Australian Open: Babos búcsúzott a második fordulóban
Babos Tímea vereséget szenvedett a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. A világranglistán 66. magyar játékos szerdán 1 óra 37 perces mérkőzésen, két szettben (6:3, 6:1) kapott ki az 5. helyen kiemelt amerikai Sloane Stephenstől.
Babos honlapja szerint a 2017-ben US Open-győztes ellenfél - akivel 2010-ben juniorként három Grand Slam-tornát nyert párosban - 2:1-nél 40-semmire is vezetett fogadóként, végül az ötödik bréklabdáját használta ki (1:3). A 25 éves magyar bátor játékkal kiegyenlített, de a következő három gém Stephensé lett, aki 58 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban Babos 2:0-nál még hozta a szerváját, de ezután már csak egy bréklabdáig jutott.
"Úgy érzem, ez egy jó mérkőzés volt, nagyot kellett küzdeni. Az ellenfelem nagyon jól játszott és nekem is sok jó pillanatom volt" - értékelt honlapján Babos. - "Persze mindig lehet a teniszről beszélni, de most a legfontosabb a hozzáállás, a mentalitás, az attitűd volt. Ezek pedig nagyon pozitívak voltak a részemről is. Ha valamit ki kellene emelni negatívumként, azok a második adogatások utáni fogadásaim lennének. De összességében olyan nyomást kaptam Sloane-tól, amit azért ritkán. És nem olyan értelemben, hogy csapkodta a nyerőket, hanem egyszerűen nem hibázott, és nagyon jól mozgott, többször kellett megnyerni egy pontot."
A magyar teniszező hozzátette, hisz abban, hogy ha ilyen attitűddel játszik, akkor a jó tenisz is jön. Babos párosban címvédőként indul a francia Kristina Mladenovic oldalán, első ellenfelük csütörtökön magyar idő szerint éjjel 1 órakor a román Raluca Olaru és a kazah Galina Voszkobojeva lesz.
- 33240 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33243 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33243 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33244 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33245 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33246 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni