2019-es férfi kézi-vb: skandináv belügy lesz a világbajnoki cím
A társházigazda Dánia meglepően nagyarányú vereséget mért (38-30) pénteken délután a címvédő Franciaországra a 2019-es férfi kézilabda világbajnokság első elődöntőjében. Az esti mérkőzésen a hazai nézők által hajtott Németországnak nem sikerült ugyanez, ugyanis a hihetetlenül gyors kézilabdával előrukkoló Norvégia szétfutotta Gensheimeréket.
A 2019-es férfi kézi-vb elődöntőit a hamburgi Barcaycard Arénában játszották le. A délutáni mérkőzésen az olimpiai bajnok Dánia a címvédő Franciaországgal csapott össze.
Némi meglepetésre szinte az egész mérkőzésen nagy különbség volt a csapatok között a védekezés és a támadás hatékonyságában, a játék sebességében és az egyéni teljesítményekben is. Az első félidőben egy francia gólra számos alkalommal kettővel válaszoltak a dánok, így már a szünetben fölényesen vezettek.
A második felvonásban sem változott a játék képe, a 44. percben már tíz találat volt a különbség, és a hatszoros világbajnok francia válogatott a hajrában sem tudta számottevően csökkenteni a különbséget.
A dánok negyedik alkalommal jutottak vb-döntőbe, az eddigi mérlegük három vereség.
A mezőny legeredményesebb játékosa és a meccs legjobbja a dán Mikkel Hansen volt, aki 15 lövésből 12 gólt szerzett. A Telekom Veszprém légiósa, Kentin Mahé volt a franciák legjobbja, mivel tíz kísérletből nyolcszor volt eredményes.
Az esti mérkőzésen a németek 6-5-nél vezettek utoljára Norvégia ellen, de ezt követően még rendkívül szoros volt az állás. Hatékonyabb támadójátékának és kemény védekezésének köszönhetően a norvég csapat a 37. percben már négy találattal jobban állt, és bár a hazaiak az időkérésüket követően némileg felzárkóztak, a rendkívül taktikusan kézilabdázó skandinávokkal szemben nem volt esélyük az egyenlítésre.
A mezőny legeredményesebb játékosa a német Uwe Gensheimer és a norvég Magnus Röd volt egyaránt hét góllal.
Így aztán vasárnap délután, romániai idő szerint 18.30-tól Dánia és Norvégia csaphat össze a herningi döntőben. A két csapat a csoportkörben is megmérkőzött egymással, akkor 30-26-ra a dánok győztek.
A dánok a negyedik vb-döntőjükre készülnek, a norvégok a két évvel ezelőtti finálé után a másodikra, de győznie még egyik válogatottnak sem sikerült, vagyis vasárnap biztosan új világbajnokot avatnak.
Eredmény, elődöntő:
- Dánia-Franciaország 38-30 (21-15)
- Norvégia-Németország 31-25 (14-12)
- 2019-es férfi kézi-vb: nagy zakót kapott Norvégiától a magyar válogatott, oda az olimpia
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: sok kérdésre választ kapunk a szerdai játéknap után
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: így készülnek a magyarok a Norvégia elleni meccsre
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Norvégia keresztülhúzta a magyar terveket Svédország legyőzésével
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Lékai Máté soha nem fogja elfelejteni 2019. január 20-át
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: közelebb a tokiói olimpia Tunézia legyőzése után
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Dánia ellen sem vallott szégyent a tartalékosan felálló Magyarország
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: szürreális baleset a spanyolok edzésén
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: ez vár a magyarokra Herningben
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: hősiesen harcolt, de elveszítette veretlenségét a magyar válogatott
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Egyiptom a harmadik továbbjutó a magyarok csoportjából
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: a svédek „árazzák be” a magyar válogatottat
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: döntetlen Egyiptom ellen, Magyarország bebiztosította középdöntős helyét
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Egyiptomon át vezet az út Herningbe
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: részleges szalagsérülést szenvedett Balogh Zsolt
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: lépjünk ki egy pillanatra a „magyar buborékból”
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: biztató magyar győzelem Katar ellen
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: a továbbjutás múlhat a Katar elleni meccsen
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Angola ellen „megérkezett” a magyar válogatott
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: Katar nyerte a kontinensbajnokok csatáját
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: tényleg izgulnunk kell Angola ellen (is)?
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: változtat a cseretaktikáján a magyar válogatott
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: döntetlennel kezdett Argentína ellen a magyar válogatott
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: hallottak már Giovany Muachissengueről?
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: így „harcolnak” az üres lelátók ellen
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: vessünk egy pillantást az argentinokra
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: a dánok nem udvariaskodtak Chilével
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: fölényes győzelemmel kezdtek a németek
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: kiakadt a szabályváltozásokon a német-koreai nyitómeccs közönsége
Sport - Maszol-videóinterjú Ilyés Ferenccel, a magyar kéziválogatott székely veteránjával
Sport - 2019-es férfi kézi-vb: babaáldás, álomcsoport és tokiói célok - Koppenhágából tudósítunk
Sport
- 33067 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33069 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33069 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33070 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33072 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33072 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni