„Atombiztos bukta”, avagy hülyeség az eszkimót szaporítani akkor, ha a fóka egyre kevesebb”  – Magyar Fórum néven új magyar párt alakul Szlovákiában.

Megszólalt a héten a dunaszerdahelyi Paraméterben a népszerű szlovákiai magyar internetes hírportál főszerkesztője, Barak László költő, író, a Kárpát-medence egyik legszókimondóbb magyar publicistája, aki két nap múlva tölti be 65. életévét (Isten éltesse sokáig erőben, egészségben és tartsa meg a mindig a közjót szolgáló örökös zsörtölődését!) és a rá mindig jellemző vitriolos hangvételű jegyzetében keresetlen szavakkal mond véleményt arról a pártalakítási kezdeményezésről, aminek ünnepélyes bejelentése múlt szombaton történt meg Simon Zsolt jóvoltából a komáromi Tiszti Kaszinóban. Baraknak erről a „meglehetősen provinciálisra rendezett ’színdarabról’ csúnyább jelzős szerkezetek is eszébe jutottak”, de ezúttal visszafogta magát. Ekképp ítélte meg a nagy garral bejelentett zászlóbontást: „maradjunk annyiban, hogy egy kaján Lucifer alternatívája az, amit a szlovákiai magyaroknak kínál az újsütetű csipet csapat. Szerintem.”

„Új magyar párttal gyarapodhat Szlovákiában a politikai paletta. Az exhidas Simon Zsolt pártépítésbe kezdett. A független parlamenti képviselő a nyári uborkaszezonban bejelentette, hogy pártot alapít. Simon korábban mezőgazdasági miniszter és a Híd alelnöke is volt, a 2016-os parlamenti választásokat követően – miután a Híd koalícióra lépett a Smerrel – otthagyta a pártot.”

Ezekkel a szavakkal kommentálta a pozsonyi Új Szóban Sánta Szilárd a Hasadhat a magyar képviselet című cikkében még júliusban az olvasóink számára nem ismeretlen tehetős vagyonos agrárvállalkozó és egykori szlovák mezőgazdasági miniszter, Simon Zsolt régóta dédelgetett tervének megvalósítását, miszerint létrehozza a felvidéki magyarok szavazataira aspiráló újabb, immár negyedik pártot.

A Híd alelnökből függetlenné lett parlamenti képviselő Simon akkor elmondta a napilap munkatársának, hogy már a 2016-os kormányalakítás óta érlelődik benne a pártalapítás gondolata, melyet két éven keresztül igyekezett magától elhessegetni. Viszont most úgy érzi, tovább már nem várhat. Az elmúlt hónapok eseményei, főleg Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolása, valamint a jelenlegi kormánykoalícióval elégedetlenekkel történő beszélgetései meggyőzték arról, hogy eljött az ideje egy új magyar párt megalakításának. A nyár folyamán bejárta az országot és konzultációkat folytatott Pozsonytól Ágcsernyőig arról, hogy van-e egyáltalán igény a Híd, az MKP és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) mellett egy újabb formáció létrehívására.  Ezeken a találkozókon – érvelt az Új Szónak Simon – egyértelműen megfogalmazódott számára, hogy meg kell szólítani azokat a magyarokat, akiket a Híd elveszített, és azokat is, akik már nyolc éve hátat fordítanak az MKP-nak. „Félő ugyanis, hogy ezek a csalódott polgárok nem mennek el szavazni, vagy szlovák pártra szavaznak” – fogalmazott, kiemelve, hogy egyetlen cél vezérli: biztosítani kell a magyar képviseletet a törvényhozásban. Hozzátette azt is: ennek érdekében az új párt akár együtt is működhet az MKP-val.

Hogy az új tömörülés létrehívása milyen következményekkel járhat a felvidéki magyar közösség számára, azt így sommázta az Új Szó hírmagyarázója: „A Híd, az MKP és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) mellett tehát egy újabb politikai erő célozza meg a szlovákiai magyar szavazókat. A Focus közvélemény-kutató ügynökség legutóbbi, júniusi felmérése megmutatta, hogy a parlamenti képviseletet illetően egyik párt sem mehet biztosra. A Híd 5,6 százalékkal a parlamenti küszöb fölött van, az MKP 4 százalékkal alulról súrolja.”

