Racionális lépés vagy a kudarc beismerése? – Menyhárt József a Magyar Közösség Pártjának elnöke egy szlovák jelölt javára lépett vissza az államfőjelöltségtől.

Megszólalt a héten Menyhárt József, az MKP elnöke és abban a villáminterjújában, melyet azt követően adott a ma7 hírportálnak, hogy kedden a párt Országos Elnöksége döntésének következtében visszalépett a köztársasági elnökjelöltségtől, majd felszólította a felvidéki magyarokat, hogy helyette a szavazataikkal Robert Mistrik jobboldali elnökaspiránst támogassák, elmondta: miért is került sor erre a sokakat meghökkentő, de talán nem is annyira váratlan lépésre. Rendkívüli sajtótájékoztatóján azzal indokolta lemondását Mistrik javára, hogy ezzel a gesztussal erősíteni kívánja a demokratikus szlovákiai ellenzék remélt összefogását.

Múlt év októberében, a szlovákiai önkormányzati választási kampány csúcsra járatódásának idején a szlovákiai magyar párt elnöke interjút adott a maszolnak. A Bartha Kingával folytatott beszélgetésében, melyet Menyhárt József MKP-elnök: nem vagyunk annyian, hogy azt firtassuk, ki a „jó” és ki a „rossz” magyar címmel adtunk közre, a pártelnök kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az MKP még az őszi önkormányzati választás kampány rajtja pillanatában az ő személyében megnevezte államfőjelöltjét az idén március 16-án sorra kerülő szlovákiai köztársasági elnökválasztásra. Ekkor már ismert volt, hogy Bugár Béla, a magyar-szlovák vegyes párt, a Most-Híd elnöke is indul majd államelnök-jelöltként.

Interjújában Menyhárt nem is titkolta ennek a ringbe szállásának a motivációját, amiről amúgy tegnap újólag is említést tettünk, hírt adva az MKP elnök hatalmas visszhangot kapó és azóta is széles körben vitatott friss lépéséről. Meggyőzően érvelt kezdeményezése létjogosultságáról és szükségszerűségéről, rámutatva arra, hogy kitűnő közösségmegtartó és közösségépítő célt szolgált a precedens, Bárdos Gyula 2014-es márciusi jó szereplése, mert az visszaadta reményét és hitét a felvidéki magyar közösségnek, hogy az MKP-ból újra parlamenti párt lehet. Ez pedig az önbecsülés visszaszerzésének a zálogát jelenti. Tegyük hozzá, hogy öt évvel ezelőtt a Csemadok elnöke akkori magyar államelnök-jelöltként közel százezer szavazatot szerezve átlépte a parlamenti küszöböt jelentő 5 százalékos lélektani határt. Nemkülönben érdemes még azt is megjegyezni, hisz cseppet sem lényegtelen: a most visszavonuló Andrej Kiska győzelmét hozó akkori elnökválasztáson Bugárék pártja nem indított saját jelöltet.

„Csak az győzhet, aki a sorompó elé áll. Aki nem áll be, nem győzhet”– fogalmazott elvi alapon és igen közérthetően a Maszolnak négy hónappal ezelőtt Menyhárt. Ezt követően pedig beállva a sorompó elé, ügyet se vetett azokra az általa csak szirénhangoknak tekintett felvetésekre, miszerint az egyik legismertebb és legtapasztaltabb felvidéki magyar politikus, Bugár Béla ellenében próbálkozni a Szlovákiában élő nemzettársak voksainak megszerzésével eleve kudarca van ítélve. Ezelőtt két napig, mindig határozottan és következetesen hangoztatta megingathatatlannak tűnő elvi álláspontját: „kategorikusan kizárja annak lehetőségét, hogy visszalépjen a küzdelmektől, mint ahogy azt is, hogy ha mégis, akkor Bugár Béla javára.” Nem is lehetett ez másképpen elvégre a kezdetektől fogva magyar jelöltként definiálta magát, híven azon vállalásához, melyet még szeptemberben az MKP azon a kongresszusán fogalmazott meg, amelyen elnökjelöltnek választották: „Mi magyar jelöltet állítottunk ki, aki nemcsak szlovák állampolgár, hanem magyar jelölt”.

