélnek, de ha békében élnek és segítenek egymásnak, akkor a kultúrájukhoz hozzátartozó zene is átszüremlik. Ilyen módon azok a cigányzenészek, akik Erdélyben a muzsikát szolgáltatták különböző társadalmi eseményekhez, azok nagyon jól tudtak magyar, román és zsidó zenét is játszani. És tisztában voltak azzal, hogy milyen stílus kedves azoknak, akik ezt kérik akár egy lagzin, ezt tudták váltogatni, akik hallgatták és táncoltak rá, azok tiszteletben is tartották ezt. Röviden az erdélyi klezmerről körülbelül ilyen fogalmaim vannak.

Már a koncertleírásban nagyon különleges hangszerekkel lehetett találkozni, például a tilinkóval, mandolinnal, stíldobbal. Ezek mennyire tekinthetőek hagyományos zsidó hangszereknek, illetve mennyire könnyű őket beszerezni?

Mit nevezünk hagyományos zsidó hangszereknek? A hangszereknek van zsidó nevük, igazából a klezmer szó is azt jelenti, hogy hangszeren előadott dal, ének, hangszeres zene. Ha megnézünk egy fotót régi klezmerekről, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag azokon a hangszereken játszottak, amelyekhez hozzájutottak. Ha ez egy hegedű, akkor azon klezmert játszottak. De az a kérdés, hogy hogyan, milyen technikával játszanak rajta, mi annak a zeneiségnek a lényege. A hegedű egy olasz találmány, mint a vonós hangszercsalád összes többi tagja is, a klarinét az pedig tulajdonképpen a síp, amit úgy hívnak mifelénk, hogy töröksíp, de valójában a törökök másképp hívják, nálunk úgy hívták régen, hogy tárogató. Ez a fajta klarinét, ami létrejött, az is nyugat-európai találmány. A harmonika szintén francia rendszerű hangszer, amit sokan használnak Romániában, Oroszországban is kedvelt, az egész világon elterjedt, igazából ott is az a lényeg, hogy milyen akkordokat fognak, milyen skálákon. Az itt látható hangszerek közül egyedül a steel drum az, amihez nehezen jutottunk hozzá, a tengeren túlról, Magyarországon kb. három darab van belőle. Azt nem tekinthetjük klezmer hangszernek, de ha így haladunk, akkor még akár az is lehet belőle. Itt szerintem a játékmód a lényeges.

A klezmer zenével való foglalkozást lehet egy piaci résnek tekinteni, amivel hazai szinten kevesen foglalkoznak?

Úgy gondolom, hogy a zenében is vannak divathullámok. Azok, akik őszintén és szívből csinálják, azok nem úgy kezelik ezt, mint egy piaci rést, olyan céllal, hogy keressünk egy olyan helyzetet, amivel eladhatóvá tudjuk tenni. Ha visszaemlékszünk, akkor a kilencvenes évek elején nagyon divatos volt például az ír zene. Az a világzenének egy olyan korszaka volt, amikor megszületett ez a név, hogy world music és ez egy tendencia volt, ami picit mesterségesen volt gerjesztve. A CD-boltokban, amelyek szintén akkoriban robbanásszerűen elterjedtek – mert a CD is akkor terjedt el –, nem volt olyan polc, ahova ezeket a zenéket fel lehetett tenni. Nem lehetett azt mondani, hogy pop music, de mégis sokan szerették, a jazzbe nem fért bele, és akkor létrehozták azt, hogy world music, oda viszont már be lehetett tenni a klezmert. De most, hogy a CD-piac lehanyatlott, az ilyen divatokat nehéz olyan módon megközelíteni, hogy anyagilag hogy lehet belőle megélni. Szóval nem ezek azok a motivációs dolgok, amelyek esetleg arra vezetnek egy embert, hogy klezmer zenével foglalkozzon. Most egész más a divat, mondjuk így. Most a nagy buli a divat, és talán azok találnak piaci rést, akik ezt a bulizenét próbálják összekeverni ezekkel az etno vonalakkal.

Mit ért bulizene alatt?

Jó példát tudok hozni, például az Aviciit nagyon szeretem. Az a lényeg, hogy valahogy a techno meg az ilyen goa hangzású zenékbe belecsempészni valamilyen értéket, valami emberit, humanoid dolgot. És akkor ezt a népzenén keresztül teszi meg egy DJ vagy egy producer.

