Drámaírói munkásságáért Szép Ernő-díjat kap Visky András


-A A+

Szép Ernő-díjban részesül Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója. Az irodalmi díjat 2017-ben Zalán Tibor és Lengyel Anna mellett veheti át a magyar dráma napján, szeptember 21-én, csütörtökön a Bajor Gizi Színészmúzeumban, írja a szinhaz.hu.

A Szép Ernő-díjat 1984-ben alapította Pogányné Szép Berta, Szép Ernő Baumgarten-díjas költő húga. A Szép Ernő-jutalmat 1992-ig a „legjobb drámaíró” vehette át, 1992-től viszont a díjazottak körét 2-3 főre bővítették. Az elismerést többek között olyan neves irodalmi alakok vehették át az évek során, mint Darvasi László, Spiró György, Háy János, Térey János, vagy a tavaly posztumusz kitüntetett Esterházy Péter.

Visky András eddigi drámaírói munkásságáért részesül az elismerésben, különös tekintettel a Visszaszületés című művére, a XXI. század egzisztenciális kérdéseinek filozófiai mélységű megközelítéséért. A drámát 2009-ben mutatta be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Tompa Gábor rendezésében.Szép Ernő-életműdíjban részesül Zalán Tibor, évtizedeken átívelő drámaírói és színházi tevékenységéért, költői nyelvéért és széles műfaji merítésű, folyamatos dramaturgiai munkájáért.

A Szép Ernő-különdíjat pedig 2017-ben Lengyel Anna, a Krétakör Színház volt dramaturgja kapja, a PanoDráma létrehozásáért és működtetéséért, a kényes társadalmi kérdések kritikai súlyú és mindig eleven feldolgozásáért. A PanoDráma Magyarország egyetlen dokumentumszínháza, amely verbatim, azaz szó szerinti előadásokat mutat be minden évadban. A Szóról szóra című, romagyilkosságokat tárgyaló darab egész Európát bejárta. A társulat csoportos órákon, workshopokon további témákkal is foglalkozik, mint a homofóbia, a homoszexualitás, a pedofília vagy akár az iskolai kirekesztés (bullying) is.

A Szép Ernő-jutalmat szakmai kuratórium ítéli oda, a díjjal járó anyagi fedezetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja. A Szép Ernő-díj kuratóriuma munkáját a PIM Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet segíti.








EZT OLVASTA MÁR?

X