A tetszetős „sorompós krédó” szellemében zajlott az elmúlt hónapokban Menyhárt József államelnök-jelölti kampánya Felvidék-szerte mindenfelé, s eközben összegyűltek az őt támogató aláírások is. A szlovák törvények szerint 15 ezerre volt ezekből szükség, de ennek közel duplája, mintegy 26 800 aláírás jött össze. A potenciális választóival tartott találkozóin mindenütt elmondta, nem táplál illúziókat az iránt, hogy magyar lehet Szlovákia következő államfője, de nyomatékosította, azért vágott bele a kampányba, mert az önálló magyar államelnökség kérdése nem egyéni ambíciót és nem is személyes harcot jelenít meg. Ez a megmérettetés ennél sokkal többről szól, ez az egész felvidéki magyar közösség ügye.  Úgy ítélte meg: „fontos a Magyar Közösség Pártjának jelöltjeként megmérettetnie magát, mert láttatnia kell magát a szlovákiai magyar kisebbségnek, hiszen a többségi nemzet önszántából nem fog az érdekünkben cselekedni.”

Hangozatott érveit csak méltányolni lehetett, hisz teljes joggal állíthatta, hogy az államelnök-jelölti státus óriási esélyt teremt számára az MKP programjának és célkitűzéseinek országos bemutatására. Mint mondta, ebben az új szerepkörében: „ez lehetőség az üzenetek átadására, amikor a magyar közösség hangjaként el lehet mondani mindazokat a problémákat, amelyek érintenek bennünket, és ezekről hitelesen szólhatunk – mert engem nem köt semmiféle alku semelyik kormánypárthoz. Most elmondhatjuk mindazt, hogy a felvidéki magyarságnak van önbecsülése, van számszerű jelenléte ebben a térben, van nyelve, van hite, van kultúrája és nem hajlandó erről lemondani. És nem szégyenként éli meg, nem úgy gondol magára, mint egy másodsorban lévő állampolgári kasztra.”

Ugyanakkor sajnos ténykérdés, hogy miközben saját maga számára Bárdos Gyula 2014-ben elért 5,1 százalékos eredményének elérését tűzte ki célként, népszerűsége a közvéleménykutatások szerint a választási kampány során, az általa vezetett MKP támogatottságától is jócskán elmarad. Mi több, a kampány előrehaladtával Menyhárt esélyei egyre csak csökkenő tendenciát mutattak.

A két nagy szlovák közvéleménykutató intézet közül az egyik, az AKO friss felmérése szerint jelenleg Menyhárt József csaknem ötször kevesebb szavazatot kapna a választóktól Bugárhoz képest. A másiknál, a Focusnál is felettébb szerény, mindössze 1,4 százalékos támogatottságát mérték most február derekán. Ez még a januári, nem túlságosan bíztató 1,5 százaléknál is kisebb, miközben akkor az általa vezetett MKP-ra a szlovákiai választópolgároknak a csaknem háromszorosa, pontosabban 3,4 százaléka voksolt volna. Ráadásul számolni lehetett Menyhárt további népszerűségvesztésével is, hiszen a célegyeneshez közeledő kampányban, ezekben a napokban eljött az államelnök-jelöltek tévés bemutatkozásának az ideje.

Hogy ez országos ismertség megszerzésére lehetőséget adó képernyős szereplés miért jelenthetett volna külön gondot Menyhártnak, arról sokat elárult a Körkép portál főszerkesztőjének múlt csütörtöki szurka-piszka kommentárja, mely arról tudósított, hogy nyelvtudási gondok miatt „nagy a riadalom Menyhárt József államfőjelölt kampánycsapatában” s ezért nem kizárt a közeljövőben az MKP-s jelölt visszalépése sem.

Mint rögzítette lapjában Király Zsolt „Menyhárt ráadásul azért is egyre feszültebb, mert hamarosan a szlovák média élő műsoraiban kell(ene) majd szerepelnie. Az MKP államfőjelöltje, azonban köztudott, hogy nagyon gyengén beszél szlovákul. Legfeljebb csak az előre begyakorolt üzenetek átadására képes. Egy élő műsor, ráadásul egy másik jelölttel együtt, teljesen más tészta. Menyhárt ettől fél a legjobban.”

