Amerikai klasszikussal zárja az évadot a kolozsvári magyar színház


-A A+

A nyári évadszünet előtt még egy utolsó bemutatóra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: szerdán, illetve csütörtökön este amerikai klasszikust láthatunk, ráadásul fiatal amerikai rendező feldolgozásában. A vágy villamosa című előadásról hétfő délután beszéltek az alkotók a színház előcsarnokában.

A bemutató azért is ünnepi, mert éppen hetven évvel ezelőtt, 1947-ben mutatták be Tennessee Williams klasszikusát, nyitotta meg a sajtótájékoztatót Visky András, a színház művészeti vezetője. Nagy teher ezzel a darabbal dolgozni, a múltja, népszerűsége miatt, de nagy kihívás is egy fiatal rendezőnek, folytatta.

Az előadásban Blanche szerepét Kézdi Imola, Stellát Pethő Anikó, Stanleyt Farkas Loránd, Mitch szerepét Orbán Attila, Eunice-t Varga Csilla, Steve-et Sinkó Ferenc, a fiatalembert és az orvost Marosán Csaba alakítja.Tom Dugdale visszatérő alkotója a kolozsvári színháznak. 2015-ben éppen olyan darabot rendezett itt, amelynek szintén van híres filmes feldolgozása, akárcsak A Vágy villamosának: ez volt a Hullámtörés. A rendező elmondta, hogy A vágy villamosával először irodalomórán találkozott, mint minden amerikai diák. Aztán a filmváltozatát is látta, Elia Kazan híres alkotását, amelyben Marlon Brando első fontos filmszerepét játssza és szorosan kapcsolódik a Sztanyiszlavszki-módszeren alapuló amerikai realista színészi iskolához, a többek között Elia Kazan által létrehozott Actors Studiohoz.

Tom Dugdale sokoldalúan képzett színház- és operarendező, író, zeneszerző, performer. 2012-ben elnyerte a kiemelkedő fiatal amerikai alkotóknak járó Princess Grace-díjat.

„A médiumokon átívelő dolgok érdekelnek. Izgalmas számomra, hogy A vágy villamosa irodalomként és filmként is létezik” – mondta Dugdale. Hozzátette, Blanche DuBois karakterével kapcsolatban merült fel benne a legtöbb kérdés, az őrültség és a normalitás közötti mozgó, relatív határ foglalkoztatta. Azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy Blanche figurájához egy rokona szolgált számára előképpel, aki hosszú időre eltűnt, majd visszatért a családba, és megszállottan műtárgyakat alkotott.Fontos kérdés volt számára az is, hogy élhet-e együtt a darab három szereplője, a vad és nyers Stanely, felesége Stella és a házaspárt meglátogató nővére, Blanche. Tom Dugdale megfogalmazásában ez egy háború. Szerinte a kérdés nagyon aktuális lehet ma, amikor sokan mindenféle alap, tényszerű bizonyíték nélkül agresszíven viselkednek másokkal szemben. A lakás, ahol a három szereplő összezárva él, éppen ezért fontos szerepet játszott a próbafolyamat során, mondta el a rendező.

Az előadás díszlettervezője, Carmencita Brojboiu minimalista stílusban alkotta meg ezt a lakást. Mint mondta, adott volt a Stúdió tere, amelyben elhelyezték a lakás legfontosabb kellékeit, amelyek egy olyan improvizált körülmények között élő pár életterére lehetnek jellemzőek, akiket csak a szerelem és szex köt össze. Blanche szempontjából pedig ez a tér csapda és sír, mondta a díszlettervező. A díszlet semleges, nem kapcsolódik semmilyen időhöz vagy térhez, tette hozzá.Blanche szerepét Kézdi Imola játssza, aki először dolgozik Tom Dugdale-el. Mint mondta, a kolozsvári Hullámtörés óta érdekelte a rendező, ráadásul úgy érzi, most érett meg erre a szerepre. „Semmiképpen nem úgy indultam neki, hogy ez egy nagy szerep és meg fogom hódítani” – fogalmazott a színésznő. Lehámozott róla minden előítéletet, nem is döntötte el, hogy Blanche őrült-e vagy sem. Negyvenhez közelítő nőként és szakmailag is érdekelte a karakter, mondta. Tom Dugdale biztos kézzel vezet, ugyanakkor szabadságot is ad, ennél többet egy színésznő nem kívánhat, beszélt a munkafolyamatról Kézdi Imola. 

A Stellát alakító Pethő Anikó a főiskolán olvasta Tennessee Williams darabját és már akkor is ehhez a szerephez vonzódott, mondta. A próbafolyamattal kapcsolatban a keresgélés, elevenség szavakat használta. A színésznő a Hullámtörésben Bess-t alakította, így dolgozott már a rendezővel. Újságírói kérdésre elmondta, hogy most is megnézte Elia Kazan híres filmváltozatát A vágy villamosából, de könnyebb dolguk volt, mint Lars von Trier dán filmrendező Hullámtörésével, mert teljesen más oldalról közelítették meg a történetet, ezért fel sem merült, hogy a film befolyásolja őket.A Stanleyt játszó Farkas Loránd a biztonság kedvéért meg sem nézte Marlon Brandót, el akart kerülni minden befolyást. Mint mondta, a szerep lehetőséget adott arra, hogy „kiforduljon magából”, amit időnként szeret megtapasztalni. Úgy érzi, erős és jó csapat állt össze Tom Dugdale keze alatt, szakmailag fontos utat jártak be, és abban reménykedik, hogy ezt meg is tudják majd mutatni a nézőknek.

Tom Dugdale azt tartotta legfontosabb rendezői feladatának a próbák alatt, hogy segítse a színészeket, hogy ne adjanak választ arra a kérdésre, hogy Blanche őrült-e, vagy sem. Szerinte a legnehezebb helyzetben Stella karaktere van, aki a darab első felében az egyik, majd a másik szereplőt támogatja.

A bemutató előadás szerdán este 7 órától lesz, legközelebb pedig csütörtökön este 7 órakor játsszák. Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztáránál naponta 10-14 óra között és előadások előtt másfél órával, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon.








EZT OLVASTA MÁR?

X