„Magyarságismereti Mozgótábor huszonötödször–A kanadai Rákóczi Alapítvány a Kárpát-medencei fiatalokért”.

Megszólalt a héten a Felvidék.mában Cservenka Judit és beszámolt egy igazi nemzetpolitikai sikertörténetről: negyedszázados jubileumát ünnepelhette minap a kanadai Rákóczi Alapítvány által létrehívott honismereti mozgótábor. Ez a fogalommá nemesedett program két és fél évtized alatt a kezdeményezők és szervezők, legfőképpen a torontói  Aykler házaspár jóvoltából és a diaszpórában élő bőkezű magyar adományozóknak köszönhetően mintegy 350 millió forintnak megfelelő kanadai dollár felajánlásával 3500 Kárpát-medencei fiatal számára tette lehetővé egy magyarországi nyári országjárás révén az élményekben gazdag és tartalmas együttlétet.

„A magyarságért tenni, határtalanul. Kanadai szociális bérlakások építésétől szegénysorsú kárpátaljai gyerekek étkeztetéséig, a legnagyobb észak-amerikai magyar nyelvű hetilap kiadásától a magyarságismereti mozgótáborokig, a torontói Aykler házaspár, Aykler Béla és felesége Papp Zsuzsa, nap mint nap példát mutatnak a világnak, hogy jót tenni jó. És mert a jó példa ragadós, ma már egy öt kontinenst átölelő támogatói közösség is épült köréjük, mely évről évre segíti a jótékony célok megvalósulását.”

Két és fél évvel ezelőtt, 2016 februárjában a torontói MagTv Magyar Kulturális Magazinban a 2007-ben alapított, kéthetente szombaton, reggel fél kilenckor mindig új műsorral jelentkező félórás adás mindenese, Kövessy Zsolt ajánlotta be ezekkel a szavakkal a torontói Aykler házaspárról készített portréfilmjét. A Kanadában élő magyar író, filmrendező, producer és televíziós-filmes szakember ebben a méltatásában cseppet sem túlzott. Az általa elmondottak hitelét, e kivételes adottságokkal és a közösségük iránti példaértékű elkötelezettséggel megáldott intézmény-emberpár régi személyes jó ismerőseként magunk is tanúsíthatjuk.

Huszonhét évvel ezelőtt egy szintén igazi intézményember, a boldog emlékezetű háromszéki fő elöljárónak, Orbán Árpádnak köszönhetően ismerhettük meg a nemrég, június 23-án elhunyt Aykler Béla Kárpátaljáról elszármazott üzletembert, a torontói Rákóczi Alapítvány egyik alapítóját, gazdasági irányítóját és alappillérét. Ez az első találkozás, melyet az idők folyamán további számos követett immár a felesége, az erdélyi és kárpátaljai szülőkkel rendelkező Papp Zsuzsa alapítványi elnök társaságában, azért marad számunkra örökre emlékezetessé, mert elmondta nekünk az akkortájt mifelénk csak nagyon kevesek által ismert dédelgetett tervét, ami nemsokára szárba is szökkent. Ez az elképzelése a Diákok Határok Nélkül vagy Rákóczi Mozgótábor program volt, mely utóbb Magyarságismereti Mozgótábor nevet kapta és ma, amikor ez a páratlan vállalkozás már 25. jubileumi találkozóján is túl van – az egész Kárpát-medencében, de nem csak itt, fogalommá nemesedett nagyon sokak szemében.

Cservenka Judit, a Felvidék.mában ennek a negyedszázados jubileumi „mozgótáborozásnak” szentelte azt a tudósítását, melynek bemutatását ezúttal feladatunknak éreztük. Tesszük ezt azért, hiszen valóban minden elismerést megérdemlő páratlan nemzetpolitikai tett az, ami a torontói Rákóczi Alapítványnak, közelebbről az Aykler házaspárnak köszönhetően megvalósult, hiszen ők páratlan módon és példaértékűen szolgálták a magyarságtudat erősítését a határon túl élő magyar fiatalok körében.

