Asztalitenisz-vb: sorozatban harmadszor Ma Lung a férfi egyes bajnoka


-A A+

Sorozatban harmadszor Ma Lung nyerte a férfi egyes küzdelmeit az asztalitenisz-világbajnokságon: a kínaiak klasszis játékosa a budapesti torna vasárnapi döntőjében öt szettben bizonyult jobbnak a svéd Mattias Falcknál.

Nagyszerű hangulatban kezdődött a mérkőzés a Hungexpo teltházas G pavilonjában, a közönség nagyobb része az európaiként "hazai" Falcknak  szurkolt, de Ma Lungot is sokat bíztatták.

Az első játszma az ő fölényét hozta, mert ugyan a 16. helyen kiemelt, 27 éves svédnek is voltak szép megoldásai, csupán öt pontot tudott gyűjteni. A 30 esztendős Ma Lung - aki térdsérülése miatt sokat kihagyott, jelenleg ezért "csak" 11. a világranglistán és a kiemelési rangsorban is - a folytatásban is irányított, 6-6 után ellépett riválisától és viszonylag simán duplázta meg szettelőnyét.

A harmadik felvonás aztán Falcké lett, "sült" a keze, s ugyan 9-2 után az ázsiai asztaliteniszező még felzárkózott, a svédnek sikerült szépítenie. Lendületben maradt, a negyedik szettben is rendre ő vezetett, majd 9-8-nál edzője, az ötszörös világbajnok Jörgen Persson időt kért. A szünet azonban Ma Lungnak tett jót, a következő három labdamenetet ő nyerte, s ezzel 3-1-es előnybe, a végső győzelem kapujába került. Az ötödik játszmát aztán már ő uralta, 9-4-re elhúzott, s a 9-5-nél történt kínai időkérés után két magabiztos ponttal megszerezte harmadik egyéni vb-címét.

 A 2003-as vb óta most először nem csak kínai játékosok szerepeltek a szám döntőjében. Falck ezzel együtt nem tudott történelmet írni, az eddigi vb-ken ugyanis európai játékos soha nem győzött kínai ellen a férfi egyes fináléjában.

A háromszoros olimpiai bajnok Ma Lung szombaton férfi párosban is aranyérmet nyert, így Budapest kétszeres győzteseként és 13-szoros világbajnokként távozhat a magyar fővárosból. Mattias Falckot - aki tavalyi házasságkötése után változtatta a nevét Karlssonról a felesége után Falckra - vigasztalhatja, hogy pályafutása legjobb eredményét érte el és Jan-Ove Waldner 1999-es harmadik helye után húsz évvel szerzett ismét érmet Svédországnak férfi egyesben.

Eredmény:
    férfi egyes, döntő:
Ma Lung (kínai, 11.)-Mattias Falck (svéd, 16.) 4-1 (5, 7, -7, 9, 5)
    A kínai Liang Csing-kun és a dél-koreai An Dzse Hjun lett a bronzérmes.







EZT OLVASTA MÁR?

X