Shakespeare-előadást cserél a sepsiszentgyörgyi és a szatmárnémeti társulat


-A A+

Bérletcsere keretében egymás Shakespeare-előadásait látja vendégül a  szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata.

A szatmárnémeti társulat 2017. november 6 – 9. között, hétfőtől csütörtökig négy alkalommal játssza Sepsiszentgyörgyön a Tévedések vígjátéka című Shakespeare-komédiát, míg a sepsiszentgyörgyiek a szintén Shakespeare által írt Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadását mutatja be a szatmárnémeti közönség előtt ugyancsak négy alkalommal, november 26 és 29. között, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.A Bocsárdi László által színpadra vitt Tévedések vígjátékát 2017 februárjában mutatta be a Harag György Társulat, és a bemutató óta számos fesztiválra eljutott már az előadás: részt vett a Gyulán megrendezésre kerülő nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, a nagyváradi Festum Varadinum rendezvényen, Gyergyószentmiklóson a XII. Nemzetiségi Színházi Kollokvium keretén belül, és emellett többször játszották a Nagykárolyi Városi Színházban is. A sepsiszentgyörgyi turné után a budapesti Nemzeti Színház színpadán fogják játszani, 2018-ban pedig Debrecenben, Nyíregyházán és Nagyváradon is.

A Tévedések vígjátéka a szerepcserék lehetőségeit fergeteges dramaturgiával kidolgozó korai Shakespeare-darab, amely Bocsárdi László értelmezésében hangsúlyosan a jelent idézi, és azt emeli ki, hogy Shakespeare még mindig kortársunk tud maradni és mélyen meg tud érinteni napjainkban is. „A kissé romantikusnak ható közép-kelet európai Shakespeare-olvasatok és az ezekből fogant fordítások kapcsán az angolok gyakran épp arra világítanak rá, hogy időnként kiölik Shakespeare-nek a költészet dimenzióján túl mindig erősen jelen levő nyers, néha már-már durvának tűnő rétegét, azt a vadságot és erőt, ami a líraisággal egyszerre jellemzi őt, és amely tág teret biztosít a kortárs ízlésű megfogalmazásoknak” – vallja az előadás rendezője.

A Tamási Áron Színház kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minden évadban közönsége számára megteremtse egy újabb Shakespeare-szöveggel és annak újraértelmezésével a nagy költővel való találkozás lehetőségét. A Harag György Társulat Tévedések vígjátéka című produkcióját november 6-án, 18 órától, 7-én és 8-án 19 órától, míg 9-én 18 órai kezdettel tekinthetik meg a Tamási Áron Színház Nagytermében.

A vendégelőadásra érvényesek a színházbérletek. Jegyeket a Városi Szervezőirodában, illetve online lehet váltani.








EZT OLVASTA MÁR?

X