Közzétették a 11. TESZT válogatását


-A A+

Ingyenes szabadtéri előadásokkal bővül a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, amelyet május 20. és 27. között tizenegyedik alkalommal szerveznek meg. Az előző évektől eltérően most nyílt felhívásra jelentkező előadásokból is válogattak a programba.

A szervező temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közleménye szerint a nyílt felhívásra beérkezett jelentkezésekből, valamint a válogatók által az elmúlt év során látott előadásokból állt össze végül az a program, mely nem csak a szűkebb értelemben vett régió (Románia, Magyarország, Szerbia), de az ex-jugoszláv államok és Nyugat-Európa legizgalmasabb színházi kezdeményezéseinek keresztmetszetét mutatja. A hagyományosabb, klasszikus dramaturgiájú előadások mellett, helyet kaptak az alternatív és a független színházi szféra, a kortárstánc, valamint a video-mapping és multimediális installációkra felépített performanszok is.A TESZT követi eddigi hagyományait abban, hogy lehetőséget biztosít a különböző kulturális és nyelvi háttérrel rendelkező alkotók találkozására, de néző-alkotó párbeszédre is a mindenki számára nyitott közönségtalálkozókon. Megszervezik a találkozó alatt a szokásos műhelymunkát is, mely idén a kortárstánc műfaját helyezi a figyelem középpontjába. Az idei workshop vezetője Toula Limnaios és berlini társulata, a cie.toula limnaios.

A 2018-as kiadás újdonsága, hogy a találkozó a Temesvári Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesülettel közösen elindította az „Xtensions”programot, melynek keretén belül a fesztivál OFF-programjaként ingyenes, többségében szabadtéri előadások megtekintésére lesz lehetősége a temesvári közönségnek és a fesztivál látogatóinak.

Ez lesz a TESZT első éve a korábbi művészeti vezető, Gálovits Zoltán nélkül, aki januárban szakította meg munkaviszonyát a Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal. Az intézmény és a fesztivál igazgatója, Balázs Attila akkor a Maszolnak azt mondta, nem lesz gyökeres változás a fesztivál koncepciójában.

A részletes program és az előadások leírásai hamarosan elérhetővé válnak a fesztivál honlapján, nemsokára pedig a jegyek és bérletek árusítása is elkezdődik. Az alábbiakban az idei TESZT-re beválogatott előadások listáját olvashatják.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Románia)
Jörg Graser: Rabenthal
Rendezte: Radu Afrim

Qendra Multimedia, Pristina (Kosovo)
Jeton Neziraj: Előadás négy színésszel és néhány disznóval és néhány tehénnel és néhány lóval és egy miniszterelnökkel és egy Milka-tehénnel és néhány helyi és nemzetközi ellenőrző szervvel
Rendezte: Blerta Neziraj

Bitef Színház / Czk Tivat/ Maszk / Think Tank Studio (nemzetközi koprodukció)
Jami district
Rendezte: Kokan Mladenović

Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat (Szerbia)
Ingrid Lausund: Gerincbántalmak
Rendezte: Veljko Mićunović

cie. toula limnaios (Németország)
tempus fugit
Koncepció/ Koreográfia: Toula Limnaios

Kosztolányi Dezső Színház Szabadka (Szerbia)
Felhő a nadrágban
Rendezte: Kokan Mladenović

Ioan Slavici Klasszikus Színház, Arad (Románia)
A mi városunk
Rendezte: Cristian Ban

Titkos Társulat/ Füge Produkció, Budapest (Magyarország)
Tótferi
Rendezte: Kárpáti Péter

Oriantheatre (Franciaország)
KA-F-KA
Koreográfia: Mehdi Farajpour

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Románia)
Patrick Ellsworth: Táncos a sötétben
Rendezte: Kocsárdi Levente
A zenét szerezte: Vlaicu Golcea

Jászai Mari Színház, Tatabánya (Magyarország)
Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk
Rendezte: Guelmino Sándor

Toša Jovanović Nemzeti Színház, Zrenjanin (Szerbia)
Zrenjanin
Rendezte: Boris Liješević

Reflektor Színház / E8/ Bitef Színház (Szerbia)
Macho Men
Koncepció: Milena Bogavac és Vojislav Arsić

Two Destination Language (Skócia-Bulgária)
Near Gone
Kidolgozta: Katherina Radeva és Alister Lownie

Marco Chenevier/ALDES (Olaszország)
Ez az előadás a narancsról
Szerző: Marco Chenevier

Trupa de Arte Performative Vizuale F.A.C.E. (Németország)
Coming out. Homage to P.P. Pasolini
Rendezte: Szabó Kristóf

Veronika Szabó (Magyarország)
Queendom
Rendezte: Veronika Szabó

Szkéné Színház, Budapesta (Magyarország)
Háy János: Nehéz
Rendezte: Bérczes László

Koreja Színház, Lecce (Olaszország)
Frame
Design és koncepció: Alessandro Serra

Ivo Dimcev (Bulgária)
Sculptures
Koncepció: Ivo Dimcev

Xtensions program

SCHUBERTY KRAHL BAUER (Németország)
Anima
Koncepció: Simon Bauer, Simon Krahl, Rike Schuberty

Los INnato (Spanyolország)
NO/Nato
Koncepció: Marko Fonseca és Raúl Martínez

Bram Gaafland (Hollandia)
A konyha hisztis hercege
Koncepció: Bram Gaafland

Solidart (Románia)
Még egy verőfényes nap
Rendezte: Andrei Ursu

(Címlapkép - Bram Gaafland (Hollandia): A konyha hisztis hercege | fotó: a TESZT Facebook-oldala)








EZT OLVASTA MÁR?

X