Nagyváradon nyílhat meg Kelet-Európa egyetlen szabadkőműves múzeuma


-A A+

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester aláírta Kolozsváron az egykori Szent László szabadkőműves páholyház felújításának támogatási szerződését.

Az egykori páholyházból Kelet-Európa egyetlen szabadkőműves múzeumát alakítaná ki a váradi önkormányzat, helyreállítva az egykori termeket. A beruházás összértéke 5,5 millió lej, ebből 3,9 millió a vissza nem térítendő támogatás, a különbözetet az önkormányzat fedezi. A polgármester elmondta, augusztus közepéig kiírják a közbeszerzési eljárást, így a 30 hónapos határidőt betartva 2019. végére átadnák az új múzeumot.

A keddi önkormányzati ülésen jóváhagyták a váradi Aachvas Rein, közismert nevén Teleki (ma Primăriei) utcai zsinagóga felújításának folytatását és az épület zsidó múzeummá való alakítását. Erre egyelőre áfa nélkül 439,4 ezer lejt hagytak jóvá, igaz nem egyhangúlag, a liberális tanácstagok támogatták a tervet.

Az ellenszavazatok oka az volt, hogy Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök múlt héten nyilvánosságra hozta: a megyei önkormányzat részt vállalt volna a munkából, három lehetséges forgatókönyvet is ajánlottak a váradi önkormányzatnak, azonban az egyik változatot sem fogadta el és közölte, hogy önerőből alakítja ki a múzeumot.

A megyei tanács egyébként segítséget ajánlott az épület felújításához és a majdani múzeum berendezéséhez (utóbbit a Körösvidéki Múzeum részvételével), a polgármester szerint azonban a Nagyváradi Zsidó Hitközség tulajdonába tartozó tárgyakkal is be tudják rendezni, illetve később még felbukkanhatnak olyanok, akiknek vannak a birtokukban a váradi zsidóság történetéhez kötődő tárgyak. A zsidó múzeum megnyitását jövő októberre tervezik.

A polgármester ugyanakkor azt is elmondta, folyamatban van a nagyváradi vármúzeum engedélyeztetése, így a már említett múzeum, illetve a Darvas–La Roche házból kialakítandó szecessziós múzeum ennek kirendeltségeként működne. Tervezik ugyanokkor egy olyan egységes belépő kialakítását, melynek használatával az összes Váradon működő múzeumot meglátogathatnák a turisták.








EZT OLVASTA MÁR?

X