Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (szeptember 20-26.)
Lakat kerül a Litea könyvesboltra és Teázóra a budai várban – ezzel a döntéssel sokan lettünk szegényebbek, határokon innen és túl
„Évtizedek óta olyan helyen élek és dolgozom, ahol óriási felelősséggel képviselem hazámat. Én hiszem azt, hogy a Litea az egy nagyon-nagyon komoly, szép, felelős országimázs-építő hely. Ha azt sikerül elérni, – márpedig azért egy kis büszkeséggel mondom persze, úgy érzem, hogy sikerült – hogy, aki onnan kilép, az azt mondja, Istenem, ez egy szép ország, ez egy jó ország, ez egy kulturált nemzet, akkor rendben van…”
Alig három hete a Kossuth Rádió Történet hangszerelve szeptember 2-i adásának vendégeként Bakó Annamária, a magyar könyves kultúra ügyét töretlen lelkesedéssel és szenvedélyes elkötelezettséggel szolgáló örök optimista könyves szakember, az aznap kezdődött Budavári Könyvünnep ötletgazdája és életre hívója vallott e szavakkal hivatásáról. A budavári Litea Könyvszalon és Teázó vezetőjével készült portréműsorban Csűrös Csilla egyik utolsó kérdése nyomán született ez a válasz, amikor a riport készítője arról faggatta beszélgetőtársát, a budai Vár egyetlen könyvesboltjának alapítóját és vezetőjét: miért is gondolja azt, hogy a kormányzati negyed kialakításának most áldozatául esett, általa elysiumnak nevezett kulturális találkozóhelyen ő és munkatársai egy negyedszázadon keresztül magyarságszolgálatot végeztek?
Az emlékezetes rádióinterjúban Bakó Annamária, aki negyven éve dolgozik a budai Várban és életműve elismeréseként idén március 15-én megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a rá jellemző derűvel mesélte el, hogy miért lett „élete és vére a könyv”. Szerencsésnek tartja magát, hiszen már a szülői házban kapottak és a gyerekkori élmények révén a magyar irodalom és a könyvek szerelmesévé válhatott. A gazdag családi könyvtár, édesanyjának barátsága Kozmutza Flórával, a későbbi Illyés Gyulánéval, az ő történetei a József Attilával történt találkozásról, majd az, hogy még középiskolásként megismerhette a legendás könyvkiadó Püski házaspárt, velük felkereshette otthonukban Németh Lászlót és Illyés Gyulát – mind-mind olyan mozzanatok voltak, melyek meghatározták életútját. Ezért még a diákkorából datálódik a könyvek iránti vonzalma és ezzel együtt a nemzeti kultúra, a nemzet sorsa és jövője iránti felelősségérzete. Ilyen útravalóval feltarisznyázva, számára természetes volt a könyves szakma választása, ami, akárcsak mifelénk egykor a nagyon nehéz időkben hasonló küldetést vállaló és teljesítő intézményembernek, az utóbb Csíkszeredában kiadót teremtő, jó emlékezetű Tőzsér Józsefnek nem a szokványos könyvkereskedést jelentette, hanem annál lényegesen többet: a kultúrmisszió vállalását a leghatékonyabb eszközzel, a könyvvel.
Nem véletlenül hoztuk szóba a Pallas-Akadémia Könyvkiadó alapítójának, az erdélyi magyar könyvkiadás kiemelkedő alakjának, a körünkből immár négy esztendeje annyira hiányzó Tőzsér Józsefnek a nevét a Heti Válaszban most megjelent Litea-nekrológ kapcsán. Bakó Annamária és Tőzsér József már a ’90-es évek derekán egymásra találtak, együttműködésüknek köszönhetően a budavári könyvesbolt és teázó megannyi olyan könyvbemutatónak, író-olvasó találkozónak adott otthont, ahol általában zsúfolásig telt ház előtt mutatkozhattak be a csíkszeredai kiadó szerzői, akárcsak más erdélyi könyvkiadók is. A Litea háziasszonya sohasem titkolta, hogy szívügyének tekinti az erdélyi könyvkiadás értékhordozó köteteinek népszerűsítését. Az apai ágon korondi felmenőkkel rendelkező Bakó Annamária mindig bensőséges ünneppé tudta varázsolni a Pallas-Akadémia újdonságainak bemutatkozásait. Jómagunk ezt személyes élmények alapján állíthatjuk, hiszen mi is úgy jártunk, mint mindenki, aki csak egyszer megtapasztalhatta a Litea szívet-lelket melengető családias hangulatát, azt a különös légkört, amit az említett rádiósbeszélgetésben annak megteremtője így sommázott jogos büszkeséggel: „aki ide eljött egyszer, az biztos mindig visszatér.”
