Vincze Lóránt a Heti Válaszban: „Nem beszélhetünk hitelesen 50 millió őshonos kisebbségi közösséghez tartozó polgárról, ha egymilliónak az aláírását sem tudjuk összegyűjteni”.

Megszólalt a héten a Heti Válasz legfrissebb számában Vincze Lóránt, a FUEN elnöke és az Egymillióan a kisebbségekért címmel megjelent interjújában helyzetjelentést adott az Európai Bizottságot cselekvésre sarkallni akaró MinoritySafePack kezdeményezésről. Beszámolt az őt kérdező Ablonczy Bálintnak arról, hogy az aláírásgyűjtéssel mely Kárpát-medencén kívüli országokban haladnak a legjobban, arról, hogy ezekben az országokban sokfelé gondot jelent a hétköznapi emberek szintjén elválasztani az őshonos kisebbségek ügyét a bevándorlástól. Egyebek mellett azt is elmondja: „Románia már másodszor próbálja elakasztani az Európa Unió Bíróságán a kezdeményezést, és diplomáciai úton is minden tőle telhetőt megtesz a munka akadályozatásáért.”

Két nappal ezelőtt a csallóközi Somorján, a Fórum Intézetben a szlovákiai magyar civilszervezetek és az ottani református egyház képviselőinek társaságában tartott sajtótájékoztatón Berényi József, az MKP volt elnöke, aki pártjában a Minority SafePack kezdeményezés aláírásgyűjtésének a koordinátora bejelentette, hogy megvan az általuk ígért 50 ezer aláírás, de úgy döntöttek, a gyűjtés tovább folytatódik.

Berényi beszámolt arról, hogy Felvidéken az aláírásgyűjtés már tavaly nyáron elkezdődött. Elmondta: „Közéleti személyiségeket kértünk fel, akik nem köthetők pártokhoz és érdekcsoportokhoz, ezzel is azt jelezve, hogy ez az itt élők közös ügye”, majd hozzátette: később a többi Szlovákiában élő nemzeti kisebbség képviselőivel is tárgyaltak, a németek, a csehek és a ruszinok pedig támogatták a kezdeményezést.

A Szlovákiára eső kvóta 9 500 támogató aláírás volt. Az MKP azonban már indulásból vállalta, hogy legalább 50 ezer aláírást összegyűjt. A sajtótájékoztatón bejelentették: elkövetkező két hónapban a felvidéki civil, kulturális és ifjúsági szervezetek, valamint a református egyház is bekapcsolódik az aláírásgyűjtésbe. Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője úgy fogalmazott, „nem volt még példa arra, hogy egy ilyen európai ügynek részese legyen a felvidéki magyarság”, ezért is döntött úgy a civil szféra, hogy felvállalja ezt az ügyet, és tesznek érte.”

Az újságírók előtt egymást követően megszólalt a többi jelenlévő tenni akaró is. A református egyház képviselője elmondta: a Szlovákiai Református Keresztény Egyház zsinati elnöksége levélben fordult a gyülekezetekhez, hogy kezdjék gyűjteni az aláírásokat, hiszen az egyház híveinek 90 százaléka magyar, s ezért messzemenően támogatják ezt az ügyet. A Csemadok képviselője arról adott számot, hogy az aláírásgyűjtés hajrájával egy időben zajlanak a felvidéki magyarság legnagyobb taglétszámú kulturális szervezete helyi szervezeteinek éves ülései (a 420 alapszervezetnek megközelítőleg 50 ezer tagja van), az eddig megtartottakon már sokan aláírták a petíciót, és arra számít, hogy az elkövetkezendőkön is hasonló lesz a tagság hozzáállása. A Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy 13 régióban 500 alapszervezetük kapott írásos tájékoztatást a FUEN kezdeményezéséről és az aláírásgyűjtés várhatóan tovább folytatódik a következő két hónapban is. A Diákhálózat és a Cserkészszövetség elnökei valamint a Gombaszögi Nyári Tábor lebonyolítását végző civil szervezet képviselői pedig elmondták, hogy nemcsak a magyar és szlovák fiatalokat kívánják mozgósítani a Minority SafePack sikeréért, hanem a határokat  átlépnek és a magyarországi partnereiket is ösztökélni kívánják az aláírásgyűjtésre.

