Wimbledon: csodálatos játékkal jutott döntőbe Simona Halep


-A A+

Két, meglepően síma játszmában - 6-1, 6-3 - verte meg Elina Szvitolinát a wimbledoni teniszbajnokság női eldöntőjében Simona Halep és ezzel első alkalommal jutott be a füvespályás angol open döntőjébe.

Papírforma szerint kiegyensúlyozott mérkőzésnek ígérkezett Simona Halep és Elina Szvitolina csatája a wimbledoni teniszbajnokság első női elődöntőjében, ugyanis egyfelől a 7. és 8. kiemelt találkozott, másfelől pedig a két játékos örökmérlege is egyensúlyt mutatott, a kettejük eddigi hét mérkőzéséből 4-et az ukrán, 3-at pedig a román lány nyert meg.

Ehhez képest, Halep esélyt se adott ellenfelének, a konstancai lány magabiztos, változatos játékkal ragadta magához az irányítást, az első szettet 43 perc alatt lezárta.

Román teniszező soha nem nyert még Wimbledonban, legközelebb Ilie Nastase járt, aki kétszer - 1972-ben és 1976-ban - is döntőzött.

A második játszmában 3-3-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor viszont Halepnek sikerült elvennie Szvitolina adogatását, és meg sem állt a győzelemig.

Mindkét játékos egy-egy ászt ütött, Halep három kettős hibát vétett, de kiválóan adogatott, az első szervák után 74 százalékban nyerte meg a pontokat, míg ellenfelének ez csak 47 százalékos arányban sikerült. A román lány 26 nyerő ütést mutatott be, ellenfele tízet, és mindketten 16 ki nem kényszerített hibát vétettek.

A román teniszező ötödik Grand Slam-döntőjét játszhatja szombaton: 2018-ban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon is bejutott a fináléba, a Roland Garroson pedig 2014-ben, 2017-ben, illetve 2018-ban is döntős volt, és tavaly meg is nyerte azt. Így a US Open marad az egyetlen GS-torna, amelyen még egyetlen alkalommal sem játszott döntőt Halep.

A második elődöntőben az amerikai Serena Williams 6-1, 6-2re legyőzte a cseh Barbora Strychovát.

A női döntőt szombaton délután 3 órai kezdettel rendezik Londonban az All England Lawn Tennis & Croquet Club központi pályáján.

Wimbledon, női elődöntő
Simona Halep-Elina Szvitolina 6-1, 6-3
Serena Williams-Barbora Strychova 6-1, 6-2
 







EZT OLVASTA MÁR?

X