Lassan három évtizede, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület fáradhatatlan főtanácsosa, Muzsnay Árpád különösen értékessé és tartalmassá teszi május közepét Szatmáron a Dsida – Páskándi – Jakabffy – Napokkal. Az idei tanácskozás és megemlékezés a kerek évfordulók jegyében zajlik, hiszen Páskándi Géza 85 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, míg Dsida Jenő 80, Jakabffy Elemér pedig 55 évvel ezelőtt hunyt el.

A háromnapos rendezvénysor az „ ég és föld közt lebegő örök gyermek, a magyar líra Assisi Szent Ference és egyik legnagyobb formaművésze”, Dsida Jenő szobránál kezdődött.

Kereskényi Gábor polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tisztelni kell a múltat, de még inkább azokat, akik a jövőt építették a régi és nehéz korokban. „Páskándi Géza, Jakabffy Elemér és Dsida Jenő ilyen emberek voltak. Mikor e három, kiemelkedő személyre emlékezünk Szatmárnémetiben, különös büszkeség tölt el, és látva a jelen lévő fiatalokat, a hit és a remény is, hiszen városunknak nem csak egykoron voltak tehetségei, hanem jelenleg is, akik továbbviszik azt, amit Szatmárnémeti nagyjai elkezdtek” – fogalmazott.

„Magyarnak lenni Európában – áll az idei eseményt hirdető plakáton. Magyarnak lenni Romániában, magyarnak lenni Erdélyben, magyarnak lenni Szatmárnémetiben, ez a mi feladatunk, és ezt a célt szolgálja ez a rendezvénysorozat is. Dsida Jenő szobránál állva mi, szatmáriak rendkívül büszkék lehetünk, hiszen 1907-ben itt látta meg a napvilágot, és innen indulva lett az egyetemes magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, aki Pomogáts Béla szavaival 'úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal'” – mondta Kereskényi.

Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök pedig a rá jellemző közvetlenséggel úgy fogalmazott: „Lehet elfogult vagyok, de számomra Dsida Jenő a magyar irodalom egyik legszebben megszólaló költője. A mi szatmári szívünkből született és oda is tért vissza, és ma is itt érez és szól, nevet és sír, költészete velünk és bennünk él.”

A főhajtás koszorúzással zárult, a rendezvénysor pedig Dsida Jenőről szóló irodalmi tanácskozással folytatódott a Láncos-templom Kálvin Központjában. Urbán László budapesti irodalomtörténész a gazdag-szegény Dsida Jenő „zsebében kutakodott”. A folyamatosan súlyos anyagi gondokkal küszködő költő egyetlen (ám soha valóra nem váló) reménye az volt, hogy megkapja a Baumgartner-díjat.

Hogy ezek a gondok mennyire súlyosak voltak, azt mindennél jobban igazolja Dsida 1936 nyarán, feleségének írt levele: „…anyagilag ebben a pillanatban nagyon rosszul állok, édes kicsim. Miután levélben bevallottam, hogy állok, mert lassan vissza kell fizetnem adósságaimat szüleimnek, nagyobb kölcsön után kell néznem. Azonkívül gyilkolnak mindenfelől. A fogorvosnak tartozom 2000 lejjel, a Hargitának két részlettel jövök (1200 lej), perelni akarnak, szabónak 1300 lejjel tartozom, az Ellenzéknek (Ady-könyvért) 250 lejjel. Forgács Pista sürgeti a ruhaszövetkezet árából fentmaradt 1150 lejt, s a fizetésemet csak részletekben kapom. Pedig haza most jó pár hónapig legalább négyezer lejt kell adnom, ha el akarjuk kerülni a végső katasztrófát. Nagyon bízom a fizetésemelésben, és a Baumgartner-díjban. Ebben a pillanatban még ez a levél- és válaszbélyeg is komoly gondot okoz. Ilyen okokból nem tudtam elküldeni a Babits-könyvet…”

A szatmárnémeti Pop Felician költő-műfordító Az aszkézis szava és a megváltás címmel idézte fel a költő vívódásait, Fűzesi Magda beregszászi költő Lisztóczky László irodalomtörténész Világító szív című Dsidáról írott könyvét mutatta be, míg maga Lisztóczky az Egerben működő Dsida Jenő Baráti Kör eltelt húsz évének legjelentősebb mozzanatait sorolta fel. Ezek közül különösen érdekes és színes a költő századik születésnapján megjelentetett Emlékezések városában című kötet, amely Dsida Jenő életének főbb helyszíneit veszi sorra, Szatmárnémetitől, Kolozsvártól Firenzéig és Nagyváradig, régi képeslapokon, a költő verseiből, prózai műveiből és leveleiből illesztett idézetekkel.