Pedagógusok és pszichológusok, iskolások és egyetemi hallgatók keresik a választ ezekre a kérdésekre a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 2017/2018-as évadban is elindított programján, az ESzik vagy isszák? elnevezésű edukatív színházi különórákon. A sorozat lényege, hogy osztályfőnöki órákon, valamint egyéb, egyetemistáknak és felnőtteknek szóló foglalkozásokon a kolozsvári társulat különféle előadásainak apropóján szakemberek bevonásával olyan témákról beszélgetnek, mint például az önismeret, család, generációk közötti párbeszéd, vagy a halál.

A kiválasztott előadások mindegyikéhez tartozik egy felkészítő és egy feldolgozó beszélgetés. A rendkívüli osztályfőnöki órák egyelőre egy tanórát vesz fel, de kibővítenék két órára – tájékoztatott Deák Katalin programkoordinátor. Idén a tanügyminisztérium által, az osztályfőnöki órákra javasolt témák közül válogattak ki tizenegyet, a témalistát és a hozzájuk tartozó előadásokat itt találják.

A koordinátor azt is elmondta, hogy az osztályfőnök jelenléte ezeken a foglalkozásokon nem kötelező, ez az osztálytól, a pedagógustól és a színházi különóra vezetőjétől is függ. Van olyan csapat, amely könnyebben oldódik fel akkor, ha a pedagógus nincs a teremben, viszont az is előfordult, hogy a tanár jelenléte mindenkinek természetes volt. A szervezők részletes visszajelzést adnak az osztályfőnököknek a gyerekek teljesítményéről, ezzel elsősorban azt szorgalmazzák, hogy a tanárok is elsajátítsák a különböző drámai gyakorlatokat.

Csapatösszerázó elsőéves egyetemistáknak

Deák Katalintól ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy idén először gólyák számára szervezett programmal is bővül a színházi különórák csomagja. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az október 28-ai, Franz Kafka regénye nyomán készült Amerika (rendező: Michal Dočekal) című előadáshoz szerveznek felkészítő és feldolgozó beszélgetéseket, amelyre bármely elsőéves egyetemista jelentkezhet, viszont arra is van lehetőség, hogy az évad bármelyik előadásához szervezzenek különórát, amennyiben erre egy évfolyam vagy baráti társaság igényt tart. Csapatösszerázó és önismereti jellegű foglalkozásokkal várják a fiatalokat.

„Helyzetbe kell hozni a gyerekeket”

Berszán István író, irodalom- és gyakorláskutató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanszékvezetője két éve vezet színházi különórákat. Kérdéseinkre válaszolva a programhoz kapcsolódó osztályfőnöki órákról és a pedagógusok számára szervezett beszélgetésekről számolt be.

„Helyzetbe kell hozni a gyerekeket” – árulta el a rendkívüli osztályfőnöki órák titkát. Kiemelte: a fiatalok csak akkor nyílnak meg őszintén a felvetett témák hatására, hogyha a pedagógusok meg tudják szólítani őket, ha sikerül kialakítani a kölcsönös érdeklődést.

Berszán István többek között arra döbbent rá ezeken az órákon, hogy csak látványos felszíni különbségek vannak az ő nemzedékének egykori tinédzserei és a mai 9–11. osztályos fiatalok generációja között. „Ha sikerül mélyebbre ásni, rögtön beindulnak a rezonanciák” – fogalmazott.

Együtt gondolkozni a családról

A 900 oldal interjúból összegyúrt szövegkönyv alapján készült, a szülő–gyermek viszonyra fókuszáló, sok szempontból formabontó Homemade előadásra való felkészülésre és ennek feldolgozására interaktív gyakorlatokkal készült a tavalyi tanévben az egyetemi oktató: az egyikben a diákok két üres székre ültették képzeletben a saját szüleiket, akiknek első körben valami olyan vétket kellett a szemükre vetni, amelyet gyerekük ellen követtek el, majd pedig egy olyat bevallani, amit ők követtek el szüleikkel szemben. Mindkét kijelentést egy-egy gesztussal kellett kísérniük. A cél az volt, hogy a „családról együtt gondolkozzunk – a többi családtaggal is együtt”, mutatott rá Berszán.

Kérdésünkre beszámolt arról is, hogy egyik nagy meglepetésként érte ezeken a csoportos foglalkozásokon, amikor egy osztály egyöntetűen úgy vélekedett, hogy bár valóban nem helyes, de teljesen természetes, hogy hazudunk a szüleinknek. A dolog ott vált érdekessé, mikor azt kérdezte tőlük, hogy ugyanezt fogják-e mondani majd az ő gyermekeik.

