Tíz éves az Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor
Tizedjére nyitja meg idén kapuját a zsoboki anyanyelvi tábor. A szervezők kilencnapos programmal és sok-sok meglepetéssel várják a középiskolásokat július 13–21. között Zsobokon, a Bethesda Gyermekotthonban, derül ki szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükből.
A Georgius Aranka Társaság ifjú csapata által szervezett anyanyelvi tábor 2009-ben indult, magyarországi testvértábora, az Anyanyelvápolók Szövetsége égisze alatt megrendezett Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor mintájára és a szövetség és ifjúsági szervezete jelentős szakmai és anyagi támogatásával. A tábor indulásakor azt tűzte ki célul, hogy hasznos nyári kikapcsolódást és közösségi élményt nyújtson azoknak az erdélyi középiskolás fiataloknak, akik a magyar nyelvvel és irodalommal szívesen foglalkoznak, érdekli őket anyanyelvünk ápolása, és szívesen megismerkednének hasonló érdeklődésű fiatalokkal.Bár a délelőttök szakmai előadásokkal, foglalkozásokkal telnek, ezek nem magyar nyelvi, irodalmi előadások – idén lesz többek között építész, művészettörténész, ökológus, történész, játszóházvezető meghívott éppúgy, mint nyelvész, irodalomtörténész, plébános, bencés szerzetes, szerkesztő, rádióbemondó vagy zenész. A szervezők álláspontja szerint voltaképpen minden, ami magyar nyelven, a magyar kultúráról szól, valahol anyanyelvápolás is, épp ezért nem hiányozhat a programból sem a tisztaszoba meglátogatása és beöltözés, sem a kézműves foglalkozás, sem a kirándulások, de az akadályverseny, nyelvi csapatjátékok, táncház sem.
Ebben az évben a megszokott egyhetes tábor kilenc naposra bővült, a 25 táborozót pedig, először ilyen nagy létszámban, 18 szervező fiatal várja. A csapat tagjai között akadnak olyanok, akik a kezdettől a vezetőség tagjai, olyanok, akik az első években táborozók voltak, majd „beszippantotta” őket az Aranka, és, kinőve az iskolapadból, szervezőkként tértek vissza, és olyanok is, akikre egyetemista korukban talált rá a tábor szellemisége.
A X. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort áhítattal nyitják, Barta István helyi lelkipásztor szavai után a Gyermekotthon dísztermében folytatódik az ünnepélyes megnyitó. Köszöntőt mond Farmati Anna, a Georgius Arananka Társaság elnöke, valamint Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnöke. A megnyitón verssel és énekkel közreműködik Airizer Andrea, Bod Réka, Kovács Péter Zoltán, Oláh Hajnalka és Szökőcs Zsófia.
- 33076 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33079 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33079 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33080 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33081 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33082 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni