A vers határait feszegető előadással ünneplik a magyar költészet napját Gyergyóban


-A A+

A Figura társulatának színésze, Kolozsi Borsos Gábor évek óta vezeti a Szín-kron csoport nevű diákszínjátszó kört. Ezúttal a Ki vagyok én? című produkcióval készülnek a magyar költészet napjára.

„Mi a vers? Mi számít annak, és mi nem? A Szín-kron csoport, a Magyar Költészet Napjára készült előadása a szerelem témájában, a nő és férfi kapcsolatában próbálja meg körüljárni a kérdést. Meddig tart a vers és mikor lesz a miénk a költő szava. Kortárs magyar versek (és nemcsak) a terítéken József Attilától, Nemes Nagy Ágnesen keresztül, Varró Dánielig. Megfűszereztük a verseket zenével is, mivel számunkra a vers is zene. Annak ajánljuk az előadást aki szereti a verseket, de legfőképpen azoknak akik csak most fogják megszeretni. Mert a verset mindenki szereti” - írják közleményükben a szervezők.Az előadás két alkalommal tekinthető meg ápr. 11-én 17.00 és 19.00 órától a Figura Stúdió Színház stúdiótermében. Jegyeket 5 lejért lehet válta a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában.








EZT OLVASTA MÁR?

X