A Dunától délre élők noszogatására szükség is van, az kétségtelen. Maga Berényi hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ugyan reményteljesen gyűlnek a szignók sokfelé, de távolról sincs meg a szükséges egymillió. Elmondta: miközben szűkebb pátriája és Erdély az aláírásgyűjtésben kitűnőre vizsgázott, „komoly tartalékokat lát még Magyarországon, ahol eddig nem elég erőteljesen zajlott a gyűjtés.” A diplomatikus szavakon átsejlett az az aggodalom és jogos elégedetlenség, mely bennünket is egyre inkább hatalmába kerít: a kisebbségvédelem számára minőségbeli előrelépést jelentő FUEN iniciatíva sikere vagy kurdarca Magyarország eleddig meglehetősen közönyösnek mutatkozó lakóin múlhat. A felelősség pedig egy ne adj’ Isten negatív végkifejletért elsősorban az összes magyarországi pártot fogja terhelni, melyeket az RMDSZ és az MKP imponáló aláírásgyűjtési teljesítménye se késztetett vállalt ígéreteik betartására.

Hogy ennyire sarkosan fogalmaztunk, azt indokolni is kell, s ezzel nem is maradunk adósak. Lássuk mi történt a Minority SafePack ügyében eleddig a Duna-Tisza közében?

Tavaly október 31-én egyhangú határozatot fogadott el a magyar Országgyűlés a FUEN kezdeményezés támogatásáról, majd a magyar pártok ebbéli szándékukat november 11-én egy MÁÉRT-nyilatkozatban ünnepélyesen is megismételték. A nyitány nem is sikerülhetett volna jobban, de a szavak szépségversenye után eljött a cselekvés ideje. Ami ezt követően történt, arra viszont már nem illik a sikertörténet szó.

A pártok közül ez idáig csak a Fidesz lépett a nyilvánosság elé az aláírásgyűjtés népszerűsítése érdekében, de a jelek szerint egy röpke, mindössze 3 perces híradófelvétel nem váltott ki különösebb, és főleg nem össztársadalmi érdeklődést. Az M1 hírműsora e tömör összeállítás szerint a kormánypárt frakcióvezetője Gulyás Gergely mielőtt a kamerák előtt aláírta január 2-i sajtótájékoztatóján a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, bejelentette: pártja egyedül is vállalja akár félmillió szignó összegyűjtését, ami minden elismerést megérdemel. Csakhogy az ígéret betartásáról semmilyen érdemi információ se derült ki az azóta eltelt majd egy hónap alatt.

A pontosság kedvéért hadd idézzük Gulyás akkori szavait: „mivel őszintén pártok felülinek gondoljuk az ügyet, nem akarunk más pártokkal versenyezni az aláírásgyűjtésben. Ugyanakkor a Fidesz minél több kézjegyet szeretne, és mindent megtesz majd, hogy meglegyen az egymillió szignó. Akár ötszázezer vagy még több aláírást is szállítanának.”

Nemrég az azonnali.hu portál újságírója az Ennyit a nemzetieskedésről: csak szavakban támogatják a pártok a Minority Safepacket című riport-összeállításában tette szóvá: „Április elején lejár a Minority Safepack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés határideje, de a szükséges egymillió aláírásnak még a fele sincs meg. Az ügyet korábban hangosan a támogatásukról biztosító pártoknak valahogy épp a határon túli magyarok védelmére nem akaródzik aláírásokat gyűjteni: a Jobbik, a Fidesz, az LMP és a Momentum közül egyik párt aktivistái sem gyűjtik a szignókat.”

Körbekérdezve a magyar pártok többségét az azonnali.hu munkatársa a kormánypárt sajtóosztályán falakba ütközött. „A Fidesz nem árulja el, hogyan segíti a kezdeményezést” – volt kénytelen Bakó Bea sommázni az érdeklődése elutasítását, de sejteni engedte, hogy a titkolózás hátterében vélhetően szervezési gondok lehetnek. Legyünk jóhiszeműek, s merjük remélni, hogy tévedett és valójában gőzerővel folyik az aláírások gyűjtése, a gond pedig mindössze annyi, hogy csupán a kommunikáció nem sikerült tökéletesre. Ez már csak azért is kívánatos lenne, mert, ha nem lesz meg a Gulyás által megígért félmillió szignó – és ez pedig pont az április 8-i választás előtti napokban fog nyilvánosságra kerülni –, az meglehetősen kínos lesz. Mindenesetre óvatos optimizmusra adhat okot, hogy az ominózus híradófelvételen a Fidesz frakcióvezető mellett megszólalt Csáky Csongor, annak a Rákóczi Szövetségnek a főtitkára is, melynek az Orbán kormány tavaly decemberben a Bethlen Gábor Alapon keresztül 100 millió forintot adott a Minority SafePack támogatására. Ő elmondta: megkeresték a pártokat, történelmi egyházakat és társadalmi szervezeteket és nyomatékosan kérték támogató közreműködésüket.

