Kritikusok és olvasók díjazták a Berlinalén Enyedi Ildikó filmjét


-A A+

A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

A Berlinale hivatalos díjátadója este lesz.

A közlemény szerint a filmalap támogatásával készült mű legjobb helyezést ért el az Alin Tasciyan török, Dubravka Lakic szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló, valamint  a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri előtt, illetve a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta.  Enyedi Ildikó személyesen vette át az elismeréseket.

A tájékoztatás szerint a Testről és lélekről lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik.

A berlini közönségszavazáson Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert - írta a közleményben a filmalap.








EZT OLVASTA MÁR?

X