Hét ország 18 írója érkezik hétfőn a Kolozsvári kikötőbe


-A A+

Hét ország 18 fiatal írója olvas fel műveiből, a társrendezvények résztvevőivel együtt közel félszáz író, költő, műfordító vesz részt kilenc helyszínen a harmadik alkalommal megszervezett Kolozsvári kikötő eseményein.

Az Ausztriából, Magyarországról, Moldova Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett fiatal alkotók felolvasásaihoz kapcsolódva könyvbemutatók, beszélgetések, és egy műfordítói konferencia is zajlik majd a Kikötő programjaival párhuzamosan, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, valamint a bukaresti Balassi Intézet, a Helikon irodalmi folyóirat és a Szépirodalmi Figyelő szervezésében zajló rendezvényen.Az Irányok tükrei műfordítói konferencián részt vesz: Balázs Imre József, Benő Attila, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, Németh Zoltán, Molnár Bodrogi Enikő, Orcsik Roland, Vallasek Júlia, Vincze Ferenc, Vörös István és Zsille Gábor.

A konferenciával párhuzamosan hétfőn elkezdődnek a felolvasások a kolozsvári középiskolákban. Hétfőtől szerdáig pedig este hét órától a Bulgakovban szerveznek felolvasóesteket.

A fiatal szerzők között jelen lesz: Barcsai László, Hyross Ferenc, Horváth Veronika, Hajós Eszter, Borcsa Imola, Szabó R. Ádám, Sánta Miriám, Sárkány Tímea, Kertész Dávid, Csornyij Dávid, Terék Anna, Plonicky Tamás, Johanna Wieser, Michal Tallo, Emanuela Iurkin, Victor Țvetov és Alexandru Cosmescu.

Az eseménysorozat részletes programja és a résztvevők bemutatása az Erdélyi Magyar Írók Ligája Facebook-oldalán olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X