Természetesen lehetne ezt a nem túl empatikus észrevételt az MKP politizálását és a Bugár féle vegyespártot is gyakran bíráló orgánum főszerkesztője gonoszkodásának tekinteni, csakhogy az élet mintha mégis Király Zsoltot igazolta volna.

Hétfőn, tehát egy nappal a visszalépés bejelentése előtt az MKP elnökének ugyanis részt kellett volna vennie a szlovák közszolgálati televízió keddre műsorra tűzött elnökválasztási kampánybeszélgetésén, de Menyhárt József nem ment el az RTVS stúdiójába és így nem is készült vele felvétel. Történt ez pedig annak ellenére, hogy minden jelölthöz hasonlóan, ő is jó előre kézhez kapta a kérdéseket és nem is jelezte, hogy nem kíván élni a bemutatkozás lehetőségével. Így csak az üres székét mutogathatták a pozsonyi televízióban. A megfutamodásként értékelhető távolmaradás láttán mosolyoghattak a szlovák tévénézők s kínosan érezhették magukat az MKP szimpatizánsok. Mert hétfő este a tévék előtt még azok is Marek Makara műsorvezető-szerkesztő előre beharangozott vendégére, Menyhárt Józsefre voltak kíváncsiak, akik máskor inkább a budapesti adókra szoktak figyelni.

Másnap viszont már stratégiai döntésként minősítve az akkor bejelentett visszalépését, Menyhárt arra kérte a vele és az MKP-vel rokonszenvezőket, hogy a közvéleménykutatások szerinti legerősebb jobboldali jelölt, a liberálisnak tekinthető Robert Mistrík vegyészprofesszort támogassák egységesen. Az Ezzel magyarázza az MKP elnöke visszalépését címet viselő villáminterjúját, melyben kifejti lelépésének érveit a ma7 két újságírójának, Langschadl Mátyásnak és Kolek Zsoltnak az elkövetkezendőkben ismertetni fogjuk, hiszen a mögöttünk hagyott napok legfigyelemreméltóbb megszólalásáról van szó. Viszont még ezelőtt hadd idézzünk abból a gyorsértékelésből, mely a Paraméterben látott napvilágot néhány órával a „stratégiai döntés” után, mely némiképp árnyalja a pártelnök által elmondottakat. Nem kicsit, nagyon…

„Menyhárt meglépte azt a logikus lépést, amit normál esetben erényként is eladhatna a befogadó választóknak: egy jónak ítélt szlovák jelölt javára kész volt feláldozni az ilyenkor megjátszható marketing-lehetőséget, pártja üzenetének lobogtatását. Ne azon lovagoljon mindenki, hogy másfél százalék körüli a népszerűsége, inkább az önfeláldozása, a gesztusa legyen beszédtéma!

Kérdés az, ezt a taktikailag amúgy értelmes húzást mennyire veszi be a parlamenten kívüli tömörülés szavazóbázisának gyomra. Az első reakciók alapján úgy tűnik, sokan cserbenhagyásos manőverként értékelik a pártelnök választását. De majd március 16-án ízelítőt kapunk abból, mennyi MKP-s szavazót sikerült meggyőzni a szinte hídszerű, "fogjunk-össze-a-jó-szlovák(ok)kal" álláspont helyességéről.

Most még csak ott tartunk, hogy Menyhárt sebtiben otthagyta a kampányt, amit viszont el kell adnia a pártos törzsközönségnek. Annak a bázisnak, amelyikre májusban, az európai parlamenti szavazáskor is igényt tart. Meg aztán egy év múlva, a "hazai" parlamenti választásokkor is. Ebben a politikai marketinges kihívásban, a tábor egyben tartásában az sem világos, mennyire számíthat az MKP a máskor túláradóan "segítőkész" magyarországi közmédiára, ahol mondjuk egy Mistrík-tipusú figura az anyaországban simán Soros-bérencnek lenne elkönyvelve. 

Menyhárt "felállt" arról a székről, amelyiken sosem foglalt helyet. Így most nem tudjuk meg, az elnökválasztási kampány vitaműsoraiban mennyire állt volna helyt a többi jelölttel szemben. Meg azt sem, képes-e arra, hogy egyszer majd visszaüljön arra a bizonyos ülőalkalmatosságra, és elmondja  szűzbeszédét  a szlovák sajtóban arról,  hogy nem vagyunk másodrendű polgárai ennek az országnak.”