Ezáltal a népzene befogadhatóbbá tud válni a hallgató számára?

Úgy gondolom, hogy ha jó a megközelítés, akkor igen, de vannak tévutak. Magyarországon sokan nem figyelnek a szövegre, vagy egyszerűen csak ráültetnek egy dalt egy ritmusra. Lehet, hogy néha én is hibázom, ezt végülis az alkotói hévben az ember nem látja, csak egy-két év múlva veszi észre az ember, hogy „Úristen, mi volt ez?”.

Hogy alakult a zenekarnak ez a felállása, amit most látunk?

Ez egy nagyon kellemes, kedves történet. Egyrészt ugye amellett, hogy én foglalkoztam népzenével, mint dudás, klezmerrel, mint klarinétos, jazzel, mint szaxofonos, meg zeneszerzőként színházi zene írással, mindig vágytam arra, hogy valahogy a világzenés ötleteimet ilyen módon megvalósítsam, és ehhez a társakat évek alatt találtam meg. Például Horváti Kata énekesnőnkkel már elkezdtem dolgozni egy másik formációban, mi baráti viszonyban vagyunk, tehát tudtam azt, hogy vele egyrészt mire jutottunk, másrészt, hogy vele milyen utakra lehet még lépni. A harmonikásunkkal, Móser Ádámmal már nagyon régóta zenélek, gyakorlatilag ő egyszer eljött helyettesíteni az egyik zenekaromba, és azóta folyamatos az alkotói kapcsolat. Azután, amikor még ritmushangszerest kerestem a zenekarba, akkor az ikertestvére nagyon jó választásnak tűnt, Móser Tamás, aki viszont nagyon sok hangszeren játszik: bendzsó, mandolin, gitár, és nagyon színesíti ezt a hangzást. Gyulai Csaba ütős barátommal már nagyon régóta terveztem, hogy összehozunk valamit, és úgy tűnik, hogy ebben a csapatban ezt nagyon jól meg is tudjuk valósítani. Bőgősünk, Arday Dániel tulajdonképpen egy helyettes volt most, mert egy tubással dolgozunk, Rózsás Pistával. Arday Dániel bőgőzése nagyon passzol ebbe a hangzásba, úgyhogy lehet, hogy ezt a műsort majd vele folytatjuk tovább.

A Gauditorium zenekarral párhuzamosan milyen projektek futnak jelenleg az életében?

Ami nagyon jó, hogy ez a zenekar amellett, hogy világzenét ad elő, rávehető volt arra, hogy csináljunk egy gyermeklemezt is. Úgy döntöttünk, hogy mivel az teljesen más hangzás, teljesen más világ, más néven, de ugyanezekkel a tagokkal adjuk elő. Versi Varsa néven jelent meg Gyerek-világ-zene című lemezünk, ezt a Gryllus Kiadó adta ki. Van egy jazz kvartettem, Knutdut men, a nem tudtunk-nak a megfordításából alakult ki, amellyel szintén most jelent meg lemezünk a Budapest Music Center-nél. Ez dob, bőgő, két szaxofon felállású jazz kvartett, amelyben avantgárd hangulatokat kombinálunk a hatvanas évek jazz világával.Most ugye fut a Zuboly, a zenekarral novemberben megyünk stúdióba és felveszünk egy új lemezt, ez valószínűleg februárban vagy tavasszal fog kijönni. A Zuboly lemezen nagyon sok újdonság, meglepetés lesz. Emellett jazz vonalon még vannak társaim, akikkel nagyon szívesen zenélek, ha van meghívás, akkor elmegyünk, például az Ágoston Küntett, amelynek az a lényege, hogy cimbalom és hegedű egészíti ki a jazz triót, ez egy ilyen etno-jazz dolog, illetve 1956 évfordulója ihlette azt az új formációt, amelyben szabad zenét játszunk. Monoton Koktél a neve, azt a címet adtam a műsorunknak – mert az a fajta szabadság árad belőle, ami Faludy György gondolataiból –, hogy Jegyzetek az idő sodrában, in memoriam Faludy György. Van a Vonulós zenekar, ami borfesztiválokon, falusi ünnepeken megy, az tényleg egy nagyon vidám, kvázi egy ilyen saját tűzoltózenekar, ez már évek óta megy és ha van felkérés, akkor Ágostones néven azzal bohóckodunk.