Az elmúlt huszonöt esztendőben Ayklerék évente száz középiskolás magyar diákot táboroztattak általában 11 napon keresztül kanadai és észak amerikai diákokkal együtt Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről. Nekik mindig érdekes, életre szóló élményeket adó programokat szerveztek. A pályázati úton kiválasztottak egymástól tanulnak, közösségi foglalkozásokon vesznek részt, szakemberek előadásait hallgatják meg a magyar nyelvről, históriánkról, irodalmunkról, népi hagyományainkról, felkeresik építészeti kincseinket, köztük minden egyes alkalommal az Ország Házát, találkoznak közéleti szereplőkkel.

Két és fél évtized változatos programjainak akár vázlatos bemutatása meghaladná a rendelkezésünkre álló terjedelmi keretet, így erre nem is vállalkozunk. Ehelyett hadd osszuk meg inkább az olvasóval a Magyarságismereti Mozgótábor krédóját, amit ekképp fogalmaztak meg Ayklerék: „A tábor célja a kölcsönös megértés és a remény terjesztése. A 11 napos tábor így a kulturális, nemzetiségi és vallási megértés fóruma és a fiatalság együttműködésre való nevelése. Mint kanadai magyarok bizalommal gondoljuk, hogy be tudjuk mutatni, miképp működik a kulturális sokszerűség és a különbségeknek békés elfogadása. Kiváltságosnak érezzük, hogy nekünk megadatott a lehetőség e jó hírnek terjesztésére.”

Nem tagadjuk, hogy a most ismertetésre kerülő cikkre azért is esett a választásunk, mert az arra is lehetőséget teremt, hogy bemutassuk a mozgótábor ötletgazdáját és egyik „motorját”. Ő  a fáradtságot nem ismerő, a nehézségektől, a gáncsoskodásoktól – mert volt ilyen is – kedvét soha nem vesztő, azoktól soha vissza nem rettenő, sajnos az élők sorából nemrég eltávozott Aykler Béla, több ezer Kárpát-medencei és tengerentúli magyar vagy magyar gyökerekkel rendelkező fiatal „Berci bácsija”, akinek az örökül hagyott nemes terhét, – mert jól tudjuk, hogy így van –  jó kezekre hagyta, hiszen felesége, Zsuzsa asszony viszi majd tovább.

Egyúttal a főhajtásnak szánt tömör életút ismertetés mellett, szeretnénk szintén, csak bár vázlatosan bemutatni azt a társat is, aki töretlen optimizmussal, a rá jellemző örökös jókedvvel és a férjét is jellemző szívós energiával példát akart és tudott mindig mutatni abból, ami a tőle kölcsönzött három szóban összegezhető: „jót tenni jó”.

Aki megtekinti azt a néhány perces portréfilmet, amiről a bevezetőnkben már szót ejtettünk, maga is meggyőződhet arról, hogy a Kövessy Zsolt által megszólaltatott Aykler házaspárt különleges adottságokkal áldotta meg a sors és azzal ők nagyon jól, a nagyobb közösségük javára sáfárkodtak.

A nagyszőlősi születésű Aykler Bélát, aki előbb nagykárolyi, majd kőszegi, illetve soproni hadapródiskola növendéke volt, a második világháború vége Ausztriában érte. Innen 1948-ban Kanadába költözött, ahol először egy farmon dolgozott a dél-ontarioi dohányvidéken, majd Torontóban 1953-ban egy ingatlanépítő- és forgalmazó cégnél helyezkedett el, melynek öt év elteltével társtulajdonosa lett. 1962-ben megépíti Toronto első ún. „townhouse”-t (városi lakóház), azóta cége folyamatosan épített bérházakat és magánházakat illetve szállodákat. 1984 óta a Kanada szövetségi állam és Ontario tartomány hivatalos építészeti tanácsadójaként dolgozott és szociális bérlakások építésével vívta ki a helyi magyarok elismerését, akiknek több mint 550 lakást épített.

Hogy ez miként történhetett meg, arról így vallott 2106-ban: „Ezekben a házakban előnyben vannak a magyarok. Öt ilyen bérházat építettem, 561 lakást, és 8 sorházat. Jelenleg 300 magyar család kap kedvezményt, mert még az is, aki a teljes piaci bért fizeti, az is a piaci béren alul fizet 10 százalékkal.” Érdemes itt elmondanunk, hogy ez az öt nagyméretű bérház, mely a Rákóczi Villa I, a Rákóczi Villa II, a Villa Otthon, a Villa Otthon Lambdon és az Első Erdélyi Ház nevet viseli, idővel a torontói magyar közösség tulajdonává válnak. (Lásd: Rakoczi Foundation 50 Rákóczi alapítvány 2003 Students Without Boundaries 10 Rákóczi Tábor, Kaleidoscope Publishing, Toronto, 2003, 5.)

És még két dolog, amiről szólnunk kell e kivonatos curriculum vitae-ben, amiből kitűnik, egy sikeres üzletember, ha olyan fából faragták, sokféleképpen tudja közössége érdekeit, javát és összetartozását szolgálni.

Aykler Béla tizenhárom évvel ezelőtt megvásárolta Észak-Amerika elismerten legnagyobb magyar nyelvű hetilapját a Kanadai/Amerikai Magyarságot. Ez az olvasói által Kék Újságnak becézett középutat képviselő orgánum hétről-hétre Vancouvertől Los Angelesig, Torontótól Montreálon és New Yorkon keresztül Floridáig ismerteti, hogy mi történik a külföldi magyar közösségekben, Magyarországon és a Kárpát-medencében és juttat el az egész amerikai kontinens magyar közösségeihez lényeges közéleti, kulturális valamint gazdasági információkat.

Emellett – s ez különösen sokatmondó volt számunkra – feleségével együtt, mert szükségét érezte egy hatalmas nemzeti mulasztásnak, megtette, ami budapesti könyvkiadók feladata lett volna már nagyon régen. Ayklerék lefordíttatták és kiadták az alapműnek számító háromkötetes Erdély történetét angol nyelven, aminek jelentőségét nem lehet eléggé nagyra értékelni. 

Aykler Béla aktív résztvevője volt a torontói magyar közéletnek, több jótékony célú program önzetlen támogatójaként vált országosan ismertté választott hazájában és Magyarországon, ’89-’90 után pedig Kárpát-medence szerte sok-sok településen is. Alapító tagja volt a nyugati magyarság egyik legtekintélyesebb önszerveződésének, a 65 évvel ezelőtt létrehívott, eredetileg Rákóczi Szövetség néven működő mai Rákóczi Alapítványnak.

Második feleségével, Papp Zsuzsával, televíziós producerrel és íróval, a Rákóczi Alapítvány elnökével, aki több magyar témájú angol könyv szerzője, a Torontói Egyetem magyar programjában pedig történelmet is tanít, mindent megtettek a nagy fejedelem nevét viselő szervezet küldetési nyilatkozatában megfogalmazott célkitűzések érvényre juttatása érdekében. A magyar történelem és kultúra megismertetése és tanítása kanadaiak számára főleg a kanadai magyar emigráció és letelepedés történetére fókuszálva, a magyar nyelvet, irodalmat, történelmet és kultúrát tanuló diákok ösztöndíjjal  történő támogatása mellett a harmadik vezérelv gyakorlatba ültetésében az oroszlánrészt főleg a szervező munkával Zsuzsa asszony vállalta, hiszen ez a szíve csücskével, a magyarságismereti mozgótáborral való törődést jelentette. Ehhez a muníciót számára a szülői ház szolgáltatta, hiszen ő ugyan már Ohióban született, de mint nyilatkozta a hivatkozott portréfilmben „szüleinek nagyon fontos volt, hogy a gyerekeik megtanuljanak magyarul, részt vegyenek a magyar közösség életében.”  Hogy otthonról milyen útravalót kapott még, arról talán eléggé beszédesen tanúskodik az a tény, amit oly büszkén szokott felemlegetni: édesapja alapította a magyar iskolát Clevelandben.

