Szecessziós világnap: sétával és részletkereső játékkal készül a Korzo


-A A+

Szecessziós sétával, részletkereső játékkal, műemlékes családi munkafüzettel várja az épített örökség iránt érdeklődőket vasárnap a Korzo Egyesület.

Június 10-én két kiemelkedő építész − Lechner Ödön és Antoni Gaudí – halálára és munkásságára emlékezünk, akik az akadémizmussal és a historizmussal szembeforduló szecesszió géniuszai voltak. 2013 óta magyar kezdeményezésre ez a nap a szecesszió világnapja. Idén a Réseau Art Nouveau Network szecessziós szervezet kezdeményezésére „A kedvenc szecessziós építészem” téma kerül a figyelem középpontjába. Mint írtuk, a szecesszió világnapján Nagyváradon is szerveznek programokat.

A virágzó város: szecesszió Kolozsváron

Vasárnap lakóháztól könyvtárig, üvegablaktól középületig vezetnek a korzós sétavezetők, megtekintve olyan rejtett kincseket is, amelyeknek az eddigi barangolások során talán nem sikerült a nyomára bukkanni. Kiderül, hogy miért szecesszió a szecesszió, mit gondolt a közvélemény az új stílusról, s honnan merítettek ihletet a kor építészei. A résztvevők a séta végén ajándék szabadulószoba-utalványt kapnak. A 1,5-2 órás séta vasárnap 17 órakor a Trefort/Victor Babeș utca 41. szám előtti parkolóból indul.

Ne csak a lábad elé nézz!

A nyereményjáték sem marad el: a hét folyamán kolozsvári szecessziós épületekről és iparművészeti alkotásokról posztolnak majd képeket a Korzo Facebook-oldalára, aki ezeket megtalálja és a megfejtést privát üzenetben legkésőbb vasárnapig (június 10.) elküldi, nyereményben részesül!

A szecessziós világnap alkalmából június 9-10-e között 33 százalékos kedvezménnyel rendelhető meg a Korzo családi munkafüzete az office@korzo.org.ro e-mail címen.

A Korzo munkatársai gyűjtik a szecessziós gyönygyszemeket is, így felhívást intéztek azokhoz, akiknek van kedvenc szecessziós építésze, épülete, hogy osszák meg ezt a nagyvilággal a Facebookon a #szecesszióvilágnapja és a #korzo hashtagek kíséretében.








EZT OLVASTA MÁR?

X