A többi pártnál az azonnali.hu riportere nem titkolózással, hanem sokkal rosszabbal, csúsztatással, mellébeszéléssel, mondvacsinált kifogásokkal találkozott. A kínos magyarázkodások palettája a Jobbikos „nem gyűjtünk aláírást a Minority Safepackre, mert nem kaptunk erre vonatkozó közvetlen kérést a szervezőbizottságtól”-blöfftől a Momentum gyermekded ködösítéséig, amit ráadásul ritka „nyelvi bravúrral” voltak képesek megfogalmazni, mely nagyapáik korának hivatalos pártállami bükkfanyelvét idézte fel bennünk: „fontosnak tartjuk, hogy ha van rá lehetőség a különböző ügyeket eltérő csatornákon támogassuk, népszerűsítsük, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket egy-egy aláírásgyűjtés kapcsán.”

Ilyen előzmények után lássuk a Heti Válasz legfrissebb, idei 4. számában megjelent interjút a FUEN elnökével. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy a lap Aktuális rovatában Ablonczy Bálint egy több oldalas, publicisztikát közölt Választási kampány exportra – Mennyit ér a határon túl élők voksa címmel, a Vincze Lóránttal folytatott dialógus pedig ennek a cikknek a keretes írásaként látott napvilágot.

Az Egymillióan a kisebbségekért helyzetjelentés-interjú első kérdése természetesen a legfontosabbra fókuszál: két hónappal a határidő lejárta előtt hol tart az aláírásgyűjtés, vajon meglesz április elejére az annyira áhított hatjegyű számú szignó a hét uniós tagállamból?

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke válaszában értelemszerűen csak részadatokkal tud szolgálni. A közelgő félmilliós eredmény akár megnyugtatató is lehetne, viszont amit Vincze ehhez hozzátesz, azon mintha átsejlenének az általunk fentebb megfogalmazott aggodalmak is.

„Naprakész adattal nem tudok szolgálni, hiszen sok szervezet kapcsolódott be az aláírásgyűjtésbe, de túl vagyunk a 400 ezren, és hamarosan elérjük a félmilliót. Mindazonáltal sok van még az egymillióig. A kudarc nem lehet opció, nem beszélhetünk hitelesen 50 millió őshonos kisebbségi közösséghez tartozó polgárról, ha egymilliónak az aláírását sem tudjuk összegyűjteni.”

A Heti Válasz egyike azoknak a magyarországi orgánumoknak, mely a kezdetektől fogva fokozott odafigyelést mutatott a Minority Safepackre, az aláírásgyűjtés népszerűsítésére. A kezdeményezésnek több cikket is szentelt s ezek mindegyikében hangsúlyozta: az akció sikerre vitele nemzeti ügy, hiszen elsősorban nekünk, magyaroknak az érdeke az egymillió szignó összehozása. Ennek jegyében született legutóbb, a hetilap online-változatában, a Vincze Lóránttal készült beszélgetés másnapján megjelent, Ablonczy kollégájának, Borbás Barnának a felhívásszámba menő írása, az Aláírtam. Ne menjen el mellette, írja alá ön is!

Ablonczy egy nemrégi publikációjában már foglalkozott a FUEN-kezdeményezés Kárpát-medencei sorsának alakulásával. Most az aláírásgyűjtésnek a régiónkon kívüli országok-béli fogadtatásáról érdeklődött a legilletékesebbtől. Amit megtudhatunk a válaszból, az kétségtelenül biztatótónak tűnik:

„Ausztria helyzete részben hasonlít Magyarországhoz, a dél-tiroliak iránti rokonszenv mozgatja őket, illetve saját kisebbségeik is aktívak. Lettországban az orosz kisebbség, Németországban és Dániában a szolidaritás üzenete viszi előre a kampányt, Olaszországban a dél-tiroli német ajkú közösség ereje látszik majd. Pozitív meglepetés volt Spanyolország, hiszen ott tagszervezete sincs a FUEN-nek, de a baszk pártok és számos civil szervezet az aláírásgyűjtés élére állt, és a katalánok is érdeklődnek.”

