Egyhetes nevettetést ígér a 14. Erdélyi Humorfesztivál


-A A+

Egyhetes nevettetést ígér április 3. és 9. között Kolozsváron a 14. Erdélyi Humorfesztivál. Külföldi humoristák, Karaván és komoly témákat boncolgató színházi előadás is várható – hangzott el a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.

Egy évvel ezelőtt azt tűzték ki célul, hogy egy hétig Kolozsvár legyen az erdélyi humor fővárosa, akkor különböző műfajokkal erősítették a fesztivált, emlékeztetett Jakab Adorján. A főszervező szerint a tavalyi rendezvény koncepciója sikeresnek bizonyult, így idén is ezzel a recepttel folytatják.

A Humorfesztivál Karaván 12 településre látogatott el, ezt idén is megszervezik. Az egyhetes időtartamot tartják, de még több produkcióval készülnek.

Komoly témák, humorosan

Újításnak számít, hogy négyfelvonásos politikai „gyerekdarabot” mutatnak be kolozsvári színészekkel, Székely Csaba szövege mentén. Viola Gábor színész, a darab rendezője elmondta, a színházak egyre kevésbé játszanak komédiát, de a humor nem vész el a színházból és átszövi a mindennapi életünket is. Az Idegenek című darab égető, a politikai palettán megjelenő kérdést dolgoz fel, többek között az identitás, a gazdasági források miatti harc témáját.

„A célunk, hogy miután jót nevettünk, a néző vigyen valamit magával, ami továbbra sem hagyja őt nyugodni” – fogalmazott Viola Gábor a Magyar Operában, április 6-án bemutatásra kerülő darabról.

Újra teret kapnak az amatőrök

György Botond főszervező kifejtette, idén ismét megszervezik az amatőr humoristák versenyét, ezért március 8. és április 7. között kilenc erdélyi városban szerveznek előválogatót, a társszervező RMDSZ pedig kétezer lejt ajánlott fel a győztesnek. Jelentkezni március 5-ig lehet a verseny@humorfeszt.ro címen.

Többek között fellép a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Felméri Péter, Mogács Dániel, az Open Stage társulat, illetve Gáspárik Attila színházigazgató, előadóművész. A program tovább bővül a következő hetekben, csütörtöktől azonban a Biletmaster hálózatán keresztül és a Kolozsvári Állami Magyar Színház jegypénztáránál kedvezménnyel lehet kegyeket váltani. A jegyárak 15-25 lej között mozognak, de bérletet is lehet vásárolni.








EZT OLVASTA MÁR?

X