A múlt szombaton a komáromi Tiszti Kaszinó patinás épületének dísztermében meg is történt a „magasabb szintre lépés.” Simon, aki a legutóbbi választásokon eredetileg a Híd alelnökeként listavezető volt, de a vegyespárt kormányra lépése miatt szakított pártjával és két éve függetlenként dolgozott a pozsonyi parlamentben, egy főleg fiatalokból álló csapattal állt ki a nyilvánosság elé. A sajtó képviselői előtt ismertette a Magyar Fórumnak elkeresztelt leendő párt célkitűzéseit, majd bejelentette, hogy elkezdik az aláírásgyűjtést. (A szlovák jog szerint bárki alapíthat pártot, de annak bejegyzéséhez minimum 10 ezer támogató szignó szükséges.)

Simon itt annak a reményének adott hangot, hogy az év végéig megtörténik a jobbközép irányultságú Magyar Fórum hivatalos regisztrációja, majd arról értekezett: az új párt minden bizonnyal vonzó alternatívát fog jelenteni a szlovákiai magyar szavazók számára. Erre a garanciát a most 48 éves politikus abban látta, hogy a Magyar Fórum előkészítő bizottságának tagjai valamennyien fiatalabbak nála. E társaság egy-két kivételtől eltekintve a közvélemény számára teljesen ismeretlenekből áll, ami – így Simon – kifejezetten előny, hiszen ez a garanciája a felvidéki magyar politizálásban a teljes generációváltásnak.

Csak az új szereplőkkel van remény arra, – fogalmazott – hogy a 2020-as választásokon a magyar szavazatok megakadályozhassák a negyedik Fico-kormány hatalomra jutását. Elhangzott továbbá a sajtótájékoztatón az is: a Magyar Fórum kizárja az együttműködést a jelenlegi kormánykoalíció két szlovák pártjával a Robert Fico vezette Smerrel és az Andrej Danko által irányított nemzeti párttal (SNS), valamint  szélsőjobboldali, A Mi Szlovákiánk Néppárttal, a Marián Kotleba-féle ĽSNS-el.

A TASR szlovák hírügynökség munkatársának kérdésére válaszolva Simon elmondta: az új párt jó kapcsolatot kíván ápolni a jelenlegi magyarországi kormánnyal, külön hangsúlyozva, hogy az Orbán-kabinetre, és nem a magyar kormánypártra gondolt. „Együtt alkotjuk a magyar nemzetet. Rendes, korrekt kapcsolatot akarunk" – tette hozzá.

Amint az várható volt, sem Híd, sem az MKP nem fogadta kitörő örömmel a szeptember elsejei zászlóbontás hírét. Csalódottságuknak azonnal hangot is adtak. „Simon Zsoltnak, mint minden polgárnak, joga van ahhoz, hogy pártot alapítson. A jelenlegi állás szerint ő a 153. reménybeli vezető Szlovákiában" – fogalmazott tömören a Híd abban közleményében, melyben a Magyar Fórum megalakulására reagáltak. Az Új Szó megpróbált arról érdeklődni Bugáréknál arról, vajon elképzelhető a Simon alapította párttal való jövőbeni együttműködés, de érdemben nem kívántak válaszolni. Mindössze annyit közöltek: „Simon eddigi kijelentései alapján az új párt nem tűnik egy olyan projektnek, mely elősegítené az együttműködést. Megvárják, míg kiderül, hogy a párt mi mellett akart politizálni, nemcsak az, hogy mi ellen.”

Az MKP szintén közleményben tette világossá álláspontját. Leszögezték, hogy természetesen mindenkinek joga van pártot alapítani, aki eleget tesz a jog által előírt követelményeknek. Egyúttal nem tagadták, hogy aggasztónak ítélik a felvidéki magyar közösség szétforgácsolási szándékát. Utóbb hétfőn Menyhárt József pártelnök bővebben is nyilatkozott az ügyben a pozsonyi Pátria rádióban. Figyelmeztetett, hogy „a felvidéki magyarság osztódással nem szaporodik”, bár nem vitatta: „szíve-joga mindenkinek pártot alapítani”. Arra is emlékeztetett, hogy „Simon Zsolt már többször bizonyította, hogy tud pártot robbantani”, majd kifejtette: „nem volt bölcs lépés Simon Zsolt részéről, hogy új magyar párt alapítását kezdeményezi.”

A szókimondásáról Kárpát-medence szerte közismert Barak László ezúttal sem cáfolta meg önmagát, amikor maga is sarkosan véleményt mondott a korábbi pártrobbantásokban „jeleskedő” Simon mostani kártékony akciójáról. A dunaszerdahelyi Paraméterben megjelentetett, általunk most bemutásra kerülő "Atombiztos bukta", avagy hülyeség az eszkimót szaporítani akkor, ha a fóka egyre kevesebb  című vitriolos jegyzetében porrá zúzta mindazokat az érveket, mellyel a pártalapító Simon és „ideológiai támasza” Gál Zsolt közgazdász-politológus, a Pozsonyi Comenius Egyetem oktatója most előállt, igazolandó, hogy miért is van szükség egy újabb magyar politikai alakulat létrehívására Szlovákiában. Keresetlen szavakkal marasztalta el őket az ártalmas akciójukért és rámutatott: meglátása szerint a kezdeményezés eleve elhibázott, az előhozott indokok pedig nem állják meg a helyüket. Nem tagadta, amikor könyörtelenül bírál, akkor csak és kizárólag a közössége érdekeit tartja szem előtt. Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy a leendő párt mindkét kulcsszereplője történetesen a barátai köz tartozik.

Lássuk, miként oldja fel ezt az ellentmondásosnak tűnő helyzetet Barak mindjárt a cikke elején:

„Töredelmesen be kell vallanom, a cím félmondatát Gál Zsolt, kollégám, jeles politológus barátom ihlette. Illetve, amikor közölte velem, hogy Simon Zsolttal (ugyancsak baráti a viszonyunk - egyelőre) együtt óhajt khm, a pártalapítás göröngyös útjára lépni, közöltem vele, hogy amint ő a szlovák meg a magyar atomerőműveket, úgy tartom én atombiztos buktának a pártalapítás általa is tevékenyen támogatott tervét.

Ebbéli határozott véleményemen pedig, hogy úgy mondjam, lepkefingnyit sem változtat semmilyen érzelem (a barátság intézménye például).

A pártpolitikának, illetve a politikusi létnek ugyanis semmi köze nincs - nem lehet! - az érzelmekhez. Mert ha van, haszontalan. Sőt, kártékony! (Érzelmei tehát kizárólag a megcélzott potenciális választóknak lehetnek, de erről valamivel később.)”

A folytatásban előbb egy tömör és nagyon is közérthető, majd egy ennél némiképp összetettebb okfejtéssel is megismerkedhetünk a kártevő pártalapítási kezdeményezés megítélését illetően. A nagy csinnadrattával történt bejelentés, beleértve a hétvégi komáromi produkció látványtervét és összképét, szerzőnket tagadhatatlanul megihlette. Gyorsan meg is osztja velünk, hogy miként élte meg ezt az „felejthetetlen élményt”:

„Miért tartom atombiztos buktának Simon Zsolt pártkezdeménye, a Magyar Fórum létrehozására tett kísérletet? A legegyszerűbben azért, mert hülyeség az eszkimót szaporítani akkor, ha a fóka egyre kevesebb…

Ha ezt politikusi tapasztalattal bíró vagy a politikai tudományt magas szinten művelő emberek teszik, akkor a szimpla hülyeségtől sokkal rosszabb dologra vetemednek. Már ha azt a kontextust - a szlovákiai magyar köznép érdekeit - tesszük mérlegre, amelyben Simon Zsolt oly vehemensen adta elő minap monológját a komáromi Tiszti Pavilon csicsás deszkáin...

Csúnyább jelzős szerkezetek is eszembe jutottak erről a meglehetősen provinciálisra rendezett „színdarabról”, de maradjunk annyiban, hogy egy kaján Lucifer alternatívája az, amit a szlovákiai magyaroknak kínál az újsütetű csipet csapat. Szerintem.”

Ezt követően kiderül, hogy a király valójában meztelen. Mert azoknak a szívmelengetően veretes kijelentéseknek, melyeket már ismerünk az új alternatíva felkínálásának szükségességéről, a tovább nem halogatható generációváltás közigényéről meg arról, ami szintén közérdek, nevezetesen ahhoz, hogy a szlovákiai politikai helyzet normálisra fordulásához szükség van a magyarság parlamenti képviseletére is, amit elősegíthet a Magyar Fórum 2020-ban – mind-mind van egy közös eredője, egy nem nagydobra vert motivációja. Ez pedig Simon sértettségből eredeztethető egyéni ambíciója, melyeknek a hátteréről Barak László nem habozott azonmód az indokolást is megadni. Íme, a Magyar Fórum létrehívásának hiteles background-ja:

„Amelynek ihletője lássuk be, nem lehet más, mint az, hogy borsot kell törni a Híd elnökének, Bugár Bélának az orra alá. Itt jegyzem meg, hogy ennek a sommásnak tűnő megalapításnak az igazságtartalmát érdemben csak olyan személyek cáfolhatják meg hitelesen, akik több időt töltöttek el Simon Zsolt társaságában, mint én, mióta aktorunk rácsapta az ajtót Bugár Bélára, vagyis agyőt mondott a Híd pártnak.

A vonatkozó közhírré tett üzenet akkor az volt Simon részéről, hogy a szakítás a Ficó-féle Smerrel kötött koalíciókötés miatt történt. Ám mivel semmi sem csak fekete vagy csak fehér, hanem helyenként bizony szürke, figyelembe kell venni azt, hogy Simon számára már a választások előtt világosnak kellett lennie, hogy a Híd kormányzati szerepre készül. Akár Ficóval is! Ezért minimum gyanús, hogy vajon miért nem szakított pártjával a választások előtt.

Merthogy egyáltalán nem egy naiv, csacsi, érzelmes fruska ő, hanem velejéig férfiú, mondhatni, minden hájjal megkent politikus. Ha pedig ilyen, akkor holtbiztos lehetett abban, hogy a választások eredményeképpen vagy feláll egy Robert Fico nélküli kormány, avagy Fico alakíthat kormányt megint. Az utóbbi forgatókönyv érvényesült, fölösleges most belemenni, hogy miért. Leginkább azért persze, mert a Szlovák Nemzeti Párt nulla perc alatt befeküdt Ficóhoz. Tökre lerombolva annak lehetőségét is, hogy utóbbi nélkül lehessen kormányt alakítani. A Híd pedig kénytelen-kelletlen beszállt, mert nem látta értelmét az új választások kiírásának. Annál is kevésbé, mivel ahogy tervezték, kormánypozícióban találták magukat. Hogy ebben a pozícióban mire mentek, az most mellékes.”

Cseppet sem elhanyagolandó kérdések kerülnek terítékre a továbbiakban, melyeket még akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a zsigerből politizáló felvidéki magyar önfényezők hajlamosak a csőlátásra. Így például az, hogy a Bugárék pragmatikus szerepvállalás a kormányban távolról sem kárhoztatandó, meg az is, amit egy olyan profi politikusnak, aki régóta van jelen a politika élvonalában és többször is volt kormánytag, feltétlenül tudnia kell. Ha pedig elhallgatja, hitelét veszti és megvezeti a közvéleményt. Ezeket ekképpen vázolja Barak:

„Annyi biztos, hogy nemzetpolitikai szempontból semmilyen hátrányt nem szenvedtek emiatt a szlovákiai magyarok, sőt! Aki ennek ellenkezőjét állítja, az nem tud kettőig számolni, avagy a Magyar Közösség Pártjának keménymagját erősíti, illetve ő is egy Simon Zsolt...!

Mármost neki, Simon Zsoltnak ugye, tisztában kell lennie azzal az evidenciával, hogy normális körülmények között bizonyos emberek csoportja azért szokott pártot alapítani, mert egészen konkrét elképzelései vannak arról, hogy miként kell működtetetni egy társadalmat, mindenekelőtt egy államot.

Ezen elképzelések pedig csakis abban az esetben valósíthatók meg, ha az adott párt hatalmi, azaz kormányzati pozícióba kerül. Figyelem, nem csak bejut a parlamentbe, hanem kormányra is kerül.

Az ellenzéki pártok ugyanis a parlamentáris demokrácia szabályainak megfelelően semmilyen hatalmi státusszal nem bírnak, legfeljebb erejükhöz mérten ellenőrizhetik a hatalomgyakorlókat, akik természetesen a kormánypártok politikusai. Nem mellékes, hogy ez az ellenőrzés mifelénk általában abban jut kifejezésre, hogy rendszeresen el vannak küldve a bús izébe a kormányzati politikusok.

És akkor mi van? Lópikula van! Neked, parasztnak (Figyelem, a paraszt jelző ez esetben nem sértés, hanem ténykérdés!) kell ezt magyarázni? Ugyan már, Zsoltikám...!”

A jegyzetírónk keserűséggel ötvözött dühös indulata vitathatatlanul jogos, a közössége féltése nemkülönben. A kendőzetlenül őszinte sorok lehet, hogy első látásra sokak számára meghökkentőeknek tűnnek, de fogadjuk el így, cifrázatlanul az ő lármafagyújtását. Annál is inkább, mert Barak meggyőződése: ha nagy a baj, ott vajmi keveset érnek a kenetteljes, szép szavak:

„Sorry, hogy némiképp személyeskedőnek tűnhet a szövegem. Mentségem az legyen, hogy név szerint ismerem a szlovákiai, ha úgy tetszik felvidéki magyarságot. Igen, név szerint – szinte!!! Közíróként ezért engedtessék meg nekem, hogy fölszaródjak, ha bárki a környezetemben hülyére akar venni. És azt hiszi, hogy bármilyen rizsát megeszek.

Az meg még inkább dühítő, hogyha valaki azokat az egyszerű embereket (ők a potenciális választók) eteti féligazságokkal, nemzeti, érzelmi maszlaggal, akik egyébként is ki vannak téve politikai és másféle haszonelvű szélhámosok agymosó projektjeinek.

Ennyit arról, hogy valaki most negyedik politikai alternatívaként kínálja fel önmagát a szlovákiai magyaroknak. Miközben eleve össze vannak zavarodva attól, hogy kit válasszanak. (Többek között azért van szerteség szegény fejükben, mert nem jártak politológiai iskolába...)

Ezért nem szavaznak soha a saját jól felfogott érdekeik szerint, hanem kizárólag az érzelmeik diktálják a szimpátiáikat. Mintha a parlamenti választás egy vidéki gulyásfőző összeröffenésen, Bunyós Pityu koncerten, avagy egy járási szintű futballtornán az egyik kulturális betét lenne...”

Mérgét kiadva lobbanékony szerzőnk publicisztikája utolsó részében már úgymond „visszafogja magát” és „átmegy” tárgyilagos elemzőbe. Persze ezt is, mint mindig, jellegzetesen, „barakosan” teszi. Jegyzetének fináléjában szembesülünk azzal, amit egy bárhol élő civil, demokrata polgár joggal vár el az ő képviseletére aspiráló politikusoktól, amire bőven elegendő egyetlen szó. Ez pedig az őszinteség:

„De ne legyünk igazságtalanok, rögzítsük, hogy Simon Zsolt bazira önérdekűnek tűnő projektje nem jöhetett volna létre a Híd, de a Magyar Közösség Pártja politikusai nélkül sem. Bugár Bélának annyi a felelőssége, hogy nem volt képes maga mellett tartani egy legalább viszonylag elfogadható szakpolitikust. Plusz, úgy viszolyog az MKP-tól, mint ördög a szenteltvíztől. Az MKP elnökét, Menyhárt Józsefet meg azért terheli felelősség, mert szinte viccesen tehetetlenül képtelen féken tartani pártja Bugár ellen módszeresen vaduló/vadított féleszű huligánjait. Ők azok, akik akkor is habzó szájjal Bugár fejét követelnék, bosszúra szomjaznának, ha ő lenne az a politikus, aki visszacsatolja Magyarországhoz szegény, árva Felvidéket...

Mintegy eszmei mondanivalóként álljon itt még fehéren feketén, hogy személy szerint civil, demokrata állampolgárként általában bárkinek odaadom a támogató aláírásomat, ha pártot akar alapítani. Ehhez azonban alap, hogy nem szabad hazudnia sem nekem, sem senkinek. Simon Zsolt szerintem ezt a feltételt nem teljesíti, mert gyanítható, hogy célja mindössze a kicsinyes bosszúállás. Ennek pedig könnyen az lehet a végkifejlete, hogy a legközelebbi parlamenti választások után nem lesz a szlovákiai magyaroknak parlamenti képviselete. De oké, elvileg akár meg is érdemelnék, hogy legalább négy évre parlamenti képviselet nélkül maradjanak. Tapasztalják meg a saját bőrükön, hogy mi a különbség a két társadalmi állapot között.

Simon Zsolt tehát talán akkor kapott volna tőlem támogató aláírást, ha pártalapító banzáján az átlátszóan parasztvakító mantra helyett ilyen pedagógiai célt röptetett volna világgá a színpadról. Vagy egyszerűen bevallja, hogy a pártalapítással kettős célja van.

Az egyik, hogy újra pozícionálja magát politikusként. Vagyis pártja megalakulása után ne lehessen őt megkerülni a parlamenti választások előtt. Nem lett volna ezzel sem semmi gondom, hiszen legitim politikusi igényről van szó. Benne lehetett volna azonban a pakliban egy ettől egy még nemesebb cél:

A potenciális választókkal összekacsintva beszól a jelenlegi "pártelitnek", azért kell ide egy negyedik szlovmagy politikai egylet, hogy a két egymást ádázul szívató párt politikusait, de leginkább választóit ráébressze, milyen önsorsrotó ostobaság a csökött egymás elleni hadakozásuk...”