Magyar királyok koronázási érmeit és a Szent Korona másolatát állítják ki Kolozsváron


-A A+

Magyar királyok koronázási érmeiből nyílik kiállítás pénteken az Erdélyi Történeti Múzeumban, Kolozsváron. A kiállításon 24 magyar király és királyné koronázása alkalmára vert, vagy koronázását megörökítő érme mellett a magyar Szent Korona eredeti technikával készült másolatát is megtekintheti a közönség.

Găzdac-Alföldy Ágnes, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy mintegy háromszáz koronázási érmet mutatnak be, amelyek fele a kolozsvári múzeum gyűjteményéből származik, a másik felét pedig a budapesti Nemzeti Múzeumból kölcsönözték. A mohácsi csatában meghalt II. Lajos volt az első magyar király, akinek a koronázására ilyen érmet vertek. Ezután az 1564-től uralkodó Miksa és az őt követő valamennyi Habsburg király veretett koronázási érmeket – emlékeztetett. Az érmek egy részét a koronázási ceremónia keretében az uralkodó ajánlotta fel az egyháznak, másik részét pedig a koronázás megörökítésére verették az esemény után.Készültek ugyanakkor koronázási zsetonok is, amelyeket a ceremónia végeztével az uralkodó az ünneplő tömeg közé szórt. Az érmek szórásának két funkciója volt: egyfelől növelte az uralkodó népszerűségét, másfelől elősegítette, hogy a tömeg utat nyisson előtte. Găzdac-Alföldy Ágnes elmondta, a zsetonok általában parányi méretűek, de az érmek között tekintélyes méretűek is akadnak. Hogy a közönség jól láthassa ezeket, az érmek egy részét kinagyítva, illusztrációkon is szemügyre lehet venni.

A kurátor megjegyezte, a koronázási érmekből általában többet is megőriztek. Egy olyan érem is ki lesz azonban állítva, amelyből csak egyetlen példány maradt fenn, és ezt a kolozsvári történeti múzeum őrzi. Ez III. Ferdinánd király feleségének, Eleonora Magdalena Gonzaga királynénak az 1655-ös koronázási érme. Hozzátette: néhány éve indult egy program a különböző európai gyűjteményekben fellelhető koronázási érmek felkutatására. Ekkor derült ki, hogy a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeumé az egyik leggazdagabb ilyen gyűjtemény.

A kiállítás magyar–román nyelvű katalógusa már 2015-ben megjelent, az Erdélyi Történeti Múzeum ugyanis már abban az évben elkezdett dolgozni a tárlaton a Magyar Nemzeti Múzeummal, csak a megnyitó bürokratikus bonyodalmak miatt eltolódott, tájékoztatta a kolozsvári Szabadság napilapot Mitu Melinda muzeológus, a kolozsvári múzeum munkatársa.

A románul és magyarul feliratozott kiállítás ugyanakkor a szent korona történetébe és a koronázás ceremóniájába is betekintést nyújt. A kiállítás teljes időtartama alatt, 2018. január 24-ig megnézhető az a románul feliratozott dokumentumfilm is, amelyet a Lendület kutatócsoport készített a Szent Korona történetéről. A kiállítás keretében egy olyan eredeti koronázási pálca is megtekinthető lesz, amelyet I. Ferenc király megkoronázásakor a koronázási ceremóniát vezető udvarmester használt.








EZT OLVASTA MÁR?

X