Mielőtt rátérnénk a Felvidék.mában „Magyarságismereti Mozgótábor huszonötödször–A kanadai Rákóczi Alapítvány a Kárpát-medencei fiatalokért” címmel közreadott Cservenka Judit-riportra, úgy véljük tudni érdemes, miként fogalmazta meg hitvallását népe, nemzete iránt Aykler Béla. Ezt így tette, kerülve a szóvirágokat és nagy szavakat, melyeknek soha nem volt híve, csak egyszerű szavakkal, a rá mindig jellemző tömörséggel:

„Hogy mit jelent magyarnak lenni és ezt felvállalni? Ezzel az élménnyel először nyolcéves koromban találkoztam, amikor iskolából hazajövet épp házkutatás zajlott nálunk, s egy magyar zászló rejtegetése miatt akkora pofont kaptam egy cseh detektívtől, hogy szinte kirepültem a szobából. Később alaposan megdobált a sors, pokoli nehézségeken mentem át, amíg kijutottam Kanadába. Ezek erősítettek meg a magyarságomban és abban, hogy lehetőségeim szerint segítenem kell népemet.”

Jó néhány dolgot már elmondtunk eddig az Aykler házaspárnak oly kedves, kanadai Rákóczi Alapítvány „koronaékszerének” számító Magyarságismereti Mozgótáborról, de eleddig nem esett szó a kezdetekről. Az indulásról, arról, hogy miért is vállalkozott annakidején erre a misszióra az Aykler házaspár, ekképp számol be Cservenka Judit:

„A rendszerváltozások után felkeresték szüleik szülőföldjét: Kárpátalját, hogy Aykler Béla édesanyjának végakaratát teljesítve egy nagyobb adományt vigyenek az ottani magyar iskolák számára. Nagydobrony mellett egy faluban, fiatalokkal beszélgetve megtudták, hogy azok még sosem jártak a néhány kilométernyire fekvő Magyarországon. Ayklerék annyira fájdalmasnak találták, hogy egy határ így el tudja választani őket, de a többieket is: erdélyieket, felvidékieket, délvidékieket, és nemcsak Magyarországtól, hanem egymástól is, hogy ezen változtatni akartak.  Így született meg a mozgótábor terve, amely segít megismertetni a határon túli diákokkal Magyarország nevezetességeit, történelmét, jelenét, de összehozza a különböző területekről, különböző háttérrel érkező fiatalokat is egymással. Sok kanadai és más diaszpórabeli magyart tudtak megnyerni e célnak, hiszen a 90-es évek elején még nagyon aktív volt az 56-os emigráció, de hatalmas segítséget kaptak Yitzhak Livnat izraeli üzletembertől, aki Weisz Sándorként született Nagyszőlősön, és „Suti bácsi”-ként gyakori és népszerű vendége volt a táboroknak, egy éve bekövetkezett haláláig.”

A Felvidék.mában megjelent riport az idei tábor záróünnepségén készült, amikor a Balassi Intézet dísztermében két, eseménydús hét záróünnepségére gyűlt össze az a száz felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki középiskolás, akik a most véget ért jubileumi honismereti mozgótábor résztvevői voltak. Ők előzetesen bejárták az országot Aggtelektől Mohácsig és Debrecentől Esztergomig végül pedig a hagyományokhoz híven felkeresték az Országházat, ahol politikusokkal beszélgethettek el. Persze az idén se maradt el a másik, szintén hagyományos program sem, a vidám dunai hajókirándulás.   

Mint arról a tudósító beszámolt „a záróünnepségre sokan jöttek el a kanadai alapítvány illetve magyarországi leányalapítványának kuratóriumi tagjai, a támogatók, és a korábbi mozgótáboroknak az eltelt években szép pályát befutó résztvevői is.” Közülük többen szereplői is voltak az est műsorának, amelyet Csadi Zoltán, a magyarországi leányalapítvány, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért ügyvezetője vezetett és rendezett. Ő vonta meg az egybegyűltek előtt az eltelt negyedszázad mérlegét, melynek meggyőző adatai fölöslegessé tesznek bármilyen kommentárt.

Visszatekintésében ugyanis elmondta: joggal nevezhető sikertörténetnek az elmúlt negyedszázad 25 éve, hiszen ez alatt töretlenül és megszakítások nélkül működött az Aykler házaspár megálmodta Magyarságismereti Mozgótábor, „ami köszönhető a diaszpórában élő adakozóknak, a kuratóriumnak és valamennyi segítőnek. Számokban kifejezve: 3500 Kárpát-medencei magyar fiatal vett részt e negyedszázad alatt a táborokban, amelyek során 151 ezer kilométert tettek meg autóbuszaik, és 350 millió forint kanadai dollár volt a működés fedezete.”

Mindez valóban imponáló, de volt és van ennek a két és fél évtizednek olyan hozadéka is, ami nem számszerűsíthető. Hogy miben áll ez a résztvevők számára, azt éppen Csadi Zoltán személyes példája teszi érthetővé. Amit például róla megtudunk, az önmagáért beszél:

„Egyébként Csadi Zoltán maga is táborozóként kezdte a felvidéki Feketenyékről, galántai gimnazistaként jött a 2000-es évek elején. Ma már színész, rendező, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettese, és színháztudományból készül diplomázni a Károli Gáspár Református Egyetemen. Mindezt nem érte volna el, – mondta később, amikor beszélgettünk, – ha nem kerül be a „Rákóczi nagy családba”, amely új kapukat nyitott számára is, sok más fiatal számára is.”

Természetesen résztvevők fejet hajtottak a mecénás, a mindenki által Berci bácsi néven tisztelt és szeretett Aykler Béla előtt, aki sajnos „igazoltan hiányzott” az általa olyannyira szeretett fiatalok közül. Alakját egy a szülővárosában, Nagyszőlősön készült filmösszeállítás idézte meg, melyben helyet kapott az üzenetértékű figyelmeztetése: „Fontos istápolni a magyar fiatalságot, mert ha nincs intelligencia, szétmegy a nyáj.”

Felemelő s egyben a tábor jövőjét illetően biztató volt az, amit ehhez az utolsó üzenethez a gyásztól lesújtott özvegy hozzátett. Íme hogyan hangzott el a nem kis lelkierőről tanúbizonyságot tevő Zsuzsa asszony szókérése:

„Ayklerné Papp Zsuzsa, az alapítvány elnöke könnyeivel küszködve kezdte beszédét, elmondva, hogy a fiatalokból merít erőt mostani itt létéhez is, és az ügy folytatásához is. Hangsúlyozta, hogy a táborba érkező fiatalokat nem magyarságukban kell megerősíteni, hiszen az bennük van, hozzák értékes otthoni örökségükkel, de azt a tudatot kell erősíteni bennük, hogy van értelme kisebbségben is küzdeni, tanulni, nincsenek egyedül: ezután egy nagyobb közösséghez tartoznak, a Rákóczi Családi Körhöz, amely nem engedi el a kezüket, számon tartja őket. A szeretetet kell hazavinniük, és annak tudatát, hogy mindig bizalommal fordulhatnak hozzájuk is, egymáshoz is.”

A jubileumi program a korábbi táborozókból szervezett kerekasztal beszélgetéssel folytatódott – olvashatjuk a folytatásban. Kiderül, nemcsak az egykori galántai középiskolás Csadi Zoltán életében jelentett fordulópontot egy valamikori táborozás.  Éppúgy, mint neki, mások számára is a közös táborozás döntötte el a hogyan továbbat. Szembeötlő volt a riporter számára, hogy az egykor résztvevők közül azóta többen elhagyták szülőföldjüket és ma már Magyarországon élnek. Ezért viszont felelőssé tenni a honismereti közös együttlét kanadai kezdeményezőit botor dolog lenne, hiszen e döntések megszületésében, az egyéni sorsok ilyetén való alakulásában olyan szempontok érvényesültek, melyek hátterében – főleg a kárpátaljai és vajdasági fiatalok esetében – az otthoni lét nehézségei keresendők.

„A moderátor Mirkóczi Ilona, felvidéki diákként vett részt 1995-ben a táborban, amelyről elmondta, hogy a kisebbségi jogvédelem irányába nyitott számára kapukat, egyetem után az ENSZ-ben, majd az Európai Parlamentben dolgozott gyakornokként, jelenleg harmadik gyermekével van otthon, de kezdettől fogva segíti a Magyarságismereti Mozgótábor munkáját. A beszélgetés résztvevőit úgy választották ki, hogy valamennyien gazdasági területen dolgoznak, ketten erdélyiek, hárman kárpátaljaiak, egy felvidéki és egy délvidéki ült még az asztalnál. Sajnos – mint kiderült – Zsigmond József sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő kivételével valamennyien Magyarországon élnek, de valamennyien szoros és segítő kapcsolatot tartanak szülőhelyükkel.”

A szép karrierek – cégalapítások, nemzetközi cégek magyarországi képviselői, külügy – annak is köszönhetők, hogy a táborba mindig a legjobbak közül kerülnek. Ugyanis pályázat útján történik. A kiírás évente változó témákat ölel fel, idén évfordulóhoz kapcsolódva Mátyás király, Semmelweis Ignác, 1848-49-es szabadságharc – mindezek közül akár a személynek a pályázó szűkebb környezetével kapcsolatos emlékhelye, esetleg a szabadságharc szereplőinek egymáshoz írt képzeletbeli levele, a mai témák közül: sport és nemzettudat, illetve a menni vagy maradni? fontos kérdése, amelyről videoanyagot lehetett készíteni.  Bartusz Réka felvidéki referenstől megtudtuk, hogy az általa megismert pályamunkák Mátyás királyt, a 48-as levelet valamint a sport és nemzettudat kapcsolatát favorizálták. A legkiválóbb nyolc – mind lány – egyéb területeken is jeleskedik: van köztük cserkész, kórustag, néptáncos, a Tompa szavalóverseny helyezettje.

Amikor az előző évekhez hasonlóan a torontói Rákóczi Alapítvány az év elején közreadta pályázati felhívását az idei mozgótábor megszervezése érdekében nemcsak azt tette egyértelművé, hogy tanulmányaikban eredményes, tehetséges és kreatív 15-19 éves, a Kárpát-medencében határon túli magyar területen élő középiskolás fiatalok jelentkezését várja, akik érdeklődnek népünk történelme, hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. A pályázati feltételek között szerepelt – egyebek mellett – az is, hogy olyanok jelentkezésére számít, akik korábban nem vettek részt Magyarságismereti Mozgótáborban, továbbá a megadott pályatételek egyikét kidolgozzák, és azt eljuttatják az illetékesekhez.

A mostani záróünnepségi konzultációs fórum legfőbb tapasztalata az volt – olvashatjuk a beszámoló végéhez közeledve –, hogy a résztvevők szerint igény mutatkozik a pályamunka-tematika terén a reformra, mivel az eddigi gyakorlat mintha túlságosan egysíkúnak bizonyulna. A hangsúlyosan múltközpontú szemléletet végre meghaladni kellene, s helyette a kortárs világ kihívásaira lenne érdemes fókuszálni.

„A pályázati témákról a kerekasztal beszélgetésben is szó esett, mert tekintve, hogy 25 év nagy idő, sokat változott a világ, fontos kérdés volt, hogy milyen változásokat javasolnak a korábbi résztvevők. Volt, aki kevesebb történelmi témát és több mait, volt, aki az informatikának nagyobb hangsúlyt adna, ezt már nemcsak a pályamunkákra értve, hanem a tábor egészére is. Bár jelenleg is az informatika segítségével tartják a kapcsolatot egymással, de jó lenne a legújabb eszközökkel azok lehetőségeivel is megismerkedni. Abban valamennyien egyetértettek, hogy ilyen szakosított fórumokra szükség van, tehát ilyen irányban is erősíteni kell a tábor alumni rendszerét.”

A cikk szerzője beszámolója végén egy látszólag személyes vonatkozású mozzanatát tárja elénk a 25. Rákóczi Tábor jubileumi rendezvényének. Viszont, ha figyelmesen elolvassuk a záró bekezdést, rádöbbenünk: itt sokkal, de sokkal többről van szó…

„A tábor résztvevői megkapták Ayklerné Papp Zsuzsa Megtagadva című könyvét, amely kulcsregény két nagyszőlősi családról. Az egyiket zsidó vallása miatt a náci hatalom hurcolja el, a másikat nemesi származása miatt a szovjet készteti menekülésre. A megmaradtak sorsa, másik földrészre kerülve, hogyan fonódik össze, hogyan találnak vissza szülőföldjükhöz, hogyan áldoznak idős korukban munkát és vagyonokat érte, erről szól az eredetileg angolul, 2010-ben magyarul is megjelent regény, amelyből film is készült. Aykler Béla és Weisz Sándor – mert hiszen róluk szól a regény – számos elismerő kitüntetés birtokában is azt tartották legfontosabbnak, hogy 2015-ben visszakapták magyar állampolgárságukat.”