A most bemutatásra kerülő interjú indító kérdéseiben a fő szerep a besztercebányai születésű vegyészprofesszor, Robert Mistriknek jutott, akinek a támogatására szólított fel a nem szabadon elmondott, hanem előre elkészített és felolvasott nyilatkozatában Menyhárt pártelnök. Arról, hogy történt-e előzetesen egyeztetés Mistrikkel vagy talán maga a szlovák államfőaspiráns kezdeményezte a lemondást az ő javára, arról Menyhárt nem kívánt túl sokat elárulni:

„Egyeztettünk. És megbizonyosodtunk arról, hogy mindazt, amiről mi azt gondoljuk, hogy a magyar közösség szempontjából fontos ügy, s egyáltalán, hogy figyeljen ránk, a magyar közösségre, ezt ő vállalni tudja. Ez a jobboldali összefogás azért is fontos, mert jelenleg az a tétje az elnökválasztásnak, hogy Šefčovič mellett nehogy Harabin kerüljön be a második körbe. Ez egy valós veszély, amelyet meg akarunk akadályozni.”

Az önként adódó további kérdések, miszerint a Mistrikkel való stratégiai együttműködés bárminemű elvi megállapodáson alapszik-e, illetve hogy kapott-e bármiféle garanciát az MKP arra nézve, hogy a megtett gesztus ellenében a most civil jelöltként fellépő volt liberális szlovák politikus hajlandó lesz-e a magyar ügyek felvállalására, a válasz nemkülönben nagyon lakonikus és rejtélyes volt.

Talán nem tévedünk, ha kimondjuk: az alábbiaknál azért többet szeretne tudni a szlovákiai magyar választó, akinek voksait kéri most átirányítani az, akiben eddig hitt és hónapokon át saját jelöltjének tekintett. Aki – hadd ismételjük, mer oly szépen hangzott: „nemcsak szlovák állampolgár, hanem magyar jelölt”. Főleg akkor, ha az illető történetesen a múlt héten elolvasta Robert Mistrik exkluzív interjúját az Új Szóban és megtudta abból, hogy a meginterjúvolt, magyar ügyekben nem hajlandó magát elkötelezni, s a Beneš-dekrétumok ügyében is mereven elutasító az álláspontja.

Íme, miért kellene egy szlovákiai magyarnak Robert Mistrikre és például nem Bugár Bálára szavazni, ha már Menyhárt József visszavonulót fújt, az ex-államelnök-jelölt olvasatában: „Ha csak észreveszi a mi közösségünket, már azzal többet tett, mint az előző vagy az azt megelőző elnökök. Ő az a jelölt, aki pozitívan áll a közösségünkhöz.”

Szóltunk már korábban arról, hogy mennyire kedvezőtlenül alakult az MKP államfőjelöltjének népszerűségi mutatója a közvéleménykutatások grafikonjaiban. A csökkenő népszerűség kérdése a villáminterjúban is felmerül. Arra a meg nem kerülhető kérdésre, hogy mennyire befolyásolta ez az objektív mutató a visszalépést, a pártelnök válasza kapcsán nem véletlenül jut eszünkbe az egyik legrégibb görög jósszentélyéről elhíresült egykori epeiroszi város, Dodona:

„A kampány során folyamatosan kaptunk olyan visszajelzéseket – nemcsak velem, hanem egy másik magyar jelölttel kapcsolatban is –, hogy van-e egyáltalán esélye egy magyar elnökjelöltnek. Mi ezt mérlegre tettük, s a döntést azért hoztuk meg, mert nekünk most nem a második körre kell játszanunk. Már most ki kell mondanunk, hogy egy jobb, tisztességesebb Szlovákiát akarunk, s ez már a 2020 választásokra is vonatkozik.”

Egy már idézett nemrégi értékelés szerint a másfél százalékot sem elérő, tehát minden előzetes várakozást alulmúló februári Menyhárt-támogatottság „immár az MKP EP-választási eredményét is veszélyezteti, melyre a párt lehetőségeihez mérten egy nagyon jó listát állított össze.” Ennek ismertében nyilvánvalóan adódik a Langschadl Mátyás-Kolek Zsolt duónak az újabb kérdése: vajon a májusi EP-választáskon az MKP esélyeit nem fogja hátrányosan befolyásolni ez a mostani visszalépés?  

