Két erdélyi színház is részt vesz az UNITER jótékonysági kampányában


-A A+

Országos jótékonysági kampányt hirdetett a Román Színházi Szövetség (UNITER) Művészek a művészekért címmel. A kampányhoz a Kolozsvári Állami magyar színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is csatlakozott.

A kolozsvári színház március 10-én és 11-én műsorra tűzött Angyalok Amerikában I-II előadásainak jegybevételét ajánlja fel az egészségügyi vagy anyagi nehézségekkel küzdő művészek számára. Az előadást nemrég négy díjra jelölte a Román Színházi Szövetség (legjobb férfi főszereplő, legjobb női és férfi mellékszereplő, legjobb rendező).A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulata csatlakozik a kampányhoz. Ennek jegyében 2018. március 8-án, 17.00 órakor, a Nagyteremben a Liviu Rebreanu Társulat a Dés László - Geszti Péter - Békés Pál: A Dzsungel könyve című musicalt viszi színre, míg a Tompa Miklós Társulat március 18-án, vasárnap este 7 órától a Nagyteremben Somogyi Gyula – Eisemann Mihály – Zágon István: Fekete Péter című operettjét tűzte műsorra.

A tizenhetedik alkalommal megszervezett kampányhoz bárki csatlakozhat, az adományokat és támogatásokat a Színházi Szolidaritási Alap (Fondul de Solidaritate Teatrală) Raiffeisen Banknál nyitott bankszámlájára várják (számlaszám: RO40RZBR0000060007801286).







EZT OLVASTA MÁR?

X