„Nagydobronyi példa: a közös cél összekovácsolja a közösséget” – a Kárpáti Igaz Szó egy példátlan és ugyanakkor példaértékű kezdeményezésről

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Szabó Sándor és arról számolt be, hogy „Kárpátalja legnagyobb magyarlakta településének lakói meguntak várni az ukrán államra, és a segíts magadon elvet követve nekiálltak leaszfaltozni a falu útjait. Olyan szakaszokat hoztak rendbe önerőből, saját és magyarországi felajánlásokból, amiket vagy soha, vagy utoljára fél évszázada aszfaltoztak.” A nagydobronyi kezdeményezésnek hatalmas sajtóvisszhangja támadt az ősz elején az ukrajnai és a magyarországi sajtóban, a médiavisszhang elültével most az ötletgazda, a Nagydobrony Régió Fejlesztéséért civil szervezet elnöke, Nagy Ferenc mérleget vont és szólt a sikeres közösségteremtő egyesület jövőbeni terveiről is.

„Tisztelt Nagydobronyi Lakosok. Engedjék meg, hogy itt, a civil szervezetük oldalán közzétett nyílt levélben fogalmazzak meg néhány gondolatot. Mi, a „Magyar Kistelepülések Megújulásáért” Civil Közösség tagjai kissé bizalmatlanul és bevallom, hogy hitetlenül álltunk, amikor Nagy Ferenc, a „Nagydobrony Régió Fejlesztéséért” civil szervezet képviseletében felvázolta elképzeléseit. Utópiának tűnt az elsősorban közösségi összefogással megvalósítható innovációk gondolata. Valamint számunkra Kárpátalja, és ezen belül Nagydobrony sem a „kert alatt” van... A „Magyar Kistelepülések Megújulásáért” Civil Közösség az én (és mások) elutasítása ellenére megszavazta a támogatást a „Nagydobrony Régió Fejlesztéséért” civil szervezetnek. Nem szégyellem bevallani... Tévedtem!!! Önök, egy Kárpátaljai kistelepülés lakosai bebizonyították, hogyan lehet a közösség erejével az amúgy szűkös anyagi forrásokból valódi értéket teremteni. Önök hozzáértőbben gazdálkodnak a lehetőségekből, mint sok patinás egyetemet végzett közgazdász. Önök függetlenül a nehéz életkörülményekre, megmaradtak emberinek, segítőkésznek és tisztességesnek. Megtiszteltetés számunkra, hogy partnereik lehetünk Önöknek és civil szervezetüknek Nagydobrony megújulásáért végzett munkájukban.”

Dr. Fonyódi Sándor, a magyarországi „Magyar Kistelepülések Megújulásáért” Civil Közösség tagja ezzel a nyílt levéllel, aminek egy Steve Jobs-tól kölcsönzött mondást, az „Ami igazán számít, hogy úgy térjünk nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk”-at adta címül, kért elnézést korábbi kishitűsége miatt a nagydobronyiaktól és gratulált ahhoz a sikerhez, melynek köszönhetően két hónappal ezelőtt egy kárpátaljai magyar faluról beszélt elismerőleg egész Ukrajna.

A záhonyi határátkelő közelében levő, csak magyaroklakta község, Nagydobrony, mely a februárban bemutatott optimista polgármestere révén már jól ismert az olvasóink számára, azzal került szeptemberben az országos ukrán lapok címoldalaira és lett a tévéhíradók kedvence, hogy az ittlakóknak elegük lett a várakozásból, a beváltatlan állami ígéretekből, s maguk kezébe vették településük útjainak rendbetételét. Még augusztusban egy helyi civil kezdeményezés nyomán és – amint az idézett mea culpázó s egyben méltató nyílt levélből is kitűnik – egy nem egyértelműen rokonszenvvel övezett 3 millió forintos magyarországi támogatásnak köszönhetően a nagydobronyiak közösségi összefogással „olyan utakat csináltak maguknak, amiért az ukrán közútkezelő akár 30 millió forintot is elkért volna, attól függően, hogy mennyit kell visszaosztani az illetékeseknek.”

Hogy a korrupciótól áthatott Ukrajnában, és persze a másutt is, csak ilyen tízszeres túlárazással a közpénzlopás szinonimájának tekinthető közbeszerzéssel lehetett volna a projektet megvalósítani az nyílt titok volt arrafelé is (ezt amúgy a Kárpáthír portálnak annakidején meg is erősítette egy munkácsi útépítő cég vezető beosztású munkatársa), de a konkrét példa azonnali cselekvésre ösztönözte az országos ukrán médiát. A nagydobronyiak kezdeményezése valósággal lenyűgözte az ukránokat, egymást követve sorra érkeztek a helyszínre forgatni a különböző tévécsatornáktól, a hatalmas médiaérdeklődés nyomán pedig egyre többen fordultak felháborodottan az ország legkülönbözőbb régióiból a kijevi kormányhoz, azt kérdezve, hogy hova lettek az útépítésekre vagy azok karbantartására szánt hatalmas költségvetési pénzek, „mert út, a nincs”

A megkülönböztetett sajtó-odafigyelést, ami hamar az országhatáron túl is megtapasztalható volt, nemcsak a kivételes közösségi összefogás váltotta ki, melynek a szívet-lelket melengető megannyi apró mozzanatáról a helyszíni riportok mind-mind tudósítottak. Az ország különböző szegleteiből idelátogató újságíróknak másra is rá kellett csodálkozni Nagydobronyban. Konkrétan arra, ami amúgy teljességgel ismeretlen Ukrajnában, és tegyük hozzá másutt se nagyon jellemző: nemcsak a község minden lakóját cselekvésre késztető kezdeményezés és a kalákamunka volt példa nélküli, hanem a siker zálogaként elkönyvelhető másik erény is, a felhasznált források elköltését is nyomon követhették a helyi lakosok. A Nagydobrony Régió Fejlesztéséért civil szervezet egy-egy munkálat elvégeztével mindig azonnal tájékozatta a közösségi oldalán a település lakóit arról, hogy mit sikerült a tervekből éppen megvalósítani és mi mennyibe, pontosan hány hrivnyába is került.

„Befejeződött a Virág utca bekötő részének aszfaltozása – szólt egy ilyen gyorsjelentés, majd ekképp folytatódott, arról is tanúskodva, hogy a nagydobronyiak értik a viccet is: 124 méteres útszakaszt sikerült leaszfaltozni 130.7 hr./m² áron! Az utca lakosainak összefogása és áldozatvállalása minden elismerést megérdemel. Talán az egyik legnehezebb szakasza volt a beruházásainknak! A sok újságíró és TV riporter igazán megfoghatta volna a lapátot és a csákányt is. Hitelesebbek lettek volna!!! Költségek: Kavics az útszegélybe - 2.800 hr. Cément 3 t. - 5.700 hr. Kavics az útalapba 40 m² - 10.800 hr. Aszfalt 30 t. - 39.000 hr. A lakosok önrésze: buldózer, traktor és fuvarköltségek, anyagpótlás 14.680 hr. És sok-sok munkaóra!!! A „Nagydobrony Régió Fejlesztéséért" civil szervezet 58.300 hr.-el támogatta a felújítást.”

Egy másik „napi tájékoztatójában” a civil szervezet pedig így számolt be az éppen aznap elvégzettekről: A „Nagydobrony Régió Fejlesztéséért” civil szervezet, a Nagydobronyi Református Egyházközséggel, Ráti József vállalkozóval és az Éger utca férfi lakosaival összefogva ma leaszfaltozta a faluközpont, templom előtti részét. Az aszfalttal burkolt terület 330 m² tesz ki. A munka oroszlánrészét az Éger utca lakosai végezték el. A Nagydobronyi Református Egyházközség a fuvart, a hengert és a finom ebédet biztosította. Ráti József vállalkozó a burkolat alapjául szolgáló követ adta. Az aszfaltot beszerzésére a „Nagydobrony Régió Fejlesztéséért” civil szervezet a „Magyar Kistelepülések Megújulásáért” Civil Közösség kerettámogatását használta fel. Költségek: Aszfalt 22 t. -8.600 hr. Kő az útalapba 20 m³ - helyi vállalkozói költség-hozzájárulásból. Mivel nem kellett beton útszegélyt is készíteni, a támogatásból ráfordított költségek 87 hr./m² alatt maradtak!!!! Ennek közel 4-szeresét kérte volna el egy útépítő cég. Érdemes elgondolkodni, hogy ilyen összefogással, áldozatvállalással és egymás támogatásával, mire lehetünk még képesek.”

Nem folytatva a mindig naprakész nagydobronyi számadásoknak a sorát, melyekről elmondható, hogy olyan bizalmi légkört teremtettek egy kárpátaljai faluban, amilyenekre a magasságos kormányok – hadd ne találgassuk miért – sem ott, sem pedig máshol a térségünkben nem képesek megteremteni, lássuk mi a helyzet, ma Nagydobronyban, azt követően, hogy elvonultak a mindenünnen ide sereglett újságírók meg a tévé kamerák.

