Nem és nem akartam rettegni, de még félni se nagyon: igazából mindig is ez volt a bajom a félresikerült Stephen King-adaptációkkal. Külön elemzést igényelne, hogy vajon miként szivároghatott el az elvileg mindent mozgató félelem (és vele a feszültség) az Álomcsapdából, A titkos ablakból, vagy a Sorvadj el címűből, és tűntek inkább a horrorfilmek/thrillerek csöndes vagy épp harsány paródiáinak. De nem lehetett félni, még megijedni se nagyon a legfrissebb mozi esetében sem, A setét torony gonosza ugyanis jobban illett volna a poros panoptikumba, mint az eleven borzongások közé. És talán arról sem mi tehetünk teljesen, hogy az Az ’90-es, kétrészes adaptációja, Tim Curry minden meggyőző igyekezete ellenére, ma már csak a kínos trükkök tárházának számít, még akkor is, ha egész generációk számára lett a bohóc minden szorongások eredője. Ki adhatná vissza a regények jeges rémületét, kérdezte rajongó és szkeptikus egyaránt.

Kellett valaki, aki nem távolodik el a szoros olvasattól, és végre komolyan veszi a félelmetes és nyugtalanító jelzőt. Egy olyan rendező, mint Frank Darabont, aki azzal tette emlékezetessé a 2007-es A köd című King-adaptációt, hogy nem hagyta magát lebeszélni a kiábrándítóan keserű és sötét végkifejletről, és ezzel a legjobb adaptációk közé emelte a filmet. King sokrétű pesszimizmusa hirtelen életre kelt. Andres Muschietti mutatványa sem áll másból: elhagyta végre a maszatolást, nem riadt meg a 18-as karikától, és attól, hogy hány nézőt veszítenek el így, és egyszerűn belénk verte a frászt. A 2017-es Az ugyanis valóban félelmetes, a megfoghatatlan, de mindenütt jelenlévő Pennywise valódi főszereplővé lépett elő Bill Skarsgard jeges alakítása és a trükkmesterek hozzáértése révén. Az új adaptáció a horroron edzett nézőknek is tartogat olyan pillanatokat, amikor nem könnyű a vászonra pillantani, de hát épp ez a Stephen King-univerzum lényege: szembe akarunk-e nézni (majd megküzdeni) belső (és külső) szorongásainkkal, félelmeinkkel, vagy inkább cipeljük magunkban halálunk végéig.

A hozzánk, pontosabban saját iszonyatainkhoz idomuló, alakváltó szörny régi toposza a mozik világának. És a belső pokol gondolatát (az újra és újra felfedezett 101-es szobát) is rongyosra járatta már az álomgyár, de Muschietti pusztán azzal, hogy komolyan vette a közhelyeket, újrafényezte a bennük megkövesedő igazságot, el tudott távolodni az átlagostól. Bizonyítja ez a film elképesztő rajtja is: az Egyesült Államokban a 35 milliós költségvetésű film az első hétvégén 123 millió dollárt hozott össze! A folytatás nem is lehet kérdés.Persze az új Az nem hibátlan, a film ritmusa itt-ott megtörik (senki sem képes 135 percen keresztül folyamatosan fenntartani a feszültséget), Muschietti néha túl sokat szöszöl a részletekkel (a gyerekszereplők lázadásainak felépítésével, a vállalhatatlan szülők megjelenítésével). Így kissé szájbarágóssá válik, hogy honnan nyeri erejét a gonosz entitás, holott a titokzatosság a félelmetességen kívül a hasonló filmek legnagyobb felhajtóereje. A részletezést betudhatjuk annak, hogy ez még csak az első fejezet volt, a nagy sikert látva lehet, hogy nem is fejezik be majd olyan könnyen, akár több epizódban is visszatérhet kedvenc rémbohócunk. Év elején még inkább fordítva gondoltuk: A setét torony regényfolyamának adtunk volna nagyobb esélyt, és nem a Pennywise-ról új bőrt lehúzó „sorozatnak”. De hát Hollywood útjai kifürkészhetetlenek…Muschiettinek sikerült tehát bebizonyítani, hogy a sok bukás ellenére mégis King a bennünk rejlő félelmek egyik legnagyobb tudója, még ha olykor túl könnyen is váltja aprópénzre ezt a tudást. Ha komolyan veszik, s nem csupán allegorikus mesének, akkor a bevált fordulatokon túl mindig lesz valamilyen pluszjelentése a borzongásnak, még ha az nem is annyira komplex, mint a gomolygó, mindent beterítő köd, amelyben a vakhit, a remény és a józan ész vívta elkeseredett harcát. Az új verzió levetkőzte minden disney-s jópofaságát, családközpontú cukiságát és csak azt tette, amit tennie kell: a zsigerinkben támasztotta fel a már kész rémületet. Egy ideig biztos el fogjuk kerülni a lufiárust a vurstliban. És ez kezdetnek nem is kevés.