Egy másik csoportban az vetődött fel, hogy mi segíthetne érdemében beszélni a családról: elolvasni egy pszichológus szakkönyvét, osztálytársakkal beszélni arról, hogy a mostani családjukból mit őriznének meg, és mit szeretnének elkerülni majd a saját családjukban, meghallgatni egy prédikációt egy sok ezer éves családi történetről, vagy megnézni egy témához kapcsolódó színházi előadást? – sorolta a példákat az egyetemi oktató.

Mit lehet kezdeni az ellenállókkal és az osztály „vagányaival”?

Természetesen azzal is számolni kell, hogy ezek a fiatalok középiskolás korukban élik a lázadó tinédzser éveiket, ezért előfordul, hogy a foglalkozások vezetői különböző nehézségekbe ütköznek. Berszán István szerint az a fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül, illetve ne kiiktatni próbáljuk az olykor tapasztalt ellenálló gesztusokat, hanem úgy kovácsoljunk előnyt belőlük, hogy érdeklődéssel rákérdezünk, mi az oka a diákok adott témával, kijelentéssel szembeni ellenszenvének. Legtöbbször itt kezdődik el az „érdemében” beszélgetés.  

Az is tény, hogy minden osztályban vannak „vagány hangadók”, akik kicsit foghegyről veszik ezt az egész kibeszélősdit. Az egyetemi tanár szerint őket is a szavukon lehet fogni. Elmondta, ilyenkor más diákokat is bevon a beszélgetésbe, hogy mit gondolnak az elhangzott állításokról, és amikor kialakul öt-hat vélemény, akkor megszűnik a „hangadás”, és a gyerekek elkezdenek egymásra figyelni. „Én innentől kezdve csak rendőr vagyok, aki jelzőlámpát kapcsolgat” – fűzte hozzá.

„Felvilágosító” beszélgetés a halálról

Egy pedagógusokból álló felnőttcsoportban a Szilágyi Domokos műve alapján, Mihaela Panainte által rendezett Öregek könyve előadás előtt és után az idős korról és a halálról beszélgettek. „Azt mondtam nekik, hogy ez egy felvilágosító beszélgetés lesz, olyanszerű, mint a kamaszkorban a fogamzásgátlási technikákról szóló, csak most a halál és a halálunk a téma” – mesélte. „Merthogy ezzel kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy eszik-e vagy isszák” – tette hozzá.

Szilágyi Domokos nyomán úgy fogalmazott: az ilyen beszélgetésre azért van szükség, mert „még elmúlni sem olyan egyszerű”. „Az előadás segítségével vettük számba, hogyan öregszik, és hogyan hal meg az ember, majd a fogamzásgátlás analógiájára arra is kitértünk, hogy milyen védekezési technikák vannak, és ezek közül mi az, ami ajánlható” – idézte fel.

Közben a „meggyötört vonalakat” felfedező Plugor Sándor grafikáit is felhasználta. Abba az irányba terelte a beszélgetést, hogy az utolsó pillanatig számít, hogy hogyan folytatódik a vonal: egyáltalán nem mindegy, hogyan hal meg az ember.

Berszán István mesélt az Amerika előadásról szóló beszélgetésekről is, amelyeket úgy indított, „mintha mi is azon a hajón lennénk, amely az új világ felé tart, mintha pedagógusokként akarnánk megvetni a lábunkat az új világban”. Utána arról is beszélgettek, hogy mi történt velük, pedagógusokkal 1989 után, amikor az oktatás átkerült egy „új világba”.

A színházi különórák intenzív találkozások

A BBTE Bölcsészettudományi Karának oktatója szerint két nagy tétje van ezeknek a különóráknak, és általános értelemben véve a művészetoktatásnak is.

Egyrészt „együtt történik velünk valami intenzív, ami kultúránkban egyre ritkább. Ha valakik túlélnek egy kényszerleszállást, az utána is összeláncolja őket. Szükségünk van eseményszerű intenzív ritmusokra, amelyekben találkozhatunk. Azért kell művészetet tanítani, hogy ennek az igényét ébren tartsuk az emberekben”.

Másrészt pedig a művészetoktatás megtaníthat sokféleképpen figyelni, ami „nemcsak akkor jó, amikor színházat nézünk, vagy verseket olvasunk, hanem akkor, amikor párkapcsolatot kezdünk, vagy közösségben élünk” – összegzett Berszán István.