Stephen King nem ír folytatásokat. A Sötét toronnyal kivételt tett ugyan, de alapvetően nem a nyúlósan hömpölygő történetek híve. Nemrég azonban a hetvenes évei közepét taposó szerző megszegte önnön szabályát, és háromrészes krimivel jelentkezett.

2014, 2015 és 2016-ban egymás után megjelent a Mr. Mercedes, az Aki kapja, marja (Finders Keepers) és az Agykontroll (End of Watch). A három regény főhőse Bill Hodges, a nyugdíjas nyomozó, akinek igencsak meggyűl a baja először egy gázolós gyilkossal, majd egy csalódott olvasóval, végül ismét a gázolóssal. Ha viszont Kingtől vérbeli krimit várt az ember, rejtélyes gyilkosok után kajtató energikus rendőrrel, annak csalódni kellett. King ugyanis nem az a típus.

Tulajdonképpen Bill Hodges sem az a típus, akire a King-rajongó számítana. Miután rendőrként két éven keresztül hiába kereste a 8 ember halálát okozó Mercedes Urat, és majd’ beleőrült a kudarcba, 62 évesen nyugdíjazták. Az Ohio-állambeli városka egy szunnyadó külvárosában Hodges gyakorlatilag már csak az elmúlást várja, keményen iszik, és néha befalja a revolver csövét. Mercedes Úrnak azonban más tervei vannak vele, küld hát neki egy levelet, s ezzel Hodges és a gyilkos között őrült futam indul.

Mercedes Úr nem más, mint a helyi elektronikai szaküzlet szürke-egér alkalmazottja, idegesítő főnökkel és a molesztálást napirenden űző, alkoholista anyával. Brady Hartsfield (mert ez Mercedes Úr polgári neve) egy fagylaltos kocsin is dolgozik, amellyel naponta eljár Hodges háza előtt, és figyeli minden mozdulatát. King számos ponton mélyszörnyű brutalitással tárja fel Brady iszonyatosan beteg belső világát, látomásait, az anyjával folytatott vérfertőző kapcsolatát, míg a másik cselekményszálon Hodges vívódásai, kezdődő depressziója, szerelmi viszonya és veszteségérzetének teljes tárháza bontakozik ki.King regényeit filmre vinni általában rém nehéz feladat, hiszen a hosszasan megindokolt lelkiismereti késztetéseket, belső hangokat, félelmeket és fantáziákat csakis úgy lehetséges a film formanyelvébe átírni, ha azokból vagy elbeszélő hangot, vagy körülményes párbeszédeket, vagy látomásszerű képi idézeteket formáz az alkotó. A sorozat-guru David E. Kelley – aki a 80-as évek L.A. Law sorozatától a nemrég népszerű Hatalmas kis hazugságokig (Big Little Lies) számtalan kasszasikert könyvelt már el – nem riadt meg a feladattól, és tíz részes évadot gyártott le 2017-ben Mr. Mercedes címmel, a gyártásvezetői székben magával Stephen Kinggel. Bill Hodges szerepére megnyerték Brendan Gleeson-t, az élő ír legendát, akinek bulldogszerű alakja, szitkozódó, dühös, de nagylelkű, meleg, mackós modora különösen alkalmasak a szerepre. Gleeson remek színész. A másik főhőst, tehát a gyilkost alakító Harry Treadaway azok után került a gyártók látókörébe, miután az eredetileg erre a szerepre kiszemelt Anton Yelchin-t sajnálatosan, de szörnyen bizarrul saját autója nyomta halálra saját udvarán 2016-ban. Treadaway is telitalálat különben, leszegett állával, kaparó hangjával, nyers gyűlöletet és kínzó lélekhalált egyszerre kifejező mocsárkék szemeivel ideálisan formázza Brady Hartsfield-et.David E. Kelley a rendezőket is pontosan megtalálta, olyanok segítették az alkotói munkát, mint a veterán Jack Bender (Lost, The Sopranoes, Trónok harca) vagy John David Coles (Homeland, House of Cards), ám a megformált világ stilisztikailag teljesen hétköznapi. Ettől a hétköznapiságtól egyedül a Brady házában uralkodó ijesztő és fullasztó nyomor üt el. A rémséges titkok sötét pincéjében, ahol Brady merényleteit tervezi és sikerrel zaklatja áldozatait, kifinomult számítástechnikai rendszer van felállítva, amely a „káosz” vezényszótól lép működésbe, és a „sötétség” parancs helyezi üzemen kívül. A sorozatban nem nyolcan, hanem 16-an esnek áldozatul Brady első merényletének, a lopott Mercedesszel végrehajtott tömeges gázolásnak, ami teljesen a mai „divatos” terrorcselekményeket idézi, ilyen szempontból akár aktuálisnak is érezhetjük. Brady örök áldozat, gyerekkorától az, egy „underdog” tehát, akivel a néző – miután megismeri múltját – még együtt is érezhetne, ha néha nem gyilkolna egészen brutális módszerekkel, és nem lenne az együttérzési skála másik végén abszolút azonosulási gócpontnak Hodges nyomozó és szűk környezete.

A folyamatban apránként bevezetett újabb figurák, a nyomozótársak, mint Jerome, a Harvardra jelentkező számítógépes szakfiú, Janey, akibe Hodges beleszeret, és Holly, a fura, de rém okos fiatal lány, ráérősen és pontosan kidolgozott karakterek. Csupa jó lélek, de egyúttal a Stephen Kingre jellemző közhelyesítés eszközei is (amit olvasunk, az maga az élet - üzeni ezzel a módszerrel), ahogyan a másik végleten hasonló szerep jut az ambivalens érzéseket kiváltó anya figurájának is, akit Kelly Jane kiválóan alakít. A sorozat alkotói mélyen bevezetik a nézőt egy szörnyeteg homálytalan lelki világába, ahonnan szerencsére Hodges nyomozó mókás, ír akcentusú szitkozódásai és erős karja még időben kirántják.

A Mr. Mercedes keveset vállal, de azt precízen szállítja, és hűen tartja magát az alapanyaghoz. A következő évad bizonyára Finders Keepers címmel lesz majd elérhető, valószínűleg továbbra is David E. Kelley gondviselésében. Stephen King pedig – jóllehet nem terepe – de ezúttal a krimi műfajában is szolidat alkotott, olyat, amely három vaskos regényen keresztül újabb félelmeket aknáz ki, újabb ismerős szörnyekkel szembesít, és árnyas, véres szorongásainkat élvezetes olvasmánnyá formálja a képzelőerő végtelen tükrözésében.