Menyhárt József nem lát okot a negatív forgatókönyv érvényre jutására. Válaszából úgy tűnik, optimizmusa még a történtek után is töretlen.

„Ezt nem gondolom, mert az, aki az első körben ránk adta volna a voksát, azt nem befolyásolja, hogy az EP-választáson a mi listánkat támogassa. Ez két különböző választás, a kettőt válasszuk külön. De hangsúlyozom még egyszer: már most el kell köteleződnünk egy jobb Szlovákia irányában, és ehhez egy jó lehetőség volt ezt a döntés meghozni. Már most rámutathatunk arra, hogy kit látunk szívesen az elnöki palotában.”

Az MKP Országos Tanácsa meghozta tehát azt a döntését, mellyel átértékelte a tavaly szeptembervégi dunaszerdahelyi kongresszusnak azt a küldöttek által egyhangúan hozott határozatát, amivel eldöntötték, hogy a párt országos elnökét indítják az államfőválasztáson. De vajon mit szól ehhez a tagság, hogyan viszonyulnak majd ehhez a GPS-újratervezéshez a mezei hadak, hajlandók lesznek ezt elfogadni – szembesítik a riporterek Menyhártot a visszalépés okozta új és az MKP jövőjét érdemben meghatározó kihívással.

A reflexió erre a kérdésfeltevésre távolról sem megnyugtató, a Menyhárt által elmondottakon mintha átsejlene az elbizonytalanodás. Ráadásul ebben a szorult helyzetében azzal is szembesülnie kell, hogy az őt faggató újságírók korántsem az alákérdezős fajtából valók, nem „kisasszonyfutballt” játszanak.  Csöppet sem kímélősen végzik a dolgukat, már-már mintha sarokba akarnák a beszélgetőpartnert szorítani. Ekképpen teszik ezt: „csak azért kérdezzük, mert a kampánya éppen arra irányult, hogy áttörje a felvidéki magyar közösségben tapasztalható közönyt, s hogy ennek a közösségnek az ügyeit a szlovák közbeszédben is tematizálja. Mi lesz most ezekkel a célokkal?”

Menyhárt minderre érdemi választ nem igazán ad, a konkrétumok helyett jön a forró kása kerülése, a csűrés-csavarás, némi önlelkesítő öntettel megízesítve. Mi tagadás, érteni véljük a tétovaságát, hisz előzménytelen az a helyzet, melynek megélésére kényszerül most, s ráadásul most nyilatkoznia is kell:

„Ezt majd meglátjuk. Mindenesetre a kampány nem állt le, jövő héten folytatjuk most már az EP-kampánnyal összekötve. Választóinknak szeretnénk elmagyarázni, miért is állunk ki Mistrík mellett.… A következő hetek munkája meg fogja mutatni, hogy egy tudatos, jó döntést hoztunk Mistrík támogatásával. Az EP-kampányban pedig folytathatjuk azt, amit most elkezdtünk: a felvidéki magyar ügyek felvállalását és az EP-jelöltjeink bemutatását. Ezek az ügyek nem fognak elsikkadni. Mi is és Mistrík is fel fogja vállalni. Bízom benne, hogy ez egy sikertörténet lesz, és ő lesz Szlovákia következő elnöke.”

A villáminterjú utolsó kérdése az esetleges személyi konzekvenciák levonásának a lehetőségét veti fel, annál is inkább, mert a lemondás az államfőjelöltségről, főleg annak fényében, hogy az milyen körülmények között történt, könnyen elvezethet egy újabb lemondáshoz is. Ahhoz, mely nemcsak Menyhárt József egyéni sorsának alakulásában hozhat radikális változást, hanem befolyásolhatja az MKP jövőjét is.

Mindezt a pártelnök a következőképpen látja:

„Az elnöki kampány során úgy gondolom, hogy megmutattuk magunkat, forgott a nevünk, de az MKP és a párt elnöke szempontjából ennél sokkal fontosabb, hogy a 2020-as választáskor mi már ott legyünk az új Szlovákiát teremtő politikai erők között. Bízom abban: ahhoz, hogy valóban ott legyünk, fontos, hogy most Mistrík mellé álltunk.”