Ötven év után újra a nagyváradi színpadon az első magyar musical


-A A+

Megkezdődtek az évad két utolsó bemutatójának próbafolyamatai a Szigligeti Társulatnál: a nagyváradi együttes Csehov- és Hubay-előadásokra készül. Előbbi a Nagyváradon először dolgozó fiatal alkotócsapat, utóbbi a száz éve született nagyváradi szerző, illetve témája, Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelme miatt érdekes.

A Szigligeti Társulat az Egy szerelem három éjszakája című musicallel tiszteleg a száz éve, Nagyváradon született dramaturg, szerző és kultúraszervező, Hubay Miklós előtt. Az Egy szerelem három éjszakája a tragikus sorsú magyar költőnek, Radnóti Miklósnak (és szerelmének Gyarmati Fanninak) állít emléket: az ő sorsának megidézésén keresztül nemcsak a második világháború üldözöttjei kapnak szólásjogot, hanem minden olyan élet, amit ordas eszmék és hiábavaló háborúk kettébe törtek. Letűnt világ kísértet-szerű alakjai morális kérdéseket vetnek fel — nemcsak a történetben, hanem a dalokban is.A darabot 50 éve már bemutatták Nagyváradon, most Novák Eszter állítja színpadra. „Az első magyar musical – hirdette akkor a filmhíradó. Az eredmény – ha korszerű színházi megközelítéssel tán némi frissítésre is szorul – remekmű lett. Sem a történet, sem a zene nem lett a marketing, a csacska szórakoztatás, a kasszasiker vágyának áldozata. A mű nem retten meg a tragikumtól sem, és dramaturgiája, mely a harmadik éjszakán az utókort is megszólaltatja inspiráló és a jövő felé tekint” – idézi a rendezőt a színház közleménye. Az Egy szerelem három éjszakája című előadás bemutatója május 19-én lesz.

Bár a stúdióelőadás hivatalos premierjét 2018 szeptemberére tervezik, a Platonovból készült Apátlanság című Csehov-dráma előbemutatóját június 15-én tartja a Szigligeti Társulat. „Csehov tizennyolc évesen írja meg első darabját, amelynek főhősét gyakran hasonlították Hamlethez és Don Juanhoz is. Maga a szerző is páhuzamot von saját szereplője és a két figura között. Van néhány lényeges különbség: nem királyi udvarban vagyunk, hanem egy sivár kisvárosban. Nem intrika, hanem kétségbeesés hatja ezeket az embereket. Nem egy herceget látunk vagy egy nagyszabású provokátort, hanem egy falusi tanítót. Csehov főhőse, Platonov közülünk való, családos ember, felesége van és egy fia, mégsem apa. Talán férfi, talán filozófus, talán ember” – áll a produkció ismertetőjében.

Az előadás rendezője, Botos Bálint először dolgozik együtt a nagyváradi művészekkel; csapatát Bajkó Blanka Alíz díszlet- és jelmeztervező, illetve Bocsárdi Magor zeneszerző erősíti.

(Címlapkép: Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni)








EZT OLVASTA MÁR?

X