A folytatásból kiderül: a különböző országok döntéshozói, politikusai és közéleti véleményformálói által sokfelé rokonszenvvel és értő empátiával fogadott FUEN petíció ügye a hétköznapi emberek olvasatában már nem ennyire pozitívan értékelődik, sőt… Azokban az uniós államokban, ahol a bevándorlás kérdése központi téma, az átlagpolgárok zöme képtelen elválasztani az őshonos kisebbségek ügyét a napjaink migrációjától. Erre a félreértésre rátevődnek értelmezési gondok is, mivel a különböző országokban más és más a kisebbségekre vonatkozó fogalomhasználat.

Azt is elmondja az interjúalany, hogy a Minority Safepack-kampány legnagyobb segítője egyenlő arányban Németország és Magyarország. A megkülönböztetett német odafigyelés nemcsak anyagiakban mutatkozik meg: Vincze a FUEN több vezetőségi tagjával a szervezet flensburgi székházában fogadhatta Frank Walter Steinmeier német államfőt és Daniel Günthert, Schleswig-Holstein miniszterelnökét.

„A probléma nem a döntéshozók szintjén, hanem a hétköznapi embereknél van. A bevándorlás kényes, emiatt csúcsra járatott téma, ami gyakran visszaköszön a kommentekben is. Próbáljuk egyértelművé tenni, hogy a Minority SafePack néven futó kezdeményezés kizárólag az őshonos európai kisebbségekre vonatkozik, de ezt nehezíti, hogy különböző tagállamokban más-más megnevezést használnak a kisebbségekre. Szerencsére egyre szélesebb körben válik ismertté a kezdeményezésünk. Frank Walter Steinmeier német államfő októberben a FUEN flensburgi székhelyére látogatott, megbeszélést folytattam vele, többek közt a Minority SafePackről. Anyagi értelemben szervezetünk és a kampány legfontosabb és legnagyobb támogatói egyenlő arányban Németország és Magyarország, valamint kisebbségi és kisebbségbarát régiók: Dél-Tirol, Schleswig-Holstein, Szászország, Brandenburg, Karintia, illetve a belgiumi német ajkú közösség kormánya.”

Mint láttuk Nyugat-Európa átlagpolgárai számára az a polgári kezdeményezés támogathatósága, amelyet FUEN indított a kisebbségek jogaiért, az őshonos-bevándorló téves összemosás reális dilemmát jelent, akárcsak a többféleképpen értelmezhető fogalmak. Viszont ennél is nagyobb gondot jelent, ha a politika önző érdekekből nyomást kíván gyakorolni az államoktól és kormányoktól függetlenül működő s e státusához a végsőkig ragaszkodó FUEN-re vagy éppen az aláírásgyűjtés kapcsán igyekszik tűzzel-vassal megakadályozni, hogy Brüsszel netán konkrét intézkedésekkel garantálja a kisebbségi létben élő e polgárok jogainak védelmét.

Az interjú két záró kérdése és az azokra adott válaszok aligha igényelnek több kommentárt:

„Érzékel gyanakvást, amiért az orosz hatalmi politika az orosz kisebbségek védelmére hivatkozva kezdett akciózni Ukrajnában?

Ez valóban komoly probléma, bár nem annyira van jelen a köztudatban, mint a bevándorlás. Ugyanakkor Nyugat-Európa tisztában van a FUEN hátterével, azaz, hogy nem szolgálunk semmilyen államérdeket. Másrészt azzal is, hogy a kisebbségek elnyomása nem megoldás, hanem további konfliktusok forrása. Az, hogy a balti államokban nem kapnak állampolgárságot az orosz kisebbséghez tartozók, hogy Görögország és Bulgária nem ismeri el a török kisebbséget, fenntartja a feszültségeket. És a magyar közösségeink problémáiról még nem is beszéltünk: az ukrajnai oktatási törvény, Szlovákiában a nyelvhasználat, Erdélyben iskolaügyek, anyanyelvhasználat, szabad jelképhasználat.

A román és szlovák kormány miképpen reagált?

Románia már másodszor próbálja elakasztani az Európai Unió Bíróságán a kezdeményezést, és diplomáciai úton is minden tőle telhetőt megtesz a munka akadályoztatásáért. Mindeközben azt kommunikálja, hogy kisebbségvédelmi mintaállam. Mi, erdélyi magyarok nem így látjuk. Nem lehet még csak említeni sem az autonómiát, a kétnyelvűség esetleges, egy iskolaalapítás évekbe telhet, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozása esztendők óta várat magára, a székely zászló használatát a miniszterelnök akasztással büntetné. Egyébként Szlovákia is beszállt Románia mellett a perbe, de pár nap után ki is lépett, hiszen a kormánykoalícióban levő Most-Híd számára vállalhatatlan volt a kisebbségvédelmi kezdeményezés elleni fellépés.”