Szép könyv díj nem lesz, de saját újsággal jelentkezik a marosvásárhelyi könyvvásár
Sütő András, Kós Károly vagy Tamási Áron slam poetryben? Szász Z. Zsolt, Farczádi Róbert és Vass Márton bemutatta, hogy ez is működhet: saját szerzeményeiket adták elő a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján a színház előtti téren csütörtök délelőtt.
Az idén a színház kétszintes előcsarnokában 41 standon 62 kiadó és forgalmazó kínálja köteteit, sokan erre a vásárra időzítették új könyveiket, sokan most jöttek el első alkalommal Marosvásárhelyre – mondta a Maszol érdeklődésére Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. Azt is elmondta, hogy a Szép könyv díjat ebben az évben nem osztják ki. Újdonság viszont, hogy saját újságot indít a vásár, a 32 oldalas Vásárlap villáminterjúkat, az évfordulós írók-költők kapcsán megfogalmazott gondolatokat, ajánlókat tartalmaz.
A délelőtti megnyitó után gyerekek, felnőttek, fiatalok töltötték meg zsongással a színház előcsarnokát. A könyvstandok előtt első nap leginkább a nézelődés, a lapozgatás a jellemző, bár sokan vannak, akik biztos, ami biztos alapon azonnal megveszik a kinézett könyvet. Mások számítást végeznek, árakat hasonlítanak össze az ilyenkor jellemző 10-20 százalékos kedvezményre, és a decemberben aktuális ajándékozásra való tekintettel, és aztán a vásár második-, harmadik napján csapnak le a kiszemelt kötetetekre.A főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi kávéház és a két kisebb, Tamási Áronról és Sütő Andrásról elnevezett „zseb”-terem mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szinte összes terme a könyvvásáré a négy nap alatt. Ugyancsak könyvbemutatóknak, előadásoknak ad helyet a Marosvásárhelyi Rádió stúdióterme, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Kultúrpalota kisterme és Tükörterme, a Bernády Ház, a G-café, a vár Mészárosok bástyája, a Levél utcai Bábstúdió is.
A gyerekeknek, ifjaknak szánt programok zömében a színház klubtermében zajlanak, ahol a könyvbemutatókon a szerzők mellett a könyvek illusztrátoraival is megismerkedhetnek a fiatal olvasók. Csütörtök délelőtt Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényével kezdődött a könyvbemutatók sora, bemutatták Demény Péter Városi állatok című művét, valamint Szőcs Margit Az összecsukható nagymama című kötetét. De volt még gyermekvers-koncert is Póra Zoli és a Stone Hill előadásában, és az Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedő döntője.Csütörtök este 7-kor kezdődik Elise Wilk Papírrepülők című, fiataloknak szánt kortárs színházi előadása a Levél utcai bábstúdióban. Ugyancsak csütörtök este 7 órától lép fel a színház nagytermében a Shakespeare’s Sonnets & Songs című koncertjével a WH együttes és Nádasdy Ádám. További program a könyvvásár internetes oldalán olvasható.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni