Hamarosan újra utcazenével telik meg Szatmárnémeti


-A A+

Szeptember 15–17. között újra felpezsdül Szatmárnémeti, hiszen kezdetét veszi a 4. Utcazene Fesztivál. A szervezők azt ígérik, mindenképpen érdemes lesz ellátogatni a programokra. Ez az a hely, ahol a zene másként szól, ahol az utcák életre kelnek – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A fesztivál egyik legnépszerűbb pontja az utcazenészek versenye, amelyre szeptember 3-ig lehet jelentkezni. Idén 15 alkotót választ ki egy névtelen zsűri, a díjak összege összesen 3 ezer euró.Fotó: Nagy ArnoldA fesztiválon évről évre több külföldi látogató vesz részt, a szervezők egyre inkább nyitnak a nemzetközi fellépők irányába is, a #visitsatumare kezdeményezés védjegye alatt ugyanis azon dolgoznak, hogy a várost minél szélesebb körben megismertessék. A rendezvény felkerül az utcazene fesztiválok világtérképére, a partiumi város pedig népszerűbbé válik a műfaj kedvelői számára – írják a szervezők. Idén az egyik fő fellépő a Közel-Keletről érkező, világzenét játszó Light in Babylon trió lesz.

„Streetháromság”

A street music-hoz, azaz az utcazenéhez idén először street food és street art is társul, ezért az idei jelige a Streetháromság. A helyszínekről a szervezők egyelőre annyit árultak el, hogy lesz egy kültéri padlózattal burkolt nagyszínpad a Coposu sétányon és három kisszínpad a történelmi központban. Ez kibővül még egy egyelőre meglepetés helyszínnel.

A rendezvényt az idei évtől kezdődően a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala finanszírozza, de számos helyi vállalkozás is támogatja fesztivált. Bővebb információk a fesztivál Facebook-oldalán találhatók.







EZT OLVASTA MÁR?

X