Fény derült a 4. Könyvturi | élőKönyvtár első meghívottjaira
Kulturális és szórakoztató, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló programkínálattal várják az érdeklődőket a negyedik alkalommal, április 19–20. között a kolozsvári Szabók Bástyájában megszervezett Könyvturi | élőKönyvtáron.
Gazdag könyvkínálattal, példaértékű élő könyvekkel és interaktív programokkal szervezi meg negyedik alkalommal, április 19–20. között a kolozsvári Szabók Bástyájában a Könyvturi | élőKönyvtár elnevezésű rendezvényt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ). A rendezvény idén is két fő programpontra oszlik.
Az egyik a Könyvturi, ennek keretében a megunt, nem használt könyveket cserélhetik le a látogatók olyan kötetekre, amelyeket szívesen forgatnának. A turkáló nem feltétlenül cserealapon működik, az is elvihet könyveket, aki nem hozott, a lényeg az, hogy minden kötet megtalálja a helyét valakinek a könyvespolcán. A Könyvturi sikeres működéséhez a rendezvény előtt könyvgyűjtést szerveznek: április 15-ig a kolozsvári Szabédi Emlékházba (Lázár/Gh. Lazar u. 30.). lehet vinni a régi, kiolvasott kiadványokat.
A rendezvény másik alapprogramja az élő könyvtár, amely ugyanúgy működik, mint egy rendes könyvtár: az olvasók kikölcsönöznek egy „könyvet” rövid időre. Csupán egy különbség van: az élő könyvtárban a könyvek élő személyek, és a „könyv” és olvasója között személyes párbeszéd alakul ki. Az idei esemény a semmiből mindent tematikára épül, ezért a szervezők olyan személyeket hívtak meg, akik élethelyzetük, életkoruk vagy bármely más hátrányos életkörülményük mellett kimagasló eredményeket értek el és aktív tevékenységet folytatnak.
Idei meghívottak
Az élő könyvek között szerepel többek között Borzási Judit versenytáncos, a Sonrisa tánciskola egyik alapító tagja, Miklós Réka író, közösségépítő, Ferencz Attila fiatal hegymászó. A résztvevők beszélgethetnek továbbá Keresztes Zsolttal, akinek körülbelül egy éve amputálták a lábát, ennek ellenére nagyon optimista, sokat edz, sportol és motivál másokat. Részt veszt a rendezvényen: Balázs Attila lelkész, aki erős közösséget kovácsolt a Kolozs megyei Szentlászlón, ezen kívül hobby szinten búvárkodik; Vlad Crișan-Po, aki bohócként dolgozik, illetve a MagiCamp-et segíti szaladással, ultramaratonokkal; Bozsó Tamás, aki külföldön szerzett vendéglátó-ipari tapasztalatot, majd Szatmáron és Kolozsváron nyitott borozót, éttermet, illetve szeszesital disztribúciós céget.
A könyvturkáláson és az élő könyvekkel való beszélgetésen kívül számos alternatív programon vehetnek részt az érdeklődők: kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, gyereksarok, Kultivál kiállítás, fotósarok, verssarok, költő/író-kiállítás, Perspektíva eseményei.
Mivel a rendezvény igen nagy népszerűségnek örvendett a kincses városban, ezért a szervezők Erdély több városában is megrendezték azt az elmúlt évben. 2018-ban még több helyszínen lesz majd Könyvturi: a tervek szerint Kolozsváron kívül Aradon, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Magyarfenesen, Marosvásárhelyen, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Szebenben, Székelyudvarhelyen, Szilágysomlyón és Válaszúton is megszervezik a Könyvturi | élőKönyvtárt.
- 33044 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33046 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33046 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33047 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33049 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33049 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni