„A feltámadást rászabnám a szüléseimre” - interjú Tompa-Bors Eszter csíki képzőművésszel


-A A+

Tojásra és vászonra festve, tavaszváró színekkel, tavaszváró hangulattal várta a csíkszeredaiakat Tompa-Bors Eszter képzőművész, aki Jelenlét című sorozatát állította ki húsvét előtt nem sokkal. Rendhagyó tojásfestésein akadt meg a szemünk, de a tárlatanyag túlmutat a „polgárpukkasztáson”. „Az én sztorim ez: anya nekifog újból festeni” – mondja Eszter, míg a tojásokon pompázó várandós nőket szemlélem. Ilyés Andrea vezetett be a modern, tágas váróterembe, mely galériaként szolgál, „főleg fiatal képzőművészek megsegítésére” – mondja Andrea, karjában kisebbik gyerekével. Andreától jött az ötlet is, hogy tojásra fessen erre a kiállításra, árulja el Eszter. 

Húsvét van, és az itt kiállított tojásaid világát úgy tudtam összefoglalni innen, Csíkország szívéből a szerkesztő kollégáimnak: „terhes nők tojásra festve egy profi festőnőtől”. Lévén ez egy meglehetősen konzervatív keresztény ünnep errefelé, volt-e célod az időzítéssel az éles kontraszt, vagy esetleg direkt polgárpukkasztás?

Nem voltak a céljaim közt ilyesmik, mint sokkolás vagy a néző megijesztése. A tojások, mint alkotások az utolsó láncszemek ebben a válogatásban. Azért mondom a válogatást, mert ezek a képek szemelvények eddigi munkáimból, frissítve többségében újakkal. A tojások ötlete, a kiállítás időpontja miatt jött, talán éppen én vagyok konzervatív azzal, hogy kiállításra is viszem az ünnepkör elemeit. Számomra egy kedves ünnep a húsvét, sokkal több harmóniát sugall, mint a karácsony. Nem születés, hanem újjászületés. Így aztán a figuráim újjászülettek tojásokon. A tojások, mint kis magok, valami egészen nagynak a hordozói, esszenciái. Egy-egy festményelem, szereplő kis kapszulái, amiből egy történet kelhet ki.

Mindegyik tojáson van egy-egy női karakter. Kik ők?

A szereplők mindennapi emberek gyermeki alteregói, hangulatszemélyek, játszó pillanatemberek. Rágógömböt fújó pucér gyerekek akár, akik súghatnak valami érdekes összefüggést nekünk. Valami varázslatot, játékot juttatnak eszünkbe, bevillanhatnak, akár egy átlag hétköznapon.

Tompa-Bors Eszter a temesvári nyugati egyetem képzőművészet és design szakán végzett. Restaurátorként dolgozott Bukarestben, majd Debrecenben volt önkéntes designer egy ifjúsági központban, később Csíkszeredában végzett design munkát egy építészeti irodában. Egy ideig a Stúdió 9 nevű képzőművészeti csoport tagjaként állított ki. Jelenleg, többéves kihagyás után, kétgyerekes édesanyaként új egyéni kiállítással jelentkezett Csíkszeredában. Idén nyárra újabb egyéni tárlattal készül, ezúttal a Kossuth utcai galériában.

„Jelenlét” a kiállításod címe, Rónay György azonos című versét választottad mottóul. A plakáton egy tojásnő-karakter, kerti virágok között – egy mini-világ. Hová hívtál be bennünket?

Mindig szerettem, vagy inkább késztetést éreztem behívni barátokat, embereket, a saját otthonomba, világomba. Ugyanígy a kiállítás betekintést nyújt az én szférámba, ami sokszor tele van érzelmekkel, tervekkel, szerepekkel. Jelen lenni emberként egy világban, földrészen, közösségben, családban. Aztán ugyanez kicsiben, jelen lenni valakinek párként, társként, nőként, anyaként. És mindez fűszerezve a pillanatok tudatos vagy tudattalan megélésével. A virágok a plakáton a kertünkből valók, egy majdnem 100 éves kertből évelő virágok. Őket örököltük az előző családtól, akik ott éltek.

Miben függ össze az, amit a képeiden láttunk azzal, amit a temesvári képzőművészeti egyetemen tanultál, és azzal, amit akkor elképzeltél a pályádról, életedről?

Képeim egy része, mint naplójegyzet – főleg a párkapcsolatokkal foglalkozóak –, inkább életem annak a részének tükrei. Szerettem azt a várost. Sokat nyújtott: élet, kaland, barátságok. Az egyetem pedig nem érzem úgy, hogy elnyomta volna a diákok kreativitását. Vezető tanárom eléggé nyitott volt. Például előfordult, hogy mindenkire feladta a napszemüvegét azért, hogy mindenki láthassa azokat a színeket.

Innen kerültél a fővárosba. Mit adott hozzá a világképedhez Bukarest?

Mindig azt tartottam, hogy előbb ismerjük meg a környezetünket, az országot, ahol élünk. Bukarestben nem sokat voltam, de nagyon fontos volt, mert a férjemet is ott ismertem meg, egy nagyon vicces véletlen folytán: cipőboltban. Így aztán a világképemet jelentősen befolyásolta. Véletlenek amúgy nincsenek. Bukarest pedig egy túlfűszerezett város. Érdekes, de családommal most nem költöznék oda. Elveszi az időt tőled. Cserében esetleg több pénzt kínál, amit aztán szépen visszaforgatsz. Sok a lehetőség is művészként, de így, anyaként, a két kisgyerekemtől szerintem rengeteg figyelmet rabolnék el egy ottani életformával.

Képeiden láthatunk gyerekeket, családot, vagy éppen szülő nőket. Mennyire személyesek ezek a történetek?

Eléggé nyitott személy vagyok, nyitott más emberek történetei iránt, de ugyanígy sok embert beengedek az én valóságomba. Konkrétan: megjelennek szereplőkként a gyerekeim, a férjem, én a képeimen. Nagyon sokat analizáltam és analizálom a társas lét és a család témáját. Megjelenünk például mi, mint család, asztronautákként a Holdon, ahogyan az új földi otthonunk kis makettjét csodáljuk egy körben ülve. Ez a fészekrakás, otthonteremtés gondolatát tükrözi. Ez, úgy gondolom, általános téma a hasonló családoknál. Nálunk a sorrend a „szerelem, gyerek, otthon” volt a „ház, mosógép, gyerek” helyett.

Mit gondolsz a tabukról?

A tabu az, ami valakit megbánthat. Valami, ami fegyver egyesek kezében, védekezés mások számára. Kollektív társadalmi, úgymond civilizációs tabuinkon kívül mindenkinek megvan a saját tabu-gyűjteménye. Ezt aztán kénye-kedve szerint válogatja. Képeimen, témáim közt a halál előtti lét és a születés utáni, szülés közbeni tudatállapot egy túlvilág, egy transzcendens, fölöttünk álló „másvilág” létezése felé irányít. Mindennapjainkban leginkább ennek létezése az, ami kérdéseket vet fel. „Ha ez van, akkor itt mit is érdemes?” És ha ezen gondolkodunk: miért is nem vagyunk hasznosak a társadalom jelenlegi szereplőiként?

Mit gondolsz a nőiségről, nőiességről?

Legtöbb barátom fiú, mindkét testvérem fiú, családunk feje édesapám, társadalmunk inkább patriarchális. Valamiért nőnek kellett születnem, így könnyebben tudom kivitelezni a feladatom... persze, ha van. Mindenképp, nőiségemre az anyaság döbbentett igazán rá. A többi az játék.

Hogyan látod a csíki képzőművész-anyák sorsát? Különösen itt, Székelyföldön mi a legnehezebb, illetve mire lenne szükségetek?

Sok Csíkban a képzőművész anya, a jó képzőművész anya. Csík egy kis világ, ha az embernek nagy céljai vannak a művészettel, ki kell lépnie - anyaként ez nehéz. Én kedvtelésből festek.

Mit jelent számodra a feltámadás? Hogyan festenéd meg?

A húsvétokat békésnek élem meg. A feltámadás ősi mítosz, mindenkinek az életében jelen van, újjászületésként is akár. Érdekes egybeesés, tavaly fekete írott tojásokat készítettem és húsvéthétfőn temettük a férjem nagymamáját. Temetés feltámadáskor. Ha pedig megfesteném, hát szerintem meg fogom, akkor biztosan rászabnám a történetemre, a születésekre.








EZT OLVASTA MÁR?

X