Ide, a budavári „boldogság szigetére” természetesen eljöttek és mindig visszatértek nemcsak az erdélyi, hanem felvidéki, vajdasági és kárpátaljai kiadók és szerzők, az őket kedvelő olvasók. Ugyanígy eljöttek és azonmód otthonra találtak a messzire szakadt, diaszpórában élő magyarok is, mert a könyvesbolt odafigyelt rájuk. Nekik, és persze mindenekelőtt a Vár lakóinak, akiktől díszpolgári címet is kapott Bakó Annamária, sikerült kialakítani egy olyan közösségi teret, rendszeres és igényes programokkal, melynek hiányát mindenki megszenvedi majd. Határon inneni és túli magyarok, de a nem magyarok is.
Utóbbi kapcsán el kell mondanunk: a Heti Válasz Litea-siratója, melynek bemutatására ez alkalommal vállalkoztunk, nem az egyetlen olyan friss publikáció volt, amely ezt a most bekövetkező veszteséget szóvá tette. Minap a Magyar Nemzetben olvashattunk az Áldozatokat követel a kormányzati negyed–A Litea könyvesbolt, az ikonikus jobboldali találkozóhely is zár októberben címet viselő cikkben arról, hogy az egyetlen várbéli könyvesház misszióvállalásának volt egy olyan másik aspektusa is, amit nem lehetett kellően nagyra értékelni, s aminek jövőbeni hiánya nagyon is belátható következményekkel fog járni. Hogy miről is van szó, az kiderül a következőkből:
„A turisták, ha betévedtek, legközelebb is jöttek. Már csak azért is, mert a Litea személyes élményt jelentett a turisztikai látványosságok között, és itt, ha akarták, megvehették a magyar irodalmat németül, angolul, olaszul és franciául, a kínálat elég nagy. Ottlik Géza Budája, Bánffy Miklós Erdély-trilógiája és Vámos Miklóstól az Apák könyve sorakoznak az angol polcon, Szabó Magda, Márai Sándor és egy könyv a ’89-es határnyitásról a németen. Sok más mellett, persze. A Sorstalanság éppen elfogyott, a Nobel-díjas Kertész Imre regényét a turisták nagyon viszik.”
Aki ráklikkel a Litea ma még (ki tudja még meddig?) elérhető honlapjára, könnyen meggyőződhet arról, mit is jelentett az a kultúraközvetítés, aminek Bakó Annamária szerint „a leggyönyörűbb terepe a könyv és a könyves világ”, és arra is választ kapunk, miért is tekinti ő mércének „A könyv, a műveltség jó sorban ékesség, szükségben menedék”-arisztotelészi maximát.
És még valami, amiről szólni kell most, amikor október 17-én végleg lakat kerül a budai Vár egyetlen könyvesboltjának az ajtajára. A helynek van, helyesebben volt egy önmagán túlmutató jelentősége: a most megszűnő Litea könyvesszalon pontosan azon a helyen áll, ahol Hess András nyomdája első kiadványával, az 1473 pünkösdjén kiadott Magyarok Krónikájával, a Chronica Hungarorummal elindította a magyar könyvkiadást.
A Várnegyed Bakó Annamária teremtette szellemi oázis tehát nincs többé. Vajon ennek így kellett történnie? Vajon lesz folytatás? És ha igen, az milyen lehet? Ezek a sokakban felmerülő kérdések és persze mások is Osztovits Ágnest se hagyták nyugodni. Ezért kereste fel a régi barátot a bezárásra ítélt Liteában. E látogatás nyomán született meg az Áll Buda még?- Bakó Annamária a Litea Könyvesbolt és Teázó végéről című búcsúztató, melynek bemutatására ezúttal vállalkoztunk.
A Hess András téri üvegpagodába belépve a cikk szerzője rögtön azzal szembesült, hogy hiába a Facebookon régóta közzétett félreérthetetlen szűkszavú közlés („Tisztelt Litea-kedvelők, Litea-szeretők, kedves barátaink és ismerőseink, kedves olvasók! A Litea Könyvesbolt 27 éves fennállásának legszomorúbb hírével jelentkezünk: boltunk a Budai Várat érintő felújítási és fejlesztési munkálatok következményeként 2017. október 17-én végleg bezár. Könyvesboltunkat sok éven át támogató szeretetüket és hűségüket ezúton is nagyon köszönjük, és kívánjuk mindannyiuknak a legjobbakat.”), a barátok, ismerősök nem akartak hinni a szemüknek. Percenként cseng a telefon, jönnek az aggódó érdeklődők és mindenki hitetlenkedve kérdi: „Ugye, nem igaz? Ugye, lesz Litea?” Aztán következik a kijózanító és letaglózó válasz: a hír sajnos igaz, a Litea valóban arra kényszerül, hogy lehúzza a rolót. A jövőjét illetően vannak ígéretek, de azok esetleges teljesülése esetén se lesz már többé a könyvszalon az, ami volt, amilyennek kitalálója megálmodta. Hajdan egy közügyet érintő újságcikknek volt nyomásgyakorló hatása, de most más időket élünk…
„Már legalább két éve tudni lehetett, hogy a várbeli felújítási és átalakítási munkák miatt nekünk is mennünk kell, de a mostani szűkszavú levél mégis szíven ütött” – mondja Bakó Annamária. Az üzenet augusztus 17-én kelt, feladója az üzlet tulajdonosa, a Bethlen Gábor Zrt. Huszonöt évvel ezelőtt az a hír taglózta le, hogy a Helikon Kiadó gazdasági igazgatója külföldi befektetőknek kínálja az üzletet, akik mindent árulnának itt, csak könyvet nem. Akkor egy újságcikknek – amely minderről beszámolt – még olyan súlya volt, hogy a botrány elkerülése érdekében az illetékesek megegyeztek a könyvszakmában addigra közel harminc évet lehúzó, köztiszteletnek örvendő Bakó Annamáriával: egyéni vállalkozóként legyen a Litea Könyvesbolt és teázó bérlője.”
A folytatásból kiderül: Osztovits Ágnes azok közé tartozik, akik az elmúlt negyedszázadban mindvégig figyelemmel kísérték, hogyan vált az egykorvolt jelentéktelen szezonális könyvesboltot kulturális fellegvárrá, s miként tette azzá a „nemzet napszámosaként” Bakó Annamária.
„Barátságunk azzal a régi, a Magyar Nemzetben megjelent írással kezdődött. Annamária aztán hírt adott a Litea minden rendezvényéről, az egyre szaporodó könyvbemutatókról, a Budavári Könyvnapok szervezéséről, az elmúlt 15 vári könyvünnep programjairól, az Alexander Brodyval elindított kis kiadójáról, a Jövendőről. Könyveket ajánlott önzetlenül a figyelmembe, érdekes embereket mutatott be: hosszú távollét után hazatért arisztokratákat, művészeket, határon túli alkotókat, politikusokat, irodalmárokat. Az elmúlt 25 év alatt ugyanis a Hess András téri üvegpagoda messze több lett, mint könyvesbolt, ahol teázni és kávézni lehet: a Litea bensőséges kulturális találkozóhellyé lépett elő. Jöttek a környező szállodákban időző vendégek, turisták útikönyvekért, idegen nyelvre lefordított magyar irodalomért. Annamária nemcsak könyvet kínált nekik, hanem programokat is; jegyet szerzett jó hangversenyekre, kiállításokat ajánlott. Volt olyan házaspár, amelyik arra kérte, segítsen lakást bérelni fél évre, mert lenyűgözte őket Budapest kulturális kínálata.”
„Én a Várhoz és a vári emberekhez vagyok lojális”– nyilatkozta minap a Litea sorsa iránt szintén aggódó kérdezőnek Bakó Annamária, aki a könyvesház programjai közt szemezgetve kísérelte meg a Liteára rásütni „a jobboldali szellemi fészek” bélyeget. Visszautasítva ekkor a beskatulyázást, ő elmondta: egy könyvesház számára csak a szerző és a potenciális olvasó lehet csak fontos, egyéb szempont számára nem létezik.
Erről a hitvallásáról szól bővebben most, a Heti Válasz számára ekképp, majd ezt követően megoszt velünk néhány szakmai titkot is:
„A Litea persze elsősorban a helyi polgároké. Itt jött össze a Várbarátok Köre, ide szaladnak be elfoglalt családapák és családanyák, ha gyerekeknek olvasmány, a barátoknak, rokonoknak ajándék kell. Annamária név szerint ismer szinte minden vevőt, így bátran ajánl a készletből, vagy, ha különleges kötetet szeretnének, a föld alól is előteremti. Néhány telefon, és kideríti, melyik terjesztőnél lappang a könyv, s máris megy érte. És nemcsak köztársasági elnököknek, polgármestereknek, akadémikusoknak, művészeknek jár a kedvében, hanem mindenkinek. „Így lehet megtartani a vásárlókat” – magyarázza.
Azt mondja, a könyvesként eltöltött több mint ötven év során hihetetlen emberismeretre tett szert. Minden könyv mögött látja a vevőt. Az ő hivatása, hogy a könyv és az olvasó egymásra találjon, ebben a szellemben rendel az újdonságokból. A többemeletes könyváruházakban is alig férnek el a friss könyvek, hogy lehet, hogy egy Litea-méretű üzletben kielégíti a közönség igényeit? – kérdezzük. A válasz egyszerű: „Ez a bolt nem újdonságközpontú, nem cseréljük havonta a kínálatot. Az új könyvekből – rangos művekből – mindig csak három példányt hozunk be, ha ezek elkeltek, újabb hármat.”
