Az elsőfesztiválozók mentális térképére kívánkozik a VIBE Fesztivál


-A A+

Sajtótájékoztatón ismertették terveiket és elképzeléseiket a két hét múlva Marosvásárhelyen rajtoló VIBE-fesztivál szervezői. 

Rés Konrád Gergely főszervező, Borzási Sarolta a VIBE Koli koordinátora, Lőrincz István Zoltán a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke, és Tamás Réka a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) irodavezetője arról beszélt, hogy mit jelent a VIBE, milyen élményeket tartogat a résztvevőknek, hogy a hatalmas bulik mellett a VIBE Koli elnevezésű nyári egyetem rendezvényein azok is részt vehetnek ingyen, akik nem váltottak jegyet a fesztiválra. Ugyanakkor a szervezők remélik, a VIBE Koli és a fesztivál segíteni fog Marosvásárhely központi jellegének újraértelmezésében és Marosvásárhely egyetemi központi minőségének hangsúlyozásában az elsőgenerációs fesztiválozók körében.

Marosvásárhely felkerül az elsőgenerációs fesztiválozók mentális térképére

„Két hét múlva több ezer fiatal fog elindulni Erdély legtávolabbi pontjairól is Marosvásárhelyre, ami nagy kalandnak ígérkezik, hiszen valószínű, hogy közülük sokan még nem töltöttek el hosszabb időt a városban” – fogalmazott Rés Konrád Gergely főszervező, aki azt a reményét is kifejezte, hogy Marosvásárhelyt sikerül fontos pontként feltenni az elsőgenerációs fesztiválozók mentális térképére. „Két hét múlva kezdődik a VIBE Fesztivál első kiadása. Ezek azok a napok, amikor a több mint 40 tagú szervezőcsapat, az ifjúsági hálózatban részt vevő partnerszervezetek egyaránt magasabb fokozatra kapcsolnak” – mondta. A fesztivál kampánya, a Szeretem Marosvásárhelyt! is ezt szolgálja, ahogy a rendezvény Facebook-oldalán látható fotók is, amelyek mind valamely jellegzetes marosvásárhelyi utcán, helyszínen készültek. A főszervező úgy vélte, mivel Marosvásárhely fontos egyetemi és kulturális központ, a VIBE Fesztivál is hozzájárulhat a kulturális kínálat gazdagításához.

A VIBE nem rétegfesztivál lesz – hangsúlyozta a főszervező, –hanem az a rendezvény, ahol a legkülönbözőbb zenei stílusok kiegészítik egymást. Ennek jegyében rendkívül színes az előadók listája: például fellép a Borgore és a Pendulum DJ Set, Kis Grófó, Akkezdet Phiai, Belga, Margaret Island, Intim Torna Illegál. Az erdélyi fellépők közül sokan külön színpadon, a Kompgyárban váltják majd egymást, rájuk külön érdemes lesz figyelni. „A Maros-part Erdély legbulisabb találkozóhelyévé fog válni négy napra. Ehhez minden feltétel adott lesz: négy látványosan berendezett zenei helyszín, kényelmes pihenőhelyek, chill zone, a VIBE Koli nevű nyári egyetem, amiről szó volt, meleg vízzel, tusolókkal felszerelt kényelmes sátorzóna, vagy az egyetemisták pénztárcájához igazított árakkal működő food court” – ígérte Rés Konrád Gergely.

Tamás Réka, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) irodavezetője arról beszélt, hogy a MIÉRT minden olyan kezdeményezésből szívesen kiveszi a részét, ami a fiatalokat szólítja meg, őket érinti. Elmondta, a MIÉRT 2014-es Sikeres fiatalok kampányának üzenetei a VIBE Kolin is meg fognak jelenni. „Sikeres fiatal vállalkozókat hozunk a VIBE Kolira. A MIÉRT tavalyi Rólad szól! konzultációs karavánján meggyőződtünk róla, hogy igenis érdekli a fiatalokat a közélet és a politika, csak teret kell nekik biztosítani arra, hogy kibontakozzanak, és bele tudjanak szólni érdemi vitákba” – foglalta össze Tamás Réka a MIÉRT szerepét a VIBE Kolin. Tamás Réka szerint az is fontos, hogy egy fesztivál nyújtotta lazább környezetben, szabadabb hangulatban beszélgessenek a fiatalokkal olyan témákról, amik érdeklik őket, hogy hidat teremthessenek, ami a fiatalokat összekapcsolja a politikával, a közélettel.

Inspirációforrás és együttgondolkodás

„A VIBE Koli nyári egyetem egyszerre inspirációforrás és együttgondolkodás” –  indított Borzási Sarolta, a VIBE Koli koordinátora. „Azért inspirációforrás és együttgondolkodás, mert a VIBE Koli programjába a tőlünk telhető legváltozatosabb tematikákat, legkülönbözőbb területeken dolgozó szakembereket gyűjtöttük össze. Részt vehetünk a Kalózlány fantasy regény 14 éves szerzőjének közönségtalálkozóján, de a Mi igaz a House of Cardsból című előadásból azt is megtudhatjuk, milyen a politika a hétköznapokban. A VIBE Koli azért inspirációforrás és együttgondolkodás még, mert a tematikai változatosság arra késztet, hogy új szemszögből közelítsünk a minket foglalkoztató témákhoz. A Kolin lesz karriertervezésről szóló, személyre szabott tanácsadás, de naprakész információkhoz is juthatunk a legfrissebb divattrendekről Szabó Hédi vlogger segítségével” – mondta el Borzási Sarolta.

Tudománynépszerűsítés az ifjúsági hálózatokban

Lőrincz István Zoltán, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke szerint a KMDSZ-nek és a hozzá csatlakozó több ifjúsági szervezetnek van egy nagy, közös célja, ami a VIBE Kolinak is alapeleme: a tudománynépszerűsítés. „A VIBE Fesztivál lesz az idei év egyik legnagyobb erdélyi magyar ifjúsági rendezvénye, úgy döntöttünk, hogy a szervezet erőforrásait szinte száz százalékban erre fordítjuk. Általában a nyárra a féktelen szórakozás időszakaként tekintenek a gimnazisták és egyetemisták, most ezt támadjuk hátba azzal, hogy a VIBE Kolin többek között a biotechnológiáról vagy a génmódosításról is hallhatunk majd érdekfeszítő előadásokat, illetve megtudhatjuk, milyen egy harvardi versenyen részt venni. Nagyon fontos szempont a romániai magyar ifjúsági szervezetekből álló hálózat számára a tudománynépszerűsítés, és bátran mondhatom, hogy minden csatlakozó szervezetnél partnerre találtunk ebben. Külön kiemelném az Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szerepét. Az MMDSZ a VIBE Koli házigazdája, az ő témaérzékenységükre és helyismeretükre alapoznak a VIBE Koli szervezői. Ők segítenek az egészségsarok megszervezésével is, illetve nekik köszönhetjük, hogy a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatói is jelen lesznek performanszokkal, vetítéssel és egyéb programokkal a VIBE Arts keretében” – mondta el a KMDSZ elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X