Önkormányzati tulajdonba kerülhet a nagyváradi Rimanóczy szálló egy része


-A A+

A Bihar megyei önkormányzat tulajdonába kerülhet a nagyváradi Rimanóczy szálló és gőzfürdő Mészáros (Nicolae Grigorescu) utca 1. szám alatti épületszárnya. A megyei tanácsosok pénteken döntöttek arról, hogy a testület élni fog elővásárlási jogával.

Ioan Mang, a Bihar megyei tanács alelnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a Rimanóczy-palota B szárnyát több más épülettel együtt az UniCredit bank kínálja eladásra. A testület pénteken arról döntött, hogy él elővásárlási jogával, és reméli, hogy ezen körülmény figyelembevételével a bank leválasztja a szóban forgó épületet az ajánlatcsomagban szereplő többi ingatlantól, így sikerült megvásárolnia azt a megyei önkormányzatnak.

1891-ben id. Rimanóczy Kálmán, nagyváradi építész egy korszerű szállodával ellátott kád- és gőzfürdő építésétkezdte el. 1893-ban már bővítésre is lehetősége nyílt, így a szomszéd telket megvásárolva felépítette a kétemeletes, 25 szobát magában foglaló szállodaépületet, földszintjén a fényűző Royal kávéházzal. A megnyitó 1900. október 15-én volt. Az egykori gőzfürdőt a beköltöző bank megbízásából 1989 után teljesen átalakították. Forrás: Pál Emese/Romániai Magyar Lexikon

A Bihar megyei tanács azt követően döntött úgy, hogy élni fog elővásárlási jogával, hogy a két másik érintett intézmény - a nagyváradi polgármesteri hivatal és a Bihar megyei kulturális igazgatóság - jelezte: lemond erről a jogáról, nem áll szándékában a műemlék épület megvásárlása.A megyei tanács már döntött is 310 000 euró kiutalásáról az emblematikus nagyváradi épület megvásárlása érdekében. Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke azt mondta, a testület pénteki lépése meggátolja, hogy más vásárló szerezhesse meg az ingatlant, mindaddig, amíg sikerül megállapodni az eladóval. „Most megakadályoztuk annak lehetőségét, hogy eladjanak egy, az épített örökség részét képező épületet, amelyhez nekünk is jogunk van” - mondta Pásztor Sándor.








EZT OLVASTA MÁR?

X