Giger-retrospektív - az Alient tervező művészt mutatja be a 16. TIFF
Biomechanika, szürrealizmus, sötét lények és futurisztikus tárgyak – mindez jellemző a svájci H.R. Giger művészetére, amelynek egyik közismert terméke az 1979-es Alien című sci-fiből ismert szörny, amelynek tervezéséért Oscar-díjat is kapott.
A 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (június 2. és 11. között szervezik meg Kolozsváron) két, Ridley Scott által rendezett Alien-részt is levetít (1979-ből és 2017-ből), emellett olyan filmeket is, amelyek a művész alkotófolyamatát mutatják be.A fesztivál vendége lesz Zev Deans rendező, aki egy Gigernek szentelt fesztivál szervezője és Leslie Barany, az elhunyt művész egykori ügynöke és jóbarátja.
A TIFF művészeti igazgatója, Mihai Chirilov elmondta, hogy a retrospektív tömböt a New York-i Művészeti és Design Múzeum 2015-ös kiállítása inspirálta.
H.R. Giger (1940 – 2014) kémikus családba született a svájci Churban, építészetet és ipari formatervezést tanult, sajátos stílusát, sötét, szürreális, biomechanikus tájképeit az aerográfia felfedezése után fejlesztette ki. 1977-ben megjelent Necronomicon című könyve bűvölte el annyira Ridley Scottot, hogy felkérte az Alien című film látványtervének elkészítésére. Giger a Poltergeist II, Species című filmhez is tervezett tárgyakat és Alejandro Jodorowsky legendás, soha el nem készült Dune című filmtervéhez is készített vázlatokat.
- 33194 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33197 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33197 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33198 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33199 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33200 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni