Kolozsváron járt a francia díva, aki Székelyföldön forgatta első filmjét


-A A+

Szereti a Tarr Béla-filmeket, Erdélyben pedig az „örök tájat” fedezte fel Fanny Ardant francia színésznő, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszmeghívottja és egyik életműdíjasa, aki nem először jár Romániában: 2008-ban Sepsiszentgyörgyön forgatta rendezői debütjét, a Hamu és vért (Cendres et sang).

Ardant franciául „lángolót” jelent, ez pedig nem csak a 69 éves díva átható tekintetére rímel, hanem arra is, amit a rendezésről és színészetről mond: azokat a rendezőket szereti, akikben „szent tűz”, „energia” ég, akik a filmforgatást egy pillanatra sem mulasztják el élvezni. „Mikor egy jelentre készülök, két érzés munkál bennem, az élvezet és a düh. Egyik nélkül sem létezik energia” – beszélt a munkájáról.

Fanny Ardant 1949-ben született, politikai tanulmányok után fordult a színészet felé, színpadon 1974 óta, filmben az 1980-as évek elejétől szerepel. Először a francia újhullám kiemelkedő rendezője, François Truffaut kérte fel egy filmszerepben Gerard Depardieu mellett, ez volt a La femme d'à côté. Ő volt Truffaut utolsó élettársa, gyermekük is született. Ardant később dolgozott Alain Resnais-vel, játszott Michelangelo Antonioni utolsó nagyjátékfilmjében, és a legtehetségesebb francia színésznők között szerepelt François Ozon 8 nő (8 femmes) című filmjében.

Fanny Ardant kellemes udvariassággal válaszolt a kolozsvári újságírók kérdéseire, „a régi kijelentések később provokációvá válhatnak, de én szeretem a kihívásokat”, jegyezte meg például, amikor egy korábbi mondatával szembesítették, miszerint szívesebben vacsorázik egy buta férfival, mint egy intelligens nővel. Csengő nevetéssel reagált arra a kérdésre, hogy a magával hozott arab kendő politikai állásfoglalás-e. „Soha nem fogok mikrofonba beszélni a politikai álláspontomról” – mondta. A #MeToo-mozgalomra vonatkozó kérdésre pedig így reagált: „Nem szeretem a pártokat, mozgalmakat, felhívásokat a cselekvésre, nem szeretem azt, ami divatos. Soha nem fogok csatlakozni egy mozgalomhoz sem. Az élet tele van ellentmondásokkal és ennek így kell maradnia.”Néhány személyes dolgot azért megtudtunk a színésznőről, például azt, hogy vendéglőben mindig paradicsomos spagettit rendel, szereti Dosztojevszkijt, Proustot, a francia költőknél nagyobbra tartja az oroszokat és úgy gondolja, az Iliász és Odüsszeia óta nem íródott jobb történet.

Rendezőként nem a kereskedelmi szempontok érdeklik, „bizarr vagyok”- mondta - olyan filmeket készítek, amelyekben hiszek, amelyekre igényt tartok, így nem vagyok divatos, és nehezen találok pénzt a filmjeimre.” Első nagyjátékfilmje francia-román koprodukcióban készült, a forgatás nagyrésze Sepsiszentgyörgyön zajlott. A Hamu és vér Ismail Kadare albán szerző regényének adaptációja, amit mindenképp Kelet-Európában szeretett volna leforgatni, Erdély pedig az „örök táj” benyomását keltette benne, amely régóta létezik és még sokáig létezni fog ebben a formában, akárcsak egy görög tragédia. A filmben több román színész is játszik, köztük a nemrég elhunyt Olga Tudorache.Aki még szeretné elcsípni moziban Fanny Ardant-t, Truffaut-val közösen készített második filmjét, a Végre vasárnap! címűt (Vivement Dimanche) láthatja szombaton este 17:30-tól a Győzelem moziban.








EZT OLVASTA MÁR?

X