Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi Nobel-díjat


-A A+

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Sara Danius, az akadémia titkára Jane Austen és Franz Kafka keverékének nevezte Kazuo Ishiguro stílusát. Elmondta azt is, hogy a bejelentést megelőzően nem tudták elérni a díjazottat.​

Ishiguro egyik legnépszerűbb regénye az 1989-ben megjelent The Remains of the Day (Napok romjai), amelyért Man Booker díjjal jutalmazták.

Az író Nagasakiban született, 1960-ban, öt évesen költözött családjával Japánból Angliába. Az angol nyelvterület egyik legünnepeltebb írója, négyszer jelölték Man Booker-díjra.

Legutóbb 2015-ben jelent meg regénye, The Buried Giant (Az eltemetett óriás) címmel.

Kazuo Ishiguro több kötete is megjelent már magyarul: Napok romjai, Ne engedj el…, A lebegő világ művésze, Árva korunkban, A dombok halvány képe, Az eltemetett óriás.

1982-ben napvilágot látott első könyve megjelenése óta főállású író. A dombok halvány képe és következő regénye, A lebegő világ művésze is Nagaszakiban, pár évvel a második világháború után játszódik. Ezekben a könyvekben már megjelentek a nevével azóta összeforrott témák, az emlékezet, az idő és az önámítás. Különösen tetten érhetők ezek a legismertebb regényében, az 1989-ben megjelent Napok romjaiban, amelyből Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével forgattak filmet.

Kazuo Ishiguro műveit óvatosan visszafojtott kifejezésmód jellemzi, függetlenül a cselekménytől. Legutóbbi regényeiben azonban fantasztikus elemek is vannak - emlékeztetett közleményében a Svéd Akadémia, utalva a 2005-ben megjelent, Ne engedj el... című disztópiára.

E regényében - csakúgy, mint több másikban is - zenei hatások is érezhetők. Nocturnes: Five Stories of Music and Nightfall című elbeszéléskötetében a zene egyenesen főszerepet játszik a karakterek közötti viszonyok ábrázolásában.

Két éve megjelent legfrissebb regényében, Az eltemetett óriásban egy idős házaspár szeli át az archaikus angol tájat abban a reményben, hogy az út végén találkoznak évek óta nem látott fiukkal. A műben Kazuo Ishiguro megindító módon tárja fel, hogyan kapcsolódik az emlékezet és a feledés, a múlt és a jelen, valamint a képzelet és a valóság.

Ishiguronak eddig nyolc regénye jelent meg, film- és televíziós forgatókönyveket is ír. A Napok romjai mellett megfilmesítették a Ne engedj el... című könyvét is. A 2010-es drámában Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield játszotta a főszerepeket. Ishiguro forgatókönyve alapján készült A fehér grófnő című film Ralph Fiennes és Natasha Richardson főszereplésével.

A Nobel-díjakat, amely mellé idén 9 millió svéd korona jár, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.








EZT OLVASTA MÁR?

X