De előtte egy pillanat erejéig térjünk vissza a viccnek szánt Facebook bejegyzéshez, ahhoz, hogy amennyiben a tisztelt újságíró urak és hölgyek fogtak volna egy lapátot, akkor hitelesebbek lettek volna a tudósításaik is. Nekik nyílván nem az volt a dolguk, hogy annyira belelkesüljenek, hogy szerszámot kézbe véve tettekre ösztönözzenek másokat, de talán nem fölösleges elgondolkodni azon: vajon nem lehetett volna pozitív hozadéka egy ilyen rögtönzésnek? Mert ezt a magatartást vélhetően nemcsak a nagydobonyiak díjazták volna…

„A médiavisszhang mostanra elült, Nagydobrony utcáin nem tolonganak a szenzációt szimatoló újságírók, operatőrök és fotósok, visszatért az élet a régi kerékvágásba – olvashatjuk a Kárpáti Igaz Szó munkatársának eheti helyszíni riportjában. Szabó Sándor így folytatja: Ahogy szinte minden sajtóorgánumban, így a Kárpáti Igaz Szóban is megénekeltük – a projektet a Nagydobrony Régió Fejlesztéséért Civil Szervezet indította, amihez a magyarországi Magyar Kistelepülések Megújulásáért civil közösség 4 millió forint támogatást adott. A feltételek között szerepelt, hogy a pénzeket csak anyagköltségre lehet fordítani, mindennek teljesen nyilvánosnak kell lennie, illetve nem lehet silány munkát végezni. Kevesen tudják viszont, hogy megalakulásakor a szervezet nem az útjavítást, hanem a munkahelyteremtést és ezáltal a fiatalok otthontartását tűzte ki célul.”

Ki más szolgálhatna a Kárpáti Igaz Szó számára hiteles helyzetjelentéssel, mint a nagydobronyi civil szervezet elnöke, Nagy Ferenc, a helyi vállalkozó, akit a napilap munkatársa alaposan ki is faggat. Szavaiból előbb a kezdeményezés előzményei derülnek ki:

„Idén márciusban négyen-öten – olyanok, akik tenni szeretnének a közösségért – leültünk és elhatároztuk, hogy megpróbálunk vállalatokat, cégeket ide csábítani azzal a nem titkolt szándékkal, hogy munkahelyeket teremtsünk a helyieknek, legfőképp a fiataloknak – kezdi a beszélgetést Nagy Ferenc, a szervezet elnöke, helyi vállalkozó. – Szerettük volna megállítani az elvándorlást, ami egyre nagyobb méreteket ölt községünkben és az egész megyében. Azt tapasztaltuk, hogy elöregszik a falu, családok szakadnak szét vagy mennek tönkre. Sajnos ez a tervünk hamar zsákutcába futott. Rá kellett döbbennünk, hogy az országban uralkodó gazdasági, bizonytalan politikai és háborús helyzet miatt egyetlen befektető sem hajlandó ide jönni.”

A nagyot álmodni merőket a kezdeti kudarcok nem késztették megtorpanásra, újragombolták a kabátot és koncepciót váltottak: „Nagy Ferenc szerint az út a jólét, a fejlődés és a társadalmi haladás alapja, ezért is döntöttek az útjavítás mellett. Ötletük megvalósításához alapítványokhoz és civil szervezetekhez fordultak támogatásért. Számos elutasító levél után a Magyar Kistelepülések Megújulásáért civil közösség állt melléjük.”

A Magyarországról nagy nehezen megszerzett pályázati pénz – mint elmondja az interjúalany – szükséges, de korántsem elégséges feltételnek bizonyult a tervek megvalósításához:

„Az anyagi források megteremtése mellett a helyi lakosok hitetlen és szkeptikus hangvételével is meg kellett küzdenünk. Ez utóbbi nem lepett meg minket, hisz az elmúlt években számos hasonló kezdeményezés üres ígéret maradt. Amikor megérkezett az első teherautó kavics, akkor kezdett tudatosulni az emberekben, hogy ezek nem üres szavak. Hogy költséghatékonyabbak legyünk, egy bizonyos önrészt is vállalniuk kellett az utcák lakóinak. Ez főleg a fuvar árát jelentette, az anyagköltség majd száz százalékát a szervezet fizette.”

