Női tenisz: simán jutott a negyeddöntőbe Simona Halep Madridban


-A A+

Bejutott Simona Halep a Madridban zajló több mint 7 millió dollár összdíjazású salakpályás tenisztorna negyeddöntőjébe, miután szerdán 6:0, 6:0-ra legyőzte a szlovák Viktoria Kuzmovát.

A világranglista harmadik helyén álló román lánynak mindössze 44 percre volt szüksége, hogy túllépjen 20 éves szlovák ellenfelén (aki a WTA-rangsor 46. helyezettje).

Halep szinte hibátlanul játszott, így profi pályafutása második meccsét nyerte „nullára”. a konstancai teniszező, aki 2016-ban és 2017-ben is elhódította a madridi trófeát, tavaly pedig a negyeddöntőig jutott, eddigi eredményeiért majdnem 161 ezer eurós csekket kap a szervezőktől, a női tenisz világszervezettől (WTA) pedig 215 pontot.

Következő ellenfele az ausztrál Ashleigh Barty (23. kiemelt, WTA-9.) és a kazah Julija Putyinceva (24., WTA-43.) párharc győztese lesz.

Halep, akinek meccsét a helyszínen a lelátóról követte Ilie Năstase és Nadia Comăneci is, szerdán Irina Begu oldalán pályára lép párosban is, az első helyen kiemelt Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova cseh duó ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X