Hosszú ideje halasztgatott beszélgetést pótoltak be a Látó Irodalmi Játékok nyolcvanhetedik kiadásán a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban. Szilasi Lászlót a szépirodalmi folyóirat szerkesztője, Láng Zsolt faggatta a legújabb könyvéről, készülő kéziratáról.

Szilasi László író, irodalomtörténész, egyetemi tanár korábban betegség miatt mondta vissza a Látó meghívását, most az agydaganatból gyógyultan mesélt az elmúlt időszakról.A közönségtalálkozó felolvasással kezdődött: az Erdély 1849 című szövegből már kiderült, hogy Szilasi jól ismeri Erdélyt, nem először jár itt.

A békéscsabai születésű író nevetve nosztalgiázott azokról az időkről, amikor barátjával átjártak Romániába sárga bakancsot venni, amit aztán eladtak a gimnáziumi osztálytársaiknak, illetve ugyanezzel a barátjával később Kolozsvárra ingáztak tömbösített órákat tartani. Mint mondta, ezt leszámítva inkább könyvtapasztalatokon keresztül ismeri Erdélyt.Szilasi legújabb könyve is ilyesfajta könyvtapasztalatra épül, az Amíg másokkal voltunk című könyve három kisregényből áll: Babits, Jókai és Bessenyei köré építette a szövegeket.

A könyv megírásának első szakasza életművek és naplók olvasásáról, cédulázásról és jegyzetelésről szólt, így feltevődik a kérdés, hogy ez mennyire Szilasi története. Az író elmondása szerint ezt nehéz átlátni, de úgy érzi, hogy Mészöly Miklóshoz hasonlóan ő is addig dolgozik a mesélt, olvasott, kijegyzetelt történetekkel, amíg magáénak nem érzi a szöveget.

„Előbb vagy utóbb mindenki eljut arra a pontra, amikor átbillenhet az úgynevezett művészetbe”- magyarázta.

Láng szerint Szilasinak a szövegeiben és az egyetemi tanárként publikált munkáiban is felfedezhető egyfajta különleges irodalomszemlélet: mindig újabb szemszögből akarja megmutatni, mert kíváncsi arra, hogy az irodalom által lehet-e valóságot kifejezni, szövegek segítségével hatást elérni.

„Megpróbálom a halálra ítélt szerzőket új kontextusba állítani, ez a szemlélet köti össze a munkáimat” – egészítette ki a meghívott.

Szilasi készülő könyve az író agydaganatának leküzdéséről szól: mint fogalmazott, míg előző könyveiben nagyon sokat akart beszélni, sok szereplőt beleépített a szövegeibe, ebben a műben kevés történetre számíthatunk, és az egyetlen bemutatott viszonyrendszer az író önmagával ápolt kapcsolata.