Bakó Annamária szerint a Litea törzsvendégei tudják, hogy mire számíthatnak, mit találnak a polcokon: kizárólag értékes, nemes élményt nyújtó könyveket. Előnyt élvez a klasszikus irodalom, a história, a határon túli magyar művelődéstörténet, az irodalomtörténet. Folyóirat-kínálatukban ott a Rubicon, a Magyar Szemle, a Lyukasóra, a Budapest, a Magyar Napló, illetve annak fölöttébb népszerű Magazinja, amely egy-egy klasszikus író életművét mutatja be sok képpel.
Örök optimistaként mutattuk be a bevezetőnkben, a szeptember eleji Kossuth Rádiós portréműsor alapján a Litea alapítóját és működtetőjét, aki a hangfelvétel elkészítése idején már tudta: ott, ahol eltöltötte élete legboldogabb negyedszázadát, nincs tovább. Ebben az interjújában nem kívánt még említést se tenni a rá váró gondokról, a bizonytalan jövőről, csupán egy utalás történt egy olyan példabeszéddel, amiből kiderülhetett: nem fogja feladni, hisz az újrakezdésben. Akkor így fogalmazott: „Az élet nagy kaland, örök vándorlás, amely hit nélkül mit sem ér!”
Mielőtt közreadnánk az Áll Buda még? utolsó részét, melyben a gondokról és reményekről egyaránt szó lesz, kívánjuk Bakó Annamáriának, hogy kapjon még egy esélyt. Ha ezt megkapja, biztosan élni fog vele. A haszonélvezői pedig nemcsak a vári emberek lesznek, hanem nagyon sokan mások is. Akik Bánffyt, Márait, Ottlikot és Kertész Imrét anyanyelvükön kívánják olvasni és azok is, akik angolul, németül vagy franciául.
„Hát persze, hogy elsiratom a Liteát” – vált hangot Bakó Annamária, aki hetvenévesen is lelkesen ecseteli szakmája szépségeit. Úgy érzi, nemcsak boltot vezetett, hanem kulturális missziót is teljesített: külföldi vendégei az ország jó hírét vitték, barátságok köttetek az üzletben. Itt egy-egy délutáni könyvbemutató mindig addig tartott, amíg a vendégek maradni akartak, amíg jóízű beszélgetés folyt. Itt a szerző érezhette, hogy tisztelik, szeretik, érte, könyve sikeréért tevékenykedik minden munkatárs. Köztük Annamária fia, aki azzal, hogy a kezdetek óta ellátja az üzlet pénzügyi igazgatását és felügyeletét, a terhek jórészét levette édesanyja válláról.
Hogy mi lesz ezután? Bakó Annamária, a kerület díszpolgára elhagyni kényszerül a Budai Várat? Épp abban az évben, amikor a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át több évtizedes munkásságáért? „Valóban nagyon elkeseredtem” – mondja, és józanul hozzáteszi: az a baj, hogy nincs elegendő információ, senki sem érti, miért kell a sok-sok milliárdért helyreállított Magyarság Házát és tömbjét Nemzetgazdasági Minisztériummá alakítani. Hogy az átépítésnél útban van a Litea meg a Fortuna-udvar butiksora és két vendéglője is, az természetes.” de mi lesz az itt dolgozó emberekkel? Három hónap alatt nem találnak új helyet. A Litea ráadásul Hess András egykori nyomdájának a helyén áll, ahol a magyar könyvnyomtatás született.
Fejtörést okozott a Litea sorsa Nagy Gábor Tamás fideszes polgármesternek, aki Bakó Annamária szerint, aki kultúraszerető és –féltő embereként mindig támogatta a Liteás ötleteket, s pontosan tudja, hogy a bolt megszűnésével sokat veszítenek a művelt budai polgárok. Már biztosította Annamáriát, hogy a könyvbemutatóknak és egyéb rendezvényeknek az újonnan átadott Jókai Anna Szalon ad helyet (I. kerület, Iskola utca 28.). Sajnos nagyon hamar kiderült, hogy ott nincs mód könyvesboltot nyitni, de talán másutt, ha kisebb helyen is, újra nyithat a Litea. A polgármester legalábbis ezen van.
Addig ki kell üríteni az üvegpagodát, visszavinni a bizományba átvett könyveket, a készlet egy részét kiárusítani, a többit bedobozolni, a bútorokat, képeket, pultokat biztonságba helyezni. Egy biztos: az 1989-ben szezonális üzletként megnyitott, majd 1992 óta országosan is ismert üzletté fejlődött Liteában most tartották az utolsó könyvbemutatót.
- 34233 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34235 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34236 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34237 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34238 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34238 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni