Zenét szerezhet a közönség is a Kolozsvári Magyar Opera Mozart hangversenyén


-A A+

Rendkívüli Mozart hangversenyen lép fel Érdi Tamás zongoraművész és Ajtony Csaba karmester, a kanadai University of Victoria professzora csütörtökön este fél héttől a Kolozsvári Magyar Operában, a szünetben pedig a közönség maga is Mozart menüettet komponálhat.

Érdi Tamás egy hibás inkubátor következtében vesztette el a látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek, tanárai, Becht Erika és Eckhardt Gábor egy speciális módszerrel, a darabok újra-komponáltatásával tették számára „láthatóvá” a kottát. Így, már 15 évesen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mozart zongoraversennyel, Vásáry Tamás vezényletével aratta az első sikert, ezután több nemzetközi versenyt nyert, felvették a Bécsi Zeneakadémiára és 19 évesen Mozart CD-je jelent meg.

2002-ben az ifjú tehetség művészdiplomát szerzett Leon Fleisher tanítványaként a Torontói Royal Konzervatóriumban, ösztöndíjasként. 2008-ban megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima díjat, 2010-ben pedig a Príma Primisszima Díj győztese lett a komolyzene kategóriában, ami Magyarországon az egyik legnagyobb elismerésnek számít. 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.Ajtony Csaba karmester Kolozsváron született, zongora és karmesteri tanulmányait a budapesti Zeneakadémián kezdte, majd Bécsben és Budapesten párhuzamosan karmesternek tanult. 2010 óta az UVic Symphony (University of Victoria, Kanada) karmestere és programigazgatója.

A hangversenyen közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és énekművészei: Antal Lívia, Barabás Zsuzsa, Egyed Apollónia, Fülöp Tímea, Gergely Arnold, Jordán Éva, Pataki Adorján,  Vigh Ibolya. Az előadás rendezője Gombár Annamária.

Szünetben: zenei kockajáték Mozart-módra

Az előadás szünetében a közönség Mozart menüettet-komponálhat, ehhez pedig zenei előképzettségre sincs szükség. Mindössze néhány dobókockával kell gurítani, a kidobott számok alapján összeállított ütemekből kotta készül, és a zenészek azonnal le is játsszák a szerzeményt.Mozart korában divatos volt a menüett műfaja és a kockajáték is, a kettő kombinációjából született a zenei kockajáték. A zeneszerző írt 176, amelyeket dobókocka segítségével lehet kombinálni, és minden kombináció tökéletes menüettet ad ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X