Pénteken zajlik a Fölszállott a páva döntője – erdélyieknek is szurkolhatunk


-A A+

Pénteken rendezik meg a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei döntőjét, amelyben tíz produkciót láthatnak a nézők.

A Duna televízióban élőben közvetített első középdöntőből tovább jutott a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga citerás, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a szamosújvári Ördöngös Zenekar, a második középdöntőből pedig Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a Pósfa Zenekar, Fodor Mátyás, a gyimesi Tatrospart Néptánccsoport és a mérai és bánffyhunyadi Kalotaszeg Legénytársulat. Közülük kerülnek ki az év legjobb produkciói.Fotók forrása: mediaklikk.hu | Ördöngös zenekar

A kategóriagyőztesek mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját. Szavazni alapdíjas SMS-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az SMS-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook-oldalán és honlapján.Tatrospart Néptánccsoport

"Ezek a fiatalok megtanultak szórakozni" - idézi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye Sebő Ferenc zsűrielnököt. A Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze mellett idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.Kalotaszeg Legénytársulat

Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály-emlékév előtt tiszteleg. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárja, akik erre az alaklomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat. Novák Péter Morvai Noémivel vezeti a műsort.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.

(Címlapfotó: lumidance)








EZT OLVASTA MÁR?

X