Legendárium Karnevált szerveznek Székelyudvarhelyen


-A A+

A Székelyföldi Legendárium, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával közösen, valamint az Eötvös József Szakközépiskola hozzájárulásával, május 28-án, vasárnap tartja meg az első Legendárium Karnevált a Székelytámadt várban, közölték a szervezők.

Az egynapos, ingyenes, mindenki számára nyitott gyerek- és ifjúsági rendezvény fő programja a színjátszó fesztivál, illetve a jelmezes felvonulás lesz, amelyre 1-8. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják a teljes Székelyföldről. Jelentkezni az info@legendarium.ro e-mailcímen vagy a 0749624728-as telefonszámon lehet, március végéig.Legtöbb 10 fős diákcsapatok jelentkezhetnek kísérő pedagógussal, legfeljebb 7 perces legenda- vagy mondaadaptációkkal, saját településükről vagy annak környékéről származó történetek alapján. A résztvevők előzetesen készíthetnek díszletet, monda- vagy legendakompozíciót újrahasznosított anyagokból, amelyeket külön is díjaznak. Megfelelő időjárás és létszám esetén, a résztvevők a székelyudvarhelyi városközpontban jelmezben vonulnak fel, valódi legendás karneválhangulatot teremtve, olvasható a közleményben.

A programot Orbán Ferenc és az Evilági zenekar Zenerege című lemezbemutató koncertje színesíti, és más izgalmas programokat is kínálnak majd a látogatóknak, illetve bárki megcsodálhatja a helyszínen a Legendárium eddig elkészült makettjeit is. Nyárig 15 makett elkészítését vették tervbe, eddig Fogaras, Vajdahunyad, Törcsvár, Kolozsvár, a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna, Székelyderzs temploma, Barcarozsnyó vára, Berethalom és Déva vára készült el.








EZT OLVASTA MÁR?

X