A Magyar Kistelepülések Megújulásáért szervezet négymilliós támogatása mellett egy Nagydobronyból elszármazott magyarországi vállalkozó, Bíró Gábor félmillió forintos felajánlása állt az indulásnál rendelkezésre. Ez az összeg már áttörhette a közöny falát, meggyőzte a kételkedőket, hogy most rajtuk a sor. A tükörbe nézés után egycsapásra megváltozott Nagydobronyban a közhangulat: „750 méter új útburkolatot fektettek le, valamint a település központjában végeztek javításokat. Előfordult, hogy egyidejűleg 20-30 önkéntes is dolgozott. Volt olyan utca, ahol három és fél nap alatt megbirkóztak a feladattal. A minőségi munka érdekében természetesen szakember véleményét kérték ki, és a közútkezelőt is tájékoztatták a tervükről.”

Hogy miért is választotta helyszíni tudósításának a Nagydobronyi példa: a közös cél összekovácsolja a közösséget üzenetértékű címet a szerzőnk, arra a Nagy Ferenccel folytatott beszélgetés következő részlete ad magyarázatot. Ebből az is kiderül: az ukrán állam ugyan segíteni nem akart, de arra viszont alkalmas volt, hogy keresztbe tegyen és elkedvetlenítse a tettrekész civileket:

„Az Éger utcával kezdtük. Az első munkanapon reggel 5 órakor 37-en vártak kezükben lapáttal, ásóval és csákánnyal, pedig egy nappal korábban csak 15 utcabelinek szóltam. Ez jellemző volt minden utcában. Nem is sejtettem, hogy emberek ennyire össze tudnak fogni egy közös célért. Egészséges verseny alakult ki az utcák között. A közös munka folytán egymással évtizedekig nem beszélő szomszédok békültek ki. A kezdetekkor nem gondoltam, hogy ennyi mindent sikerül véghezvinnünk. Viszont az új utat a hatályos törvények értelmében nem köthettük be a főúthoz, mivel azt csak az állami cég végezheti. Így egy-két métert ki kellett hagynunk.”

A hatalmas médiaérdeklődésre, melynek nyomán az ukrajnai és magyarországi tévécsatornák stábjai „megszállták” Nagydobronyt, a helyiek nem számítottak, az invázió meg is lepte őket. Viszont jóleső érzéssel nyugtázták, hogy az újságírók mellett más településekről is megjelentek az érdeklődők, a tanácsot kérők. A jelek szerint még a távoli Csernovic és Lemberg megyében is tettekre fogja sarkallni a Kijevre hasztalan várakozókat a nagydobronyi magyarok példaértékű kezdeményezése. A környékbeli Csapról pedig maguk az ottani városgazdák jöttek el, és nyilván nem véletlenül, úgymond csak „kíváncsiskodni” a megvalósítások menetéről.

A nagydobronyi civil szervezet elnöke a jövőt illetően bizakodó, és van is rá kellő oka: „Jövőre folytatjuk a megkezdett munkát.  Már biztos, hogy erre megint lesz 4,5 millió forintunk. Eddig négy utca jelezte, hogy aszfaltozna. A központra szeretnénk nagyobb súlyt fektetni. Van egy 3 millió forintos ígéretünk, amit annak fejlesztésére fordítanánk. Az ötleteket a helyiektől várjuk, azt szeretnénk, hogy párbeszéd segítségével az valósuljon meg, amit a dobronyiak a leginkább akarnak.”

A faluszépítésen és korszerűsítésen túlmenően is akad tennivalója Nagydobronyban az innovatív helyi vállalkozó által irányított önszerveződésnek. Nagy Ferencék más téren is képesek voltak már lépni: egy magyarhoni civil szervezet támogatásával a rászorulók, elsősorban az idős egyedülállóak havi gyógyszerszükségleteit finanszírozzák. Hogy ezt a karitatív feladatot hogyan látják el, arról számol be Szabó Sándornak az interjúalanya cikk végén:

„Március óta havi 4000-7000 hrivnya értékben vásárolunk gyógyszereket a programunkban lévő betegeknek – mondta a szervezet vezetője. – Az első hónapban 15 támogatottunk volt, ám ez a szám hamar 50-re nőtt és folyamatosan jelentkeznek újabbak. Sajnos forrásaink behatároltak, így várólista alakult ki. Helyi vállalkozók és külföldre települt nagydobronyiak támogatják a kezdeményezést. Új jelentkező esetén felmérjük az igénylő családi és anyagi hátterét, orvossal konzultálunk. A gyógyszerek mellett van két segítőnk, aki ha kell, díjtalanul beadja a gyógyszert, beköti az infúziót és elbeszélget a hajlott korúakkal. Tapasztalataink szerint az utóbbira talán nagyobb szükség is